THAT'S WHY THE WAR IN UKRAINE WON'T END ANYTIME SOON

Christopher Blattman, a Columbia Egyetem politológia- és nemzetközi kapcsolatok docense szerint első pillantásra úgy tűnik, hogy az ukrajnai háború tele van kötelezettségvállalási problémákkal. Valahányszor egy európai vezető vagy egy amerikai tábornok felveti, hogy ideje lenne megállapodni Oroszországgal, az ukránok és szövetségeseik azzal vágnak vissza, hogy Putyin az, aki nem tud hitelesen elköteleződni az alku mellett. A Kreml pokolian elszánt a területszerzésre − mondják −, vezetője pedig politikailag és ideológiailag el van zárva háborús céljaitól. Az ukránok pedig arra figyelmeztetnek, hogy ha most megegyezünk, Oroszország egyszerűen átcsoportosít, és újra támad. Az ukránok egyébként sincsenek abban a hangulatban, hogy kompromisszumot kössenek elnyomójukkal. Még ha Moszkva rá is tudna venni egy ukrán tárgyalópartnert, hogy beleegyezzen a tűzszünetbe, kicsi az esélye annak, hogy az ukrán közvélemény vagy az ukrán parlament akár a legkisebb ember- vagy területveszteséget is elfogadja. A nép visszatetszése bármilyen tárgyalásos megállapodást meghiúsítana. Blattman szerint azonban sem Oroszország, sem Ukrajna elszántsága nem hagyományos elkötelezettségi probléma, amely a stratégiai számításokból fakad. Nincs küszöbön megállapodás, mert mindkét fél inkább harcol, mint hogy engedjen.Ukrajnában, amelynek autonómiáját Putyin közel egy évtizede támadja, hasonló elszántság alakult ki. Sok ukrán elvi alapon nem hajlandó elfogadni a földjükre vonatkozó orosz követeléseket, vagy meghajolni az orosz agresszióval szemben − különösen, ha ez azt jelenti, hogy honfitársaikat a másik oldalon kell hagyniuk.Az ukrajnai események azonban még nem jutottak el arra a pontra, hogy az ukránok kompromisszumot kössenek. A közelmúltban olyan realisták, mint Henry Kissinger és Stephen Walt, sürgették Ukrajnát, hogy lépjen túl ideológiai akadályain, és cserélje el a szuverenitás bizonyos fokát a békére. A különbség az ilyen realisták és azok között az idealisták között, akik azt akarják, hogy Ukrajna tovább harcoljon, egyszerű: nem értenek egyet abban, hogy mennyi engedmény kellene Ukrajna részéről az egyezséghez, és hogy Oroszország mennyire elkötelezett szomszédja meghódítása mellett. Félreértés ne essék, az ukránok számára stratégiai érvek szólnak a további harc mellett, a Nyugat pedig támogatja őket. Blattman szerint az Oroszországgal szembeni ellenállás − és az olyan kellemetlen kompromisszumok elutasítása, amelyek a háború gyors befejezését eredményezhetik − azonban az eszmék és elvek geopolitikai hatalmának bizonyítékaként is értelmezendő. Ezek az értékek és eszmék a jövőben is vezető szerepet fognak játszani a demokráciák által vívott háborúkban. A Nyugat az idők során egyre inkább a jogokon alapult: sok országban kötelezővé vált bizonyos liberális elvek betartása és védelme, bármi legyen is a következménye. Michael Ignatieff filozófus (aki 2016 és 2021 között a CEU rektora volt − a szerk.) ezt a változást a jogok forradalmának nevezi. Blattman azt írja, ezeket az eszményeket ünnepelni kell, és a nyugati kormányoknak továbbra is meg kell próbálniuk megfelelni nekik (még ha gyakran kudarcot vallanak is). De ha ezen tendencia miatt a Nyugat kevésbé hajlik a reálpolitikára − jogok és elvek a békéért cserébe – vagy a kellemetlen autokratákkal való alkuk megkötésére, akkor az ukrajnaihoz hasonló háborúk gyakoribbá és nehezebben befejezhetővé válhatnak.