2022. december 31., szombat

TRULY GOD JESUS

Isten-e Jézus? Mind a négy evangélium beszámol arról, hogy Jézus testileg megjelent a temetése után, nyilvánvalóan élve. Egy alkalommal, amikor Jézus találkozott a tanítványokkal, Tamás nem volt ott. Amikor meséltek neki róla, Tamás egyszerűen nem hitte el. Kereken kijelentette: „Ha nem látom a kezén a szegek helyét, és nem érintem meg ujjammal a szegek helyét, és nem teszem a kezemet az oldalára, nem hiszem.” Egy héttel később Jézus újra eljött hozzájuk, ezúttal Tamás is jelen volt. Jézus azt mondta Tamásnak, „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd meg a kezeimet, nyújtsd ide a kezedet, és tedd az oldalamra, és ne légy hitetlen, hanem hívő.” Tamás így válaszolt: „Én Uram, és én Istenem!” Jézus így szólt hozzá: „Mivel látsz engem, hiszel: boldogok, akik nem látnak és hisznek.”27 Lehetőség számunkra Miért ment keresztül Jézus mindezen? Azért, hogy mi megismerhessük Istent, ebben az életben, a belé vetett hit által. Jézus a vele való kapcsolaton keresztül egy értelemmel teli, tartalmas életet kínál. Azt mondta: „én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek.”28 Egy bensőséges kapcsolatot kezdhetsz vele akár most, azonnal. Elkezdheted Istent személyesen megismerni ebben az életben a földön, és a halál után az örökkévalóságban. Isten ígérete nekünk a következő: „Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”29 Jézus a kereszten magára vette a bűneinket. Úgy döntött, hogy elfogadja a büntetést a mi bűnünkért, hogy a bűn ne álljon többé akadályként köztünk és közte. Mivel minden bűnödet megfizette, teljes megbocsátást ajánl, és a vele való kapcsolatot. Hogyan kezdheted el ezt a kapcsolatot? Jézus azt mondta, „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz.”30 Jézust akár most behívhatod az életedbe. Nem a szavak számítanak. Az számít, hogy válaszolj neki, annak fényében, amit érted tett és amit neked kínál. Mondhatsz valami ilyesmit: „Jézus, hiszek benned. Köszönöm, hogy meghaltál a kereszten a bűneimért. Arra kérlek, hogy bocsáss meg nekem és gyere be most az életembe. Ismerni és követni akarlak. Köszönöm, hogy most bejöttél az életembe és megadtad nekem ezt a kapcsolatot veled. . ►

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése