Az empátia gyökerei.
Mások megértésének megtanulása elengedhetetlen ahhoz, hogy a gyerekek erős interperszonális kapcsolatokat alakítsanak ki később. Egy olyan világban, ahol egyre inkább az önérdek kapja a legnagyobb hangsúlyt, különösen fontos, hogy megtanítsuk a következő generációnak, mit jelent empátia a körülöttük lévők iránt.
Karácsony közeledtével különösen fontos megértetni velük, hogy embertársaink különböző élethelyzetekben, másképp élhetik meg az ünnepeket. Hogy vannak gyerekek, akár az ő osztályukban is, akik nem (vagy nem csak) anyagi szempontból, de érzelmileg is nehezebb helyzetben vannak náluk. Különösen fontos ilyenkor (de nem csak ilyenkor) egy empatikus, jó szó a másik ember felé.
Sokan összekeverik a szimpátiát és az empátiát, de ez két különböző érték. Az empátia az a képesség, hogy érzelmileg megértsük mások érzéseit, a dolgokat az ő szemszögükből is lássuk és magunkat a helyükbe képzeljük. Lényegében azt jelenti, hogy valaki más helyzetébe helyezi magát, és átérzi, amit ő érez.
De nem csak arról szól, hogy felismerjük, hogyan érzi magát valaki, hanem arról is, hogy értékeljük és tiszteljük a másik ember érzéseit! Ez azt jelenti, hogy másokkal kedvesen, méltósággal és megértéssel kell bánni.
Egyes gyerekek természetüknél fogva érzékenyebbek mások rezdüléseire, a többieknek látniuk kell az empátiát a körülöttük lévő felnőttek viselkedésében, hogy kialakulhasson.
Gyakran ragaszkodunk ahhoz, hogy gyerekeink bocsánatot kérjenek és hogy felelősséget vállaljanak tetteikért. De sok kisgyerek nem teljesen érti, mit jelentenek ezek a szavak. Bár "helyesnek" tűnhet, ha azt mondják: "Sajnálom", ez nem feltétlenül segíti őket a az empátia elsajátításában. Értékesebb megközelítés lehet, ha segítünk a gyerekeknek a másik személy érzéseire összpontosítani, akit esetleg megbántottak.
Ez ott kezdődik, ahogyan a szülők viszonyulnak saját gyerekeikhez. Azok a szülők, akik érdeklődést mutatnak a gyermekeik számára fontos dolgok iránt, pozitívan és gondoskodó módon reagálnak az érzelmeikre, az empátia készségére tanítanak.
Ennek során a gyerek megérti, hogy ő egy külön egyéniség, saját személyisége, érzései vannak. Megérti, hogy másoknak más gondolatai és érzései lehetnek, mint neki. Felismeri azokat a közös érzéseket, amelyeket a legtöbb ember átél – boldogság, meglepetés, harag, csalódás, szomorúság stb. Képes érzelmi szempontból értékelni egy adott helyzetet (például egy ovistárs szomorúsága, aki elbúcsúzik anyukájától a csoportszoba ajtajában). El tudja képzelni, milyen válasz lehet helyénvaló vagy megnyugtató az adott helyzetben – például felajánlja barátjának kedvenc játékát vagy plüssmaciját, hogy megvigasztalja.
Beszéljünk a gyerekekkel érzelmi szükségleteinkről, hogy megértsék sajátjukat és másokét is!
Szót kell ejteni a különböző, pozitív és negatív érzelmekről és arról, hogy mások hogyan élik meg őket. Meg kell nevezni az érzelmeket, például szeretet, szerelem, harag, féltékenység és meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy ezek az érzelmek normálisak, de meg kell érteni őket ahhoz, hogy kezelni tudjuk őket.
Ragadjunk ki a mindennapi életből szituációkat, saját helyzeteket vagy másokkal megtörténteket és beszéljük át, ki milyen érzelmi reakciókon mehetett át! Belső erkölcsi iránytűjük fejlesztése azt jelenti, hogy gyermeket korán megtanítjuk a jó és a rossz közötti különbségre.
Karácsony közeledtével sokan azt tesszük, amiről úgy gondoljuk, hogy tennünk "kellene" . Kedvesnek, nagylelkűnek és vidámnak "kell lennünk" és ha hiszünk a média üzeneteinek, az ünnep vásárlást, fogyasztást és szórakoztatást jelent. Az effajta kedvesség, nagylelkűség és jókedv azonban gyakran elcsépeltté válik és csalódottságot, kimerültséget, sértődöttséget okoz bennünk. Ez azért van így, mert amíg nem tanultunk meg kedvesek lenni önmagunkhoz, addig lehetetlen az őszinte kedvességet mások felé is kiterjeszteni. Az önmagunkkal szembeni kedvesség azt jelenti, hogy odafigyelünk és megtanuljuk megérteni a bennünk rejlő mélyebb vágyakat és szükségleteket, amelyeket gyakran figyelmen kívül hagynak, megtagadnak vagy elutasítanak. Ezek az érzések abból a személyből fakadnak, akik vagyunk és nem abból, akiről azt gondoljuk, hogy lennünk kellene.
Azonban, ha megengedjük magunknak, hogy azok legyünk, akik vagyunk, akkor az, amit másokért teszünk, feltétlenné válik, mély és tartós örömet okoz számunkra és nem várunk érte semmilyen külső elismerést, dicséretet vagy jutalmat.
Ezt is meg kell mutatni a gyerekeinknek, hogy önmagukhoz kell először megtalálniuk az utat, önmagukat kell leginkább szeretniük, akkor a mások iránti megértés, kedvesség része lesz a személyiségüknek és nem lesz szükség külső motivációra ahhoz, hogy empatikusan forduljanak embertársaik felé, akár karácsonykor, akár egy bármilyen hétköznapon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése