2022. december 21., szerda

THE RUSSIAN MINISTER OF DEFENSE

Másfélmillióra növelné az orosz fegyveres erők létszámát az orosz védelmi miniszter
Az orosz fegyveres erők létszámát 1,5 millióra, a szerződéses katonákét pedig 695 ezer főre kell növelni - javasolta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter szerdán. Az orosz hadsereg létszámát utoljára augusztus végén növelték, akkor 137 ezer fővel, összesen 1,15 millióra. Ezután került sor a részleges mozgósításra, melyben 300 ezer fővel tudták gyarapítani a létszámot, de úgy tűnik, ez sem volt elég. Másfél millió fősre növelné az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu az orosz hadsereg létszámát. A szerződéses katonák létszámát az év végéig 521 ezerre növelik, hosszabb távon pedig 695 ezerre. Legutóbb augusztusban rendelték el a létszám növelését: akkor 137 ezer fővel növelték az állományt.Sojgu kezdeményezte a sorkötelezettség alsó korhatárának 18-ról 21 évre, a felső korhatárnak pedig 27-ről 30 évre való emelését is.Oroszország tovább növeli katonai potenciálját - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ugyanezen a tanácskozáson. Putyin leszögezte, hogy nincsenek korlátozások a hadsereg finanszírozására vonatkozóan, majd utasította a védelmi minisztériumot és a vezérkart a NATO-erőkről és eszközökről a "különleges hadművelet" során szerzett információk elemzésére és felhasználására az orosz fegyveres erők és harci képességeinek fejlesztésében. Sojgu szerint a Nyugat arra törekszik, hogy minél tovább elhúzza az ukrajnai konfliktust, és ezzel meggyengítse Oroszországot. A miniszter szerint az ukrajnai fegyverszállításokra 27 nyugati ország eddig 97 milliárd dollárt költött. Mint mondta, különös aggodalomra ad okot a NATO előretolt jelenlétének kiépítése Oroszország és Fehéroroszország határai közelében. "Annak érdekében folytatunk műveleteket, hogy megmentsük a lakosságot a népirtástól és a terrortól. Oroszország mindig nyitott a konstruktív béketárgyalásokra" - mondta a tárcavezető. A hadsereg létszámának emelése mellett két új légideszant-hadosztály felállítását is elrendelte, a moszkvai és leningrádi körzetben pedig két haderőnemközi stratégiai területi egyesülést is kezdeményezett.AMERIKA NEM AKAR BÉKÉT A HÁBORÚ NÖVELI A GAZDASÁGÁT!!--------------------------------Putyin:
„A hadsereg finanszírozását semmi sem korlátozhatja” „Az ország és a kormány mindent megad, amit a hadsereg kér” – jelentette be Vlagyimir Putyin szerdán. Az orosz elnök a Honvédelmi Minisztériumban tartott beszédében elmondta, a fegyveres erők finanszírozását semmilyen korlátozás nem akadályozhatja. Putyin reméli, hogy ennek megfelelően a fegyveres erők képesek lesznek az elvárt eredmények felmutatására.Az elnök megjegyezte, az Orosz Föderáció hadseregében mindennek a legmagasabb szinten kell működnie. Konkrétan kifejtette, hogy a katonákat modern éjjellátó eszközökkel, célzóberendezésekkel, új generációs mesterlövészpuskákkal kell ellátni. „Minden, amire a harcosnak szüksége van, legyen korszerű és megbízható, az ellátásnak a szükségleteknek megfelelőnek kell lennie, ha a szabályzatok már nem a realitásokat tükrözik, haladéktalanul át kell írni azokat” – magyarázta. Putyin arról is beszélt, hogy az Ukrajnában harcoló orosz katonák ugyanúgy küzdenek, ahogy a korábbi háborúk hősei, a nagy honvédő háború résztvevőit is ide értve.Az eseményen Szergej Sojgu honvédelmi miniszter bejelentette: kezdeményezi, hogy a sorkatonai szolgálatra a jövőben az eddigi 18 helyett 21 éves korukban hívják be a fiatalokat. További változás lehet, hogy az erre hajlandók akár a szolgálatuk első napjától szerződéses katonának állhatnak majd. (via Meduza.io, Gazeta.ru)-A háború dacára Ukrajna rohamtempóban készül az EU-tagságra.Ukrajna a folyamatban lévő háború ellenére olyan tempóban hajtja végre az EU által elvárt reformokat, mint még soha - jelentette ki Olha Sztefanisina miniszterelnök-helyettes. És bár Kijev igyekszik haladást felmutatni, egyre több jel utal arra: nem valószínű, hogy kedvezményes elbánásban részesül az integrációhoz. "Az európai integráció mostanra az országon belüli egység legfőbb eszközévé vált, népünk 91 százaléka támogatja, teljes a mozgósítás és az egység az ukrán parlamentben, a kormányban, és a közigazgatásban. Folyamatosan gyorsított tagságról beszélünk, mert Ukrajna gyors: elvégezzük a tervezést és a felkészülést, hogy készen álljunk, amikor eljön az idő" - mondta Sztefanisina az Euractiv-nak. Az Európai Bizottság júniusban azzal a feltétellel javasolta Ukrajnának az uniós tagjelölti státuszt, hogy Kijev egy sor jogalkotási és politikai lépést tesz, amelyeket hét ajánlásnak neveztek el. Az ukrán parlament megszavazta a NATO- és EU-csatlakozás alkotmányba foglalását EU-csatlakozás: ami Ukrajnának sikerül, Boszniának miért nem? Az ajánlások között szerepel az alkotmánybírák versenyeztetésen alapuló kiválasztásáról szóló jogszabály elfogadása, a korrupció elleni küzdelem megerősítése, a médiaszabályozás uniós normákkal való harmonizálása és a nemzeti kisebbségek védelme. Ruszlan Sztefancsuk, a kijevi parlament elnöke a múlt héten kijelentette, hogy a parlament elfogadta az EU által előírt összes jogszabályt, amely szükséges ahhoz, hogy Kijev megkezdhesse a csatlakozási tárgyalásokat. "Bátran kijelenthetjük, hogy a Verhovna Rada befejezte a munka rá eső részét, és elfogadta az Európai Bizottság ajánlásainak végrehajtásához szükséges összes rendszerszintű törvényjavaslatot" - mondta Stefancsuk.Aztefanisina is azt mondta, reméli, hogy az EU végrehajtó szerve hamarosan értékelést ad, és "egyetértés lesz abban, hogy Ukrajna jelentősen előrehaladt mind a hét ajánlás főbb elemeinek megvitatásában". És bár kedvezményes elbánásról nincs szó, az Európai Bizottság pozitív jelzést akart küldeni Kijevnek, és úgy döntött, 2023 tavaszáig értékelni fogja, hogy Ukrajna milyen eredményeket ért el a hét ajánlás végrehajtása terén.-------------------------------------------Oktatási karácsonyi csomagot visznek Pintér Sándornak
,A Civil Közoktatási Platform szerda délután karácsonyi csomagot visz a Belügyminisztériumhoz, amihez egy kísérőlevelet is csatolnak. A Történelemtanárok Egylete petícióátadásához kapcsolódva a Civil Közoktatási Platform karácsonyi csomagot ad át Pintér Sándor részére, aki pénteki beszédében sérelmezte, hogy a tanárok csak a hibákat sorolják a megoldási javaslatok helyett. A csomag tartalmazza a CKP szakmai egyeztetések alapján született oktatáspolitikai kiadványait (Kockás könyv, füzet és táblázat, AlterNATiva), valamint egy válogatást a 2016 és 2022 közötti, különböző területekre vonatkozó elemzésekből és megoldási javaslatokból” – olvashatjuk a Facebook-esemény leírásában. A civil Közoktatási Platform egy kísérőlevelet is tesz a csomaghoz, ebben többek között azt állítják, hogy „ma Magyarországon a kormányzat nem megalapozottan, nem szakmai kutatások, hatástanulmányok eredményei alapján hoz szakmapolitikai döntéseket”. A levélben leszögezik, hogy a megoldási javaslatok léteznek, „a pedagógus-, szakértői, szülői és diákszervezeteket összefogó Civil Közoktatási Platform 2016 óta számos, sok érintett által megvitatott, rendszerszintű, illetve egy-egy problémára koncentráló javaslatot dolgozott ki, és hozott nyilvánosságra. Erre a találkozó előtt Önhöz eljuttatott nyílt levélben is felhívtuk a figyelmet”.A Civil Közoktatási Platform szeretné felhívni Pintér Sándor figyelmét a Zárótanulmány az emberierőforrás-szűkösségekről a magyar közoktatásban című tanulmányra is, mely az Európai Bizottság megbízásából készült, ez „tudományos módszerekkel vizsgálta meg a pedagógusok helyzetét, és a megoldásokat is jelezte. Ennek ismerete segíthet az Ön által idézett statisztikai adatok megfelelő értelmezésében”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése