Trump: 35 billió dollár adósságunk van, de mi csak osztogatjuk a pénzt Ukrajnának
2022-07-24 19:14
Az Egyesült Államoknak túl sok saját problémája van ahhoz, hogy pénzt és fegyvereket adjon Ukrajnának az Oroszországgal való konfliktus miatt – mondta Donald Trump volt amerikai elnök. Európának kellene több segítséget nyújtania Kijevnek, mivel sokkal jobban érinti a helyzet – hangsúlyozta.
A floridai Tampában szombaton a Student Action Summit elnevezésű diákcsúcson felszólalva Trump felidézte, hogy elnöksége idején hogyan szorgalmazta, hogy az EU NATO-tagállamai növeljék védelmi kiadásaikat a GDP 2 százalékára.
Akkor az Egyesült Államokat “kihasználta Európa”, és most ugyanez történik újra Ukrajna miatt – mondta.
“EDDIG TÖBB MINT 60 MILLIÁRD DOLLÁRT ADTUNK UKRAJNÁNAK. NOS, AZ EURÓPAI ORSZÁGOK, AMELYEK NYILVÁNVALÓAN SOKKAL JOBBAN ÉRINTETTEK, MINT MI, ENNEK A SZÁMNAK A TÖREDÉKÉT ADTÁK” – JEGYEZTE MEG AZ EXELNÖK.
Ha még hivatalban lenne, “odamehetett volna [Európába], és azt mondhatta volna: “Figyeljetek, ti ugyanannyi pénzt vagy még többet adtok, mint mi”. És ők örömmel megtették volna” – állította Trump.
“DE MI CSAK OSZTOGATJUK A PÉNZT. ÉS 35 BILLIÓ DOLLÁR ADÓSSÁGUNK VAN. MEGVAN AZ ÖSSZES ILYEN PROBLÉMÁNK” – MONDTA, UTALVA AZ AMERIKAI REKORD INFLÁCIÓRA, AZ ENERGIAVÁLSÁGRA ÉS MÁS PROBLÉMÁKRA.
Trump azt is kétségbe vonta, hogy még a hatalmas mértékű amerikai segítség is változtatna az ukrajnai helyzeten. “Most sokkal nehezebb megoldani” – mondta a válságról. “Oroszország 35-ször akkora tűzerővel rendelkezik. És arra törekszenek, hogy megsemmisítsék a fegyvereket, ahogy mi küldjük őket. Sok rossz dolog történik” – tette hozzá.
HIVATALI IDEJE ALATT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKNAK “NEM VOLT PROBLÉMÁJA” OROSZORSZÁGGAL, KÍNÁVAL VAGY ÉSZAK-KOREÁVAL, ÉS “SENKI SEM BESZÉLT” UKRAJNÁRÓL – ÁLLÍTOTTA AZ EXELNÖK.
De mindössze két év alatt Joe Biden alatt az USA “a legerősebből, ami valaha is volt… talán a leggyengébbé vált, különösen, ha a világ minden tájáról érkező elismerést és tiszteletet is beleszámítjuk”. Már senki sem tisztel bennünket” – mondta Trump.
“Két évvel ezelőtt energiafüggetlenek voltunk… Most egy koldus nemzet vagyunk, Biden térden állva könyörög energiáért a világ minden tájáról; Venezuelába, Szaúd-Arábiába megyünk. A világ minden országába elmegy, és segítséget kér” – tette hozzá.
Az én döntésem volt! Tudtam, hogy mit vállalok. 10-15 év... Senki nem kényszerített, senki sem tartott pisztolyt a fejemhez! Én akartam Őt!
Tudtam, valahogy kötve leszek. Nincs kötetlen bulizás, nincs hosszabb nyaralás, ha nem tudod magaddal vinni, mert haza kell menni Hozzá! Foglalkoznom kell vele,meg kell etetnem , sétálni kell mennem vele! Mindegy, hogy milyen idő van, van e kedvem...
Vállaltam azt, hogy amíg velem van, mindent megadok neki, gondoskodom róla, ha beteg, orvoshoz viszem!
Vállaltam azt, hogy szűkebb lesz a pénztárcám, kutyaszőrős lesz minden ruhám, tönkremennek dolgaim! Tudtam, hogy amíg kicsi, szétrághat mindent, bepisil, bekakil, takarítanom kell utána folyamatosan! De én akartam....
Nem mondom, hogy mindig könnyű volt, hogy nem volt pillanat, amikor melegebb éghajlatra kívántam és nem kiabáltam vele... Sokszor volt ilyen is, és lesz is még!!!
De sosem tudtam rá igazán haragudni! A tárgyak pótolhatóak, a szőnyeg kipucolható, a ruhám kimosható!
Nem pótolható viszont az a csillogó szempár, aki annyira örül nekem, amikor haza érek, hogy majd szétesik örömében! Teljesen mindegy, hogy 5 percre vagy 5 órára mentem el! Nem pótolható az ő ragaszkodása, és a feltétel nélküli szeretete sem! A pillanatok, amikor rossz kedvem van, de Ő jön, és bökdös a hideg orrával, vagy az arcomba tolja a játékát!
Észre sem veszed, és az évek elrepülnek! Ősz lesz a pofija, lassul a mozgása, és a valaha csillogó szempárból eltűnik a fény! Már nem vágyik arra, hogy hosszú sétákat tegyünk, vég nélkül labdázzunk. Inkább csak mellettem szeretne lenni, és pihenni! Egyre többet járok orvoshoz, újra takarítom a "baleseteket"... és rettegek, hogy mikor megy el....
De vállaltam, mert én akartam! Akartam a kölyökkor, a fiatalkor, és az öregkor minden szépségével, boldog pillanatával, és a rosszabb napokon is minden nyűgjével! Nincs olyan pillanat, amit megbántam volna!
Felelősséget vállaltam érte abban a pillanatban, ahogy magamhoz vettem.egészen addig a napig, amíg el kell engedjem őt...
Az én kutyám nem fog új gazdát keresni, nem fog menhelyre kerülni! Nem fogok új helyre költözni, ha ő nem jöhetnek velem! Az az ember sem született még meg, aki miatt eldobnám! Ő az életem része, és az is marad!
Mielőtt magadhoz veszel egy állatot, ülj le és gondold végig azt, hogy valóban felkészültél e a következő 15 évre! Tudod e neki biztosítani azokat a dolgokat, amikre neki szüksége van! Képes vagy e lemondani dolgokról miatta!
A kutyád nem 1 évre szól!!!! Ő nem "csak" egy kutya, hanem a barátod,a családtagod! Nem dobhatod el csak úgy magadtól, mert meguntad, elköltözöl, új párod lesz....Felelősséget vállaltál érte!
Gondolkodj, mielőtt teljesen összetöröd, menhelyre adod, vagy elaltatod...
Ő ezt sosem tenné veled! Veled, az egyetlen emberrel, akiben feltétel nélkül megbízik, és vakon menne utánad bárhova!Én ezt vállaltam az első naptól az utolsóig.
Milyen érzés öregnek lenni?
A minap egy fiatal megkérdezte tőlem: "Milyen érzés öregnek lenni?
Nagyon meglepett a kérdés, mivel nem tartottam magam öregnek. Amikor meglátta a reakciómat, azonnal zavarba jött, de elmagyaráztam neki, hogy ez egy érdekes kérdés. És némi gondolkodás után arra a következtetésre jutottam, hogy az öregedés ajándék.
Néha meglepődöm azon a személyen, aki a tükrömben lakik. De nem aggódom sokáig ezek miatt a dolgok miatt. Nem cserélnék el mindent, amim van, néhány ősz hajszálért és egy lapos hasért. Nem szidom magam, ha nem vetem be az ágyamat, vagy ha túl sok "apróságot" eszem. Jogom van egy kicsit rendetlenkedni, extravagánsnak lenni, és órákig elmélkedni a virágaimon.
Láttam néhány kedves barátomat elmenni ebből a világból, mielőtt még élvezhették volna az öregedéssel járó szabadságot.
-Kit érdekel, ha úgy döntök, hogy hajnali 4-ig olvasok vagy számítógépes játékokkal játszom, és utána ki tudja, meddig alszom?
Táncolok magammal az 50-es és 60-as évek ritmusára. És ha utána sírni akarok egy elvesztett szerelem miatt... sírni fogok!
Végigsétálok a strandon egy olyan fürdőruhában, amely a pufók testemre feszül, és a bikinisek szánakozó pillantásai ellenére belevetem magam a hullámokba, és elengedem magam. Ők is megöregszenek, ha szerencsések.....
Igaz, hogy az évek során a szívemet megviselte egy szerettem elvesztése, egy gyermek fájdalma vagy egy háziállat halálának végignézése. De a szenvedés az, ami erőt ad nekünk, és ami növekedésre késztet minket. A meg nem tört szív steril, és soha nem fogja megismerni a tökéletlenség örömét. Büszke vagyok arra, hogy elég sokáig éltem ahhoz, hogy a hajam megőszüljön, és hogy megőriztem ifjúságom mosolyát, mielőtt a mély barázdák megjelentek az arcomon.
Most, hogy őszintén válaszoljak a kérdésre, azt mondhatom: - Szeretek öreg lenni, mert az öregség bölcsebbé, szabadabbá tesz!
Tudom, hogy nem fogok örökké élni, de amíg itt vagyok, a saját törvényeim, a szívem törvényei szerint fogok élni. Nem fogok gyászolni amiatt, ami nem volt, és nem aggódom amiatt, ami lesz.
A hátralévő időben egyszerűen csak szeretni fogom az életet, ahogyan eddig is tettem, a többit Istenre bízom.
Sziasztok! Én vagyok a Kisvakond. Légyszi ne bántsatok! Sok-sok lótücsköt és cserebogár pajort megeszek a kertetekben, amik a növénykéiteket bántanák. Ha látod a nyomomat a palántáid között, biztos lehetsz benne, hogy én vacsoráztam be jól, nem a lótücsök. Kérlek csak ültesd vissza palántát. Az a föld amit kitúrok, telis-tele van tápanyagokkal. Add a legszebb cserepes virágaidnak, vagy ültess bele magokat vagy vidd a fóliaházadba. Abban biztosan nincsenek gyommagvak. Néha megeszek egy-két gilisztát is, nem tudok nekik ellenállni. Cserébe lazítom a talajt, a járataimban az esővíz egészen a mély gyökerekig is eljut. Amúgy meg cuki vagyok. Légyszi ne bánts! Tanítsd meg a kutyádat, cicádat is, hogy engem nem szabad bántani. Köszönöm szépen!
U.I.: a jövőben igyekszem kevesebb gilisztát fogyasztani, de nem ígérek semmit.
Jó kertészkedést nektek!
Puszi!
A Kisvakond.
Egy idős asszony levele, az idősek otthonából.
82 éves vagyok, van 4 gyermekem, 11 unokám, 2 dédunokám és egy 12 négyzetméteres szobám.
Nincs már saját otthonom, sem drága cuccom, de van, aki kitakarítsa a szobámat, elkészítse számomra az ételt, rendbe rakja az ágyneműmet, megmérje a vérnyomásomat és a súlyomat.
Már nem hallom az unokáim nevetését, nem látom őket nőni, ölelkezni és vitatkozni.
Van, aki 15 naponta jön hozzám, van, aki három-négy havonta, és van, aki soha.
Már nincsenek nálam családi összejövetelek, nem sütök süteményt, nem ásom a kertet. Legkedvesebb időtöltésem az olvasás, de hamar elfárad a szemem.
Nem tudom, meddig élek még, de hozzá kellett szoknom a magányhoz.
Itt az otthonban van egy kis csoportunk, akikkel rendszeresen összejövünk. Segítek azoknak, akik rosszabb állapotban vannak nálam. Mostanáig hangosan felolvastam a szomszéd szobában lakó társamnak. Gyakran együtt énekeltünk, de a minap meghalt.
Azt mondják, az élet egyre hosszabb. Mi értelme van ennek?
Amikor nagyon egyedül érzem magam, előveszem a családi fényképeket és az otthonról hozott emlékeimet. Ennyi az egész.
Remélem a következő generációk egyszer majd megértik, hogy a családok legfontosabb szerepe a kiszolgáltatott állapotú családtagok segítése, a szeretetteljes kapcsolatok megtartása, és ez nem csak a gyerekekre, hanem az idős, munkában megfáradt, elerőtlenedett szülőkre is vonatkozik, akiknek a fiatalok az életüket köszönhetik.
Kérlek, ne mutasd meg levelemet gyerekeimnek.
Szeretettel: Mária nagyi.
MÁR ELKEZDŐDÖTT......
Ezen kicsit elméláztam....összeomolhat a modern civilizáció.
Azt jelenti, hogy az a társadalom, amelyik évente vesz új mobilt, 3 évente cseréli az autóját, ünnepek alkalmával felvásárolja a plázákat, gyerekei vizsgáira már csak autót, aranyat tud ajándékozni, 1 napos piros betűs ünnep alkalmával kiüríti az üzletek polcait, aztán telerakja a kukát a megmaradt élelmiszerekkel, amelyik átlép a földön fekvő embereken, belerúg kóbor állatokba, amelyik képes elhinni, hogy napi 16 órát kell azért dolgoznia, hogy boldog legyen stb... stb... stb... ? Ez a társadalom forog veszélyben? Hmmm... szerintem ez a társadalom önmaga a veszély forrása.
Azok a civilizálatlan törzsek, (amelyeket úgy le tud nézni ez a civilizált társadalom,) ahol annyi gyümölcsöt szednek le, amennyit megesznek, ahol az öregek a tapasztalatukkal, a fiatalok az erejükkel segítik az együttélést, ahol mindent a természeti és nem a mesterséges jogi szabályoknak rendelnek alá, szerintem azok a társadalmak továbbra is életképesek, hacsak a civilizáltak miatt ők is ki nem pusztulnak. Ez a bolygó fantasztikus a saját tökéletes rendszerével, minden működik rajta, minden úgy jó, ahogy van... ezek a kreált, erőltetett szabályokkal, egyesek hatalmi igényeinek kielégítésére létrejött társadalmak egyáltalán nem baj, ha nem mérgezik tovább ezt a helyet. Meg kéne újra tanulni, hogy eper júniusban van, hogy milyen az igazi íze a sárgarépának, hogy élelmet együnk, ne ízesített, 3 éves lejáratú szemetet, hogy örüljünk ha esik az eső meg a hó, mert szükség van rá, hogy a palacsinta nem porból készül, hogy decemberben kell ünnepelni azt az ünnepet, ami decemberben van és nem októbertől, hogy nem kell napi 16 órát dolgozni a boldogságért, ahhoz sokszor elég egy ölelés, egy mosoly, egy szeretlek szó, kis madárfütty, napsütés vagy épp az eső.
Legyen úgy, ahogy a természet, az igazi élet kívánja, úgy lesz a legjobb szerintem.
Drága Kislányom, Víta! Ma lennél 44 éves, és mi már csak így köszönthetünk téged! Elviselhetetlenül fáj! Annyi terv, vágy, szeretet, amit adni és kapni szerettél volna sajnos már soha nem valósulhat meg! Miért!? Teszem fel a kérdést naponta! Nem tudom rá a választ! Hiába akarnak sokan segíteni mikor azt mondják, hogy el kell engedni, mert Ő már jó helyen van! Nem tudják miről beszélnek! Nem, mert nem az ő gyermekük, testvérünk, anyukájuk voltál! Te egy kivételes ember voltál, csak ezért tudok hálás lenni Istennek, mert én lehettem az édesanyád! Tudom, hogy én soha nem tudok megnyugodni, de nem is lehet!!! Viácskám rettenetesen hiányzol, a mosolyod, a vidámságod, a szereteted, az egész lényed! Ha lehetne magamhoz ölelnélek és soha többé nem engednélek el, sokkal jobban vigyáznék rád! Sajnos nem tehetem meg, de a nap 24 órájában a gondolatomban vagy! Drága gyermekem boldog születésnapot kívánok neked ott, ahová nem tudok egyelőre utánad menni, de remélem, hogy találkozni fogunk! Már csak abban bízhatok, hogy ott jobban vigyáznak rád, mint ahogyan én tudtam, és megkaptad azt, amit itt közöttünk szerettél volna! Megérdemled! Nagyon szeretlek! Te már soha nem öregszem, mindig ilyen leszel, ahogyan ismertünk! Kicsikém!!!
Hitelesség!
Hogyan válunk hitelessé?
Nagyon egyszerű a válasz!
Tedd azt, amit jónak gondolsz.
Természetesen ennél összetettebb. Na, azért ennyire egyszerűen nem adják!
Vigyázz, ez a kijelentés félreérthető! Azt sugallhatja, hogy minden szituációban menj fejjel a falnak, és tedd, ami tetszik. Nem ezt jelenti. Bemutatom, mire gondolok.
Kétféle személyiséget különböztetek meg: hiteles személyiség és a hiteles ember.
Első: Hiteles személyiség
Azért hiteles, mert valóban azt teszi, amit gondol, viszont nincsen közel a valósághoz, és sok dolgot elvét. Írok róla is pár szót, hogy lássuk a különbséget.
Tehát ő valóban azt teszi, amit gondol, de sok mindent nem ért, és nem keresi rájuk a választ.
Ha valami nem jön össze neki, újra ugyanúgy csinálja. Nem veszi észre, hogy mi a helyes.
Ő az, aki simán megcsalja a párját, akár többször, és csak annyit mond:
"Én ilyen vagyok, ilyen voltam, és ilyen is maradok."
Ismerős? Hát persze.
Hiteles, nem? Ő tényleg ilyen.
Ő nem lépked előre. A megtanult dolgai alapján cselekszik. Kiszámíthatóak a lépései.
Mondhatjuk, hogy hiteles, viszont az élethez képest nem az. Elég róla.
A másik: Hiteles ember
Aki közel jár a valósághoz, és olyan dolgokat tesz, amik valóban jók.
Hiteles ember számomra az, aki első sorban felelősséget vállal a tetteiért.
Ez azt jelenti, hogy nem felsőbb okokat keres, vagy hibáztat, ha valami nem sikerül neki.
Gondolok itt a környezetre, a társadalomra, Istenre, vagy a jó szerencsére, hanem képes észrevenni a saját hibáját.
Beismeri, hogy ami nem sikerült neki, az első sorban belőle ered.
Bátran odaáll, és vállalja a cselekedeteinek a következményét.
Kiáll magáért, a véleményéért, és a dologért, amit képvisel.
Ezek alapján a hiteles személyiséghez kell egy adag önismeret.
Tudnod kell, hogy milyen vagy és, hogy mit miért teszel.
A hiteles személyiség a helyzetei 90%-ban úgy cselekszik, ami a fejében van, és nem vesz fel álarcot mások kedvéért. Nem játszik szerepeket, nem hajt fejet másnak. Adja magát.
Képes bevállalni önmagát, akkor is, ha nem tetszik a környezetnek, és mer kiállni mellette. Tudja miért teszi, és ezt látja jónak.
Elmondhatjuk, hogy a hiteles ember nagyfokú önbizalommal rendelkezik?
Igen, természetesen önbizalom is kell a hitelességhez. Na meg bátorság.
A hiteles ember nem csak beszél egy elképzelt és kellemes életről. Tesz érte, és tettekkel bizonyítja, hogy ő valóban ilyen, amit elmond.
Hiteles, mert aszerint él, és cselekszik, ami a gondolataiban van.
Benne nem csalódunk, mert nem változtatja meg a hozzáállását, nem érdeklik a különböző körülmények, hatások, vagy emberi elvárások.
A helyzet milyenségétől függetlenül, azt hajtja, amiben hisz.
Ha kap egy helyzetet, amikor egyszerűbb lenne a könnyebb megoldást választani, mint amiben hisz, akkor sem csábul el, mert az nem fér össze a hitével.
Példa:
Tegyük fel, hogy valaki abban hisz, hogy van élet a halál után. Meghal egy szerette.
Ekkor könnyen beleeshetünk abba a tudatba, mivel hihetetlenül sajnáljuk, hogy soha többé nem találkozunk vele. Így olyan szomorúságot érzünk, és bánatot, ami képes felőrölni minket. De ha hiteles, és a szerint él, mint amiben hisz, akkor egy ilyen szituációban sem hazudtolja meg magát. Ugyan szomorú, de a hitétől nem fordul el, és pozitívan néz előre.
A hiteles ember amennyiben tudja, hogy valaminek a következménye számára nem vezet jóra, vagy ellenkezik a dologgal, amit képvisel, akkor nem teszi meg.
A hitelességhez kell egy rálátás az életre is. Akkor leszel az élethez hiteles, ha a jó dolgokat képviseled, és azokat tartod szem előtt. Így lesz harmonikus az életed.
Első lépés a hitelességhez, az önismeret.
Második az önbizalom, ezután jön a felelősségvállalás, bátorság.
Valamint kell az életre való rálátás is, mert ezekből alakul ki a hitelesség.
A nővérem férjének a szeretője vagyok.
Mi a szerelem? Nem tudom, másoknak mit jelent. Számomra bizonytalansággal teli, szorongató, félelemmel terhes, bénító, túlcukrozott érzelem. Nehezen leírható, a nyelv kevés hozzá. Korábban is szerettem dolgokat: ételeket, embereket, festményeket, könyveket, tájakat. A szeretet kellemes, meghitt érzés volt, de amikor beköltözött mellé ez az ijesztő, fojtogató, ismeretlen entitás, mindent át kellett fogalmaznom, amit az életről, a szavakról, az érzelmekről gondoltam. Igen, számomra ez vált a szerelem definíciójává.
Szeretem a nővéremet is, a szokott módon, otthonos, lakályos érzelmekkel. Átlagos közös cseperedés, szokványos testvéri függés, hosszú, de vékony kábelekkel csatlakozunk egymásra, amik akár országhatárokon is átvezetnek. Lia az egyetem elvégzése után Angliába ment dolgozni, és onnan hozta haza Steve-et. Már a negyedik hónapban járt, ujján ragyogott az eljegyzési gyűrű. Kezdettől úgy láttam, hogy nem igazán illenek össze. Lia harsány volt, sokat beszélt, a kacagásába beleremegtek az épületek. Steve viszont csendesebb, visszafogottabb volt, bölcs, kópés, szinte félénk mosoly rajzolta az arcát jellegzetessé. Szeretett elmélyült dolgokról beszélgetni, s erre ott voltam neki én. A fakó hugica, aki hivatalnokként dolgozik egy közintézményben, és alig látszik ki a földből buja testvére mellett. Liával ellentétben azonban nekem voltak gondolataim, Steve pedig azonnal rácsatlakozott, rácsimpaszkodott a köztünk feszülő intellektuális kötelékre.
Lia nem volt féltékeny. Azt hiszem, észre se vette. Örült, hogy introvertált férje mindig talál valakit, akivel ellehet. Az anyaság keveset változtatott rajta, hangos volt és társaságkedvelő, nem szégyellt bébiszittert fogadni a baba mellé, Steve-vel lazán törődött. Úgy sodródtunk mindannyian az elkerülhetetlen felé, mint fűszálak az árral. Egyszerre volt a fejemben a semmi és a minden, amikor Steve-vel voltam. Elborította az agyamat az adrenalin, a tudatom beszűkült, akárha veszélyhelyzetben lennék. A szerelem: pánik. Azt hiszem, a felbugyogó szerelempatakok számomra megannyi apró kis pánikrohamokkal egyenlők. Nem nevetséges?
Sokáig kifürkészhetetlen volt, Steve mit gondol rólunk. Platón, Proust vagy Schrödinger mellé ritkán fért be a privát szféra. Ha Lia, vagy Bori, a kislányuk szóba került, mindig tárgyilagosan, szigorúan a történésekre szorítkozva beszéltünk róluk, kizárva bármilyen értelmezést, érzelmi megközelítést, reflexiót. Egy évig éltünk így. Hetente hosszan beszélgetve buliban, konyhaasztalnál, kerti székben, fűben kuporogva, mindig csak egymásra fókuszálva. Lia bármikor odasétálhatott hozzánk, kezét lágyan Steve karjára tette, hogy váltson velünk néhány szót, mielőtt tovalibegett.
Látszólag nyitott könyvként hevertünk a világ előtt. A felszín alatt azonban ott forrongott, bugyogott a láva, és egy apró szikra elég volt ahhoz, hogy a látszatot porig égesse.
Lia és Bori könnyű autóbalesetet szenvedtek vidéken, egyikükön sem esett egy karcolás sem. Lia megőrizte a higgadtságát, telefonon elmagyarázta a férjének, ne aggódjon, ma inkább egy hotelben éjszakáznak, mert nem akar ilyen fáradtan visszaülni az autóba. Tudom, mert épp náluk voltam, Liának vittem át egy könyvet. Könnyű nyári szél fújt odakint, Steve már lezuhanyozott, köntösben volt, én egyszerű, mintás nyári ruhát viseltem, a szoknyámat meglebbentette a huzat. Steve kinyomta a mobilt. Egymásra néztünk, és tudtuk, előttünk áll egy teljes éjszaka, egy üres ház, és egy árulás.
Eljártuk a kötelező táncot. Steve megkérdezte, akarok-e inni valamit. Akartam. A szőnyegre ülve hörpöltük a vörösbort, a beszélgetés a balesetről lassan személyesebb témákra csúszott, majd elfogytak a szavak, és csak a kortyintások hangjai hallatszottak. A fülembe valahogy két dugó került, a szívem fájdalmasan dobogott. Áradt a bor az ereimben, és egyszerre nem számított semmi, ami az ablakokon túl van. Kinyújtottam Steve felé a karom, és aztán elhomályosult minden, csak arra emlékszem, hogy végre érzem, hogyan ölel, csókol, beszívhatom az illatát, megtapasztalhatom a teste rángását, feszülését. Ez az öntudatlanság lenne a boldogság? Az ember csak akkor érezhet hasonlót, ha elállatiasodhat?
Szeretném azt mondani, hogy másnap letiport a bűntudat. De nem lenne igaz. Eszeveszetten bújtunk egymásba, mint két játékos kölyökkutya. Lia telefonált, hogy délután érkeznek, de mi nem féltünk, az utolsó cseppig kiürítettük a poharat. Tíz perccel utánam gurult be a kocsi a garázsba, Steve még ki se tudott szellőztetni. Semmit sem vett észre, suttogta a telefonba negyedórával éjfél után. Szeretlek. Mikor, mikor látlak újra?
”
Két éve vagyok a nővérem férjének a szeretője. Olyan furcsa ezt így kiejteni. Mondom, nyelvvel leírhatatlanok vagyunk.
Bűnösen hangzik, vagy ami még rosszabb, szinte közhelyesen, mintha egy Woody Allen-filmbe cseppentünk volna. De nem ártunk vele senkinek. Nem akarom Steve-et Liától elvenni. Képtelen volnék arra kényszeríteni, hogy válasszon köztem és a családja között, akik az én családom is. Lia pedig éli az életét, dolgozik, csacsog, száll virágról virágra. Nem tudom, mit szólna, ha megtudná. Lehet, hogy homokba dugná a fejét. Vagy darabokra törne a szíve. Felszínesnek tartom, de tévedhetek. Nem igazán ismerem a testvéremet.
A barátnőm szerint, akit beavattam a titokba, végül én leszek a történet nagy vesztese. Steve és Lia ott lesznek egymásnak, én elmúlok harminc, negyven, és ha beleragadtam egy szeretői kapcsolatba, akár el is áshatom magam. Nem tudom jól elmagyarázni, hogy biztosan ismerem az utamat. Számomra Steve a világ. És Lia. És Bori. Ez zsákutca? Betegesen hangzik? Harmadszor is elmondom, a helyzet szavakkal leírhatatlan. Én én vagyok. Tudom, mit akarok, mit érzek. És nekem így jó. Ha a világ secpec ítélkezni akar, az ő dolga. Én nem a rögtönítélő bíróságnak, hanem a saját boldogságomnak élek. Nem tudom értelmezni az értelmezhetetlent, és tudják mit? Nem is akarom.
Ez volna a „szabadság”?
Mintha csak tegnap lett volna.
Bepánikoltam, hogy kezemben a diploma, hátam mögött a tanulás évei, s munkába kell állnom. Nincs többé 3 hónapos nyári szünet (se téli, se tavaszi 1-2 hét).
Nincs mese, dolgozó nő lettem.
Majd az élet rendje szerint feleség és anya.
A diploma utáni nyáron elrohantam Varsóba, Prágába és a bolgár aranyparton is eltöltöttem az évfolyamtársaimmal 3 hetet.
Aztán megkezdődött a taposómalom. Munkába járás, spórolás saját otthonra, majd meló, szakmai tanulás, gyereknevelés mellett egy öreg ház átépítése.
Valószínűleg túl hamar zuhant rám sok minden. Most már látom, de már késő. Végül is nem bántam meg semmit sem. Van két nagyszerű, csodálatos fiam, akik minimum a munkahelyükön sikeresek. Mert a párkapcsolataik... Khm. Nem szeretnék rossz anyós szerepet játszani, de ami tény, az tény: egyikük részéről sincs kilátásom unokára. S ez nem feltétlenül a mi hibánk. Az ok inkább a globális kilátástalanság, bizonytalanság, reménytelenség.
Lehúztam 40 évet. Nemcsak dolgoztam, hanem folyamatosan tanultam. Ez a számítástechnikában, az informatikában (is) alapkövetelmény.
Gyakorlatilag kidobtak. Több, mint 21 évnyi tudással, tapasztalattal a tarsolyomban nem kellek. Túl drága vagyok. Léphetnek a helyembe fiatal, csinos, illatos, kikent-kifent, újoncok, akiknek gőzük sincs a szakmához, de fejbólintó jánosként, minden őrült ukázt ész nélkül végrehajtóként megfelelnek. És - saját, négyszemközti bevallásaik alapján - szenvednek attól, hogy méltatlan körülmények között kell dolgozniuk napi 10-12 órákat. Persze túlóradíj nélkül.
Az egész eddigi életemet két célnak rendeltem alá: a családom és a munka. Ez utóbbi megszűnt.
Végül is nem vagyok túlzottan kétségbe esve. Szembesültem a ténnyel: van feladatom bőven. Amit a 40 év kárt okozott bennem, nem marad sok időm helyre hozni.
Minden erőmmel azon leszek, hogy találjak valami munkát. Hajmeresztő, hogy életerős, kvalifikált munkára képes embereket kidob az állam.
Előttem áll a kanossza: el kell intéznem, hogy nyugdíjat kapjak. Minimum egy hónap lesz, mire megtudom, mennyiből kell a hátralévő életemet tengetnem.
Szerencsém, hogy a gazdálkodást, a beosztást nem most kezdem tanulni. :)
Az online társkeresés hatásai
Estél már kísértésbe, hogy csatlakozz egy társkereső oldalhoz, akár csak poénból kipróbálni, akár komoly társkeresési céllal? Kapcsolatba lépni egy teljesen idegen emberrel, anélkül hogy személyesen találkoznátok a „való világban”? Én igen.
Az online társkeresés hatásai
Az online randevúzás gyorsan a szinglik megszokott megoldásává vált a párkeresésben. A különböző webhelyek és mobilos alkalmazások már minden célt és igényt ki tudnak elégíteni, mindenki meg tudja találni a neki megfelelőt. Nem túlzás azt mondani, hogy ezek a platformok forradalmasították a randevúzási kultúrát.
Ahogy a társadalom liberálisabbá és nyitottabbá vált, a közösségi média új lehetőségeket tárt az emberek elé. Régen általában a hasonló helyekre járó emberek randiztak egymással, vagy azonos ismeretségi körön belül kerültek bemutatásra. Manapság az ismerkedési lehetőségek választéka is egyre szélesebb. Az interneten sok az érdekes és izgalmas ember, a különböző felületek könnyen összekötik őket egymással, akkor is, ha a való életben talán sohasem találkoznának.
A megfelelő(!) személy megtalálása azonban már nehezebb kérdés. Nagyszerű dolog az online társkereséssel kapcsolatban, hogy az oldalak felhasználói kvázi kiválogathatják maguknak a potenciális jelölteket. Ez úgy működik, hogy a webhelyek olyan algoritmusokat használnak, amelyek célja, hogy megtalálják azokat, akik az igényeikkel leginkább egyezőnek tűnnek. A regisztrációs folyamat és a társkereső profilod összeállítása részeként megadhatják, hogy milyen típusú személlyel szeretnének találkozni. Hajszín, testalkat, életkor, lakóhely, még olyan részletek is, mint a zenei ízlés, kedvenc könyv, vagy van-e tetoválásuk, stb. Ezután rövid listát kaphatnak azokról, akik velük hasonló hullámhosszon vannak. A kapcsolatokat sokkal könnyebben ki lehet építeni, mivel ha a megadott opciókban olyan területeket fedez fel valaki, amiben egy másik szinglivel osztoznak, az segíthet a "kémia" kialakulásában is. A külvilágban gyakran előfordul, hogy a felületes vonzalom megszűnik, amikor a felek megtudnak egymásról egy olyan tényezőt, amiben ellentétesek az elvárásaik. Az online térben sok tényező előre tisztázásra kerül, még a vonzalom kialakulása előtt.
A digitális randi egy módja annak, hogy gyorsan erős kapcsolatokat alakítson ki valaki, mégpedig a kommunikáció miatt. Az applikációk, weboldalak ezt kényelmesebbé teszik, lehetőséget nyújtanak szöveges üzenetek, e-mailek küldésére, telefonhívások vagy akár videocsevegés lebonyolítására is. Nem kell azonos térben lenni ahhoz, hogy a kapcsolat épüljön. A felek sokat megtudhatnak egymásról és tanulhatnak egymástól a digitális kapcsolataikon keresztül.
A digitális világ gyorsan eljutott oda, hogy az internetes társkeresés vált normálissá. Nincs ezzel semmi probléma, hiszen a rohanó világban nehezebb a fizikai találkozókat összeszervezni, mint egy-egy internetes üzenetet elküldeni. Ha az ember önazonos és megfontolt, tisztában van az internetes ismerkedés adta lehetőségekkel és az esetleges buktatókkal is, akkor könnyen élhet az előnyeivel. Ha lelkileg ingatag, vagy eleve problémás az önbizalma, akkor óvatosabban kell kezelni az ismerkedés ezen formáját. Ráadásul, ahogy az élet minden területén, itt is akadnak olyanok, akik visszaélnek a rendszerrel.
Az óvatosság sosem árt!
Putyin szerint a Nyugat robbanthatja ki a harmadik világháborút
2022.07.03.
Nem Oroszország, hanem a Nyugat robbanthatja ki a harmadik világháborút - erre utalt egyértelműen - (nyilván az orosz elnök véleményét közölve) Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. Ugyanakkor Peszkov azt mondta, reméli, hogy a Nyugaton legalább egy kevés megmaradt a politikai gondolkodásból és észszerűségéből.
Most az apokalipszis lehetőségét veted fel. Beszéljünk valami konstruktívabbról. Bízzunk benne, hogy végül is valamilyen politikai elme és akarat még mindig legalább részben megmaradt a kollektív Nyugaton
– mondta egy interjúban Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a harmadik világháború. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy az oroszoknak ez nem áll szándékában, tartanak azonban attól, hogy a Nyugat eljut idáig.
A Kreml képviselője megjegyezte, hogy Oroszországban a politikai gondolkodás teljes mértékben megmarad.
„Ez biztos, nincsenek kétségeim" – hangsúlyozta Peszkov.
Korábban, június 30-án Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök azt mondta, hogy a NATO-országok nem terveznek katonai konfliktusba bocsátkozni Oroszországgal. Egyúttal viszont bejelentette a szövetség „elrettentő képességének növelésére" irányuló szándékát.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ugyanakkor kijelentette, hogy a szövetség nem tekinti magát az ukrajnai konfliktus részének, és nem akarja, hogy az átterjedjen az ország határain túlra. Azt is megjegyezte, hogy a szövetség azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megakadályozza a közvetlen konfliktust Oroszországgal, mert az abból származó károk összehasonlíthatatlanok lesznek.----------------------A harmadik világháború kitöréséről beszélnek Amerikában
2022.06.22.
A korábbi elnök szerint az USA jelenlegi vezetése „komoly veszélybe" sodorta az országot.
PUTYIN SZERINT A NYUGAT ROBBANTHATJA KI A HARMADIK VILÁGHÁBORÚT
Senki nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan ilyen rossz irányba fordulhat az ország, Joe Biden amerikai elnök az Egyesült Államokat egy lehetséges világháború felé terelte – mondta amerikai idő szerint hétfőn este a Newsmax című amerikai televíziónak adott interjújában Donald Trump, volt amerikai elnök.
Világháborús fenyegetettség
Hazánk a pokolra jutott, és nagyon gyorsan rossz irányt vett. Senki sem gondolta, hogy lehetséges, hogy ennyire rövid idő alatt rossz irányba fordulhat
– fogalmazott Trump.
„Nem tudok róla, hogy bármi megakadályozna abban, hogy 2024-ben elinduljak az elnöki posztért. Újra naggyá kell tennünk az országunkat. Szeretem a hazánkat. Megteszem, ami az országnak jó" - tette hozzá a volt republikánus elnök.
TRUMP SZERINT AZ ORSZÁG „BORZASZTÓAN MŰKÖDIK" BIDEN IRÁNYÍTÁSA ALATT.
„Azt gondolom, hogy soha nem voltunk még ennyire mélyen" – fogalmazott. A volt elnök az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta: „komoly veszélybe sodródott az Egyesült Államok.
Trump: Világháborúba torkollhat az orosz-ukrán konfliktus.
Ahogyan ők kezelik a helyzetet, lehet, hogy világháborúba torkollik. Őrület, amit csinálnak
– tette hozzá.
Irán mint atomhatalom
Trump arra hívta fel a figyelmet, hogy Irán az atomhatalommá válás küszöbén áll, Kína a világ szuperhatalmává válik, Oroszország pedig háborúban áll Ukrajnával. „Ez együtt mindent lángra lobbanthat, ha nem tisztelik az országunkat szerte a világon. Nem számíthatsz Kínára, hogy majd újra naggyá teszi Amerikát" – fogalmazott a volt elnök. „Recesszióban vagyunk" – mondta Trump az Egyesült Államok gazdasági helyzetével kapcsolatban.
Most látjuk, mit tesz Biden politikája a gazdasággal
– fogalmazott.
A VOLT ELNÖK SZERINT BIDEN ZÖLDENERGIA-PROGRAMJA, AZAZ A FOSSZILIS TÜZELŐANYAGOK LECSERÉLÉSE MEGNÖVELTE A BENZINÁRAKAT, ÉS VÉGÜL HATALMAS INFLÁCIÓHOZ VEZETETT.
Trump kritikát fogalmazott meg a mostani kormánnyal kapcsolatban, amiért nem használják az ország kőolajkészletét.
A lábunk alatt folyékony arany van, és most könyörgünk más országoknak, hogy adják el nekünk az olajukat
– tette hozzá.
A volt elnök szerint a magas üzemanyagárak nem fenntarthatók, és elsősorban ez okozta az inflációt. „Ez sokként hatott a rendszerre, amikor kevesebb mint 2 dollárról 5-6-7-8 dollárra, sőt, 9 és 10 dollárra drágult az üzemanyag. Ez szörnyű" – fogalmazott Trump.
Áginak hívnak, 34 éves vagyok és üzletkötőként dolgozom egy multinál. A munkatársaimmal - már akikkel közelebbi barátságot kötöttem - kitaláltuk, hogy egy külföldi utazással próbáljuk kipihenni az egész éves fáradalmakat. Évivel és Annával utaztunk, nekik évek óta komoly kapcsolatuk volt már, nekem nem volt senkim, épp egy fájdalmas szakításon próbáltam túllenni.
Repülővel utaztunk, ami szintén újdonság volt, mivel eléggé parázom a repüléstől, kezdetnek be is vertem két viszki-kólát, hogy ne érzékeljek semmit a dologból. Sikeresen átaludtam a háromórás utat, és a repülőtérre kiérve egyből megcsapott az Egyenlítő-közeli ország klímája. A csajokkal taxiba ültünk és elkocsikáztunk a szállodába, ami közvetlenül a part mellett foglalt helyet, ideális terepet nyújtva vízimádó énemnek.
Valahogy mindig is a vízpart mellett képzeltem el az életemet; pálmafák, fehér homokos tengerpart és néhány mojito társaságában. Ha nem is életvitelszerűen, legalább néhány napra teljesült a vágyam.
Élveztem, ahogy a nap sugarai simogatják a bőrömet, és a tengeri sós-párás levegőt, amit semmi mással nem lehet összehasonlítani.
A napot könnyű reggelivel indítottuk, a tűző napsugarak támadása előtt bejártuk a kisváros zegzugos utcáit, amikkel azonnal szerelembe esetem, persze nem volt nehéz dolgom. Tíz óra körül beültünk egy kávéra egy hangulatos kávézóba a főtéren, ahol jókedvű nyugalommal néztük, ahogy mindenki sürög-forog, megy a dolgára, vagy csak kattogtatja a fényképezőgépét. Közben nem tudtam nem észrevenni, hogy a helyi férfiak szinte kivétel nélkül rendkívül helyesek és jó kiállásúak.
Valahogy az sugárzott róluk, hogy jól érzik magukat a bőrükben és nem csinálnának semmit másképpen. Ez az a fajta elégedettség magabiztosságot eredményez, és nagyon vonzóvá teszi a férfit. Délutánonként vagy a tengerparton süttettük magunkat, megszakítva tíz-tizenöt perces úszásokkal, vagy a szálloda medencéje mellett élveztük a napfürdőt és a finom koktélokat. Egész télen és tavasszal keményen megdolgoztam azért, hogy ne kelljen szégyenkeznem a fürdőruha szezon alatt sem, így teljes természetességgel nyitottam szét minden alkalommal a törölközőmet, megmutatva testemet a fürdőruhában. Próbálták ugyan leplezni a szálloda alkalmazottai, de kiszúrtam, hogy többen is elismerő arckifejezést öltöttek magukra, mikor megjelentem a medence partján, kiengedtem hosszú, gesztenyeszínű hajamat, és mint egy rossz rom-komban, megráztam, majd a fürdőköpenyből kibújva beletúrtam.
Kellett már a járvány után, akár egy falat kenyér - Tíz nap Horvátországban, a kabócák földjén
Az egyikőjük, Roberto különösen kitartóan és szemérmetlenül bámult, de eleinte nem is akartam tudomást venni róla, bár imponált a kissé tolakodó érdeklődés, de úgy voltam vele, hogy biztos minden turistával hasonló módon flörtöl. Ám kíváncsisága nem lankadt a napok múlásával és már a köszönésig eljutottunk, ráadásul a bárban láttam, hogy cserélt az aktuális csapossal, csak hogy ő tudja szervírozni a koktélomat. Hazautazásunk előtti napon odajött hozzám a napágyhoz és megkérdezte, hogy megyek-e a szálloda által szervezett, szombat esti partira. Én meg persze húztam, hogy nem tudom még, mert nem csak tőlem függ, és nem is akarok sokáig fent lenni, mert másnap korán indul a gépünk. Természetesen aznap este egy vadítóan trópusi ruhában vonultunk be a lányokkal a bulira, amit közvetlenül a tengerparton tartottak.
A hőség épphogy csak enyhült egy kicsit, de így is meleg volt még. A homok, a szálloda hátsó részét lampionokkal és ledizzókkal varázsolták még hangulatosabbá, a színpadon pedig színes ingekbe öltözött zenekar játszott a reggae és a ska határán mozgó, hangulatos, instrumentális muzsikát. A pincérek halakat, rákokat és egyéb tengeri herkentyűket szolgáltak fel, amihez valamelyik helyi borászat fehérborát kínálták. Annyira varázslatos volt az este, hogy úgy gondoltam, ha most meghalnék, ez lenne a tökéletes lezárása az életemnek.
És akkor megjelent Roberto és felkért táncolni, amit tettetett vonakodással végül is mosolyogva elfogadtam.
A tánc közben beszélgettünk, nyilván nem eget rengető dolgokról, de az akkori lelkiállapotomban sokat jelentett. A körülmények, a bor és Roberto ellenállhatatlan mosolya következményeként a tengerpart egyik távoleső részén találtuk magunkat, szorosan átölelve egymást, nyelvünk menthetetlenül összefonódott, és úgy csókolóztunk, mintha ki akarnánk szívni a másikból az életerőt. De éppen ellenkezőleg, feltöltöttük egymást olyan energiával, hogy nem volt többé megállás. Roberto nem volt nyeretlen kétéves, tudta, hogy mit hogyan kell csinálnia a nyelvével és a kezével, hogy a nő a lábai előtt heverjen; átvitt és tényleges értelemben is. Szerelmünk a parton teljesedett be a nyaralás szép lezárásaként. Legalábbis akkor még azt hittem, ezzel lezárul ez a fejezet.
Egy hónappal később azonban be kellett látnom, hogy örök emléket hoztam magammal, mivel a több napos hányinger után vett terhességi tesztem pozitív lett. Kezdetben sokkos állapotba kerültem, hiszen a gyermekáldást nem ilyen körülmények mellett terveztem és nem volt elképzelésem sem, hogyan fogom felnevelni a gyereket, de egy dolgot biztosan tudtam, hogy meg akarom tartani. Roberto nyilván hallani sem akart a dologról, de nem is vágytam rá, hiszen egyikünk sem tervezett a másikkal hosszútávra. Miután a kislányom megszületett, be kellett látnom, hogy a korábbi boldognak hitt pillanataim eltörpülnek a mostani életem mellett, és soha nem éreztem magam ennyire teljesnek.
