"Te nem mehetsz le nélkülünk nyaralni a Balcsira!" - hallottam oly sokszor kislányként szüleimtől. Bezzeg a bátyám! Sok szünidőt eltöltött a mamáéknál, kalandos napokat átélve az unokatesókkal.
Pedig a testvérem is csak kilenc éves volt még. Én voltam az egyetlen lányunoka, és ennek okán meg is voltak a kellő tilalmak. Persze ma már értem, hogy miért, de akkor fel nem fogtam. Időnként dühöngtem, s ha elszabadultam a fiúkkal, én is lelkesen csúzliztam, fociztam és meg mertem fogni a békát a mocsárban. "Én is vagyok olyan!"
Balatonfenyves gyönyörű hely. Apai nagyszüleim még 1960-ban költöztek ide Pestről. Nem részletezem miért, de tudom, hogy családi ok miatt. A gondtalan, vidám vakációk, bolondozások, tapasztalatgyűjtések kora volt ez nekünk, gyerekeknek. Most szomorú a felismerés, hogy többé már semmi nem lesz úgy, mint akkor. Mert mára szinte minden megváltozott: szétszóródott a család, elmentek a nagyszülők. Eladásra vár a ház.
Amikor csak tehettem, elutaztam ide, de utoljára tavaly nyáron jártam itt. Akkor is - mint mindig - kedvenc helyemre, az ajtó előtti lépcsőre telepedtem és be sem kellett csukni a szemem, máris láttam magam előtt a régi nyarak kedves emlékeit...
Pancsolok a Balatonban. Anyu féltve vigyáz, de én állandóan a víz alá merülök, majd prüszkölve felbukkanok, nehéz szemmel tartani. Iszapot markolok, versenyt futunk a bátyámmal a messzire dobott labdáért, átugrálok az úszógumin. És visítok: "Ide nézzetek! Vízikoktél!"
Később a Balatonban tanultam meg úszni és emlékszem, hogy külön lejárónk volt, ahol néha féltem végigszaladni egyedül a stéghez. Azért mégis megálltam nefelejcset szedni a nádas mellett anyunak." Mi ez a furcsa illat?" Indul a kert végében, fent a töltésen a gőzös. Érzem a jellegzetes vonatfüst-szagot, hallom az erőlködő, régimódi sípszót, ahogy jelez: "indulok". Istenem! Hányszor megcsodáltam! Utaztam is vele. Egyszer épp ebédre érkeztünk.
Mama főztjének az ízét érzem most és látom őt, ahogy szemelgeti a babot, majd az agyonhasznált vágódeszkán apróra vágja a petrezselymet. Az illatáról ma is ő jut eszembe. Minden megtermett a kertjében, sosem járt a boltba ilyesmiért. Zöldség, gyümölcs kellett? Irány a kert! Kár, hogy mára megrepedt az a zöld kis tál, amit mindig a kezembe nyomott, hogy szedjek magamnak ribizlit a kertet övező bokrokról. Most jut eszembe: a szomszéd Feri bácsi talán észre is vette, mikor elcsentem a kerítése melletti bokorról néhány szemet. Náluk fekete ribizli termett és az mégiscsak más. Talán más volt, de nem finomabb... Lelki szemeim előtt gurulnak most szét a piros és fekete kis bogyók és semmivé válnak hirtelen.
De nem eszem tele magam, mert még felfordul a gyomrom, ha arra a csínytevésünkre gondolok, mikor a fiúkkal patkányt fogtunk a berekben. Talán már holtában csaptunk rá szegényre, de emlékszem, hogy spárgára kötve lóbáltuk. Akkor jópofa hecc volt, de ma már hagynám, hadd örüljön a napfénynek, és hogy a Balatonon élhet. Akárcsak ez a kakukk, amely most pont ugyanúgy szól, mint sok évvel ezelőtt. Szeretem az állatokat, papáéknak is volt egy kutyájuk, a Csutka. Jó kis házőrző volt és imádott velünk focizni! Két csapatra oszolva marakodtunk Csutkáért, kinek a kapujába ültessük, mert ott tuti nem született aznap gól. Szegény Csutka már az örök vadászmezőkön kergeti a labdát, egykori lánca megrozsdásodva lóg a falon.
Viszont itt magasodnak mellettem mama hatalmas rózsái! Érzem csodás illatukat. Egykor ez is az ápolt kerthez tartozott, ma vadon nőnek és nyílnak, rendületlenül dacolva az idővel. Talán így üzennek egykori gazdáiknak. Vajon mit? Ember talán soha meg nem fejti. Olyan erős az illatuk, hogy elnyomják a benzinszagot is, amelyet időnként erre hoz a szél papa romosodó műhelyéből. Kelmefestő és vegytisztító volt, sokat dolgozott. Épp csak akkor szusszant egyet, mikor a teraszról meghallotta a kiskanál csörgését a pohárban. Így jelezte a mama, hogy kész a kávé. De most körülölel a csend. Az országúton elsuhanó kocsik zaja hallatszik csak. Ismerősen zúgnak.
Annyit ültem a lépcsőn, hogy kezdek zsibbadni. Ahogy lelki szemeimről lehull a fátyol, úgy pillantom meg magam körül a gizgazos udvart. Az előbb még oly csodás volt... Belül a ház szinte üres. Alig néhány bútor árválkodik benne, de én így is szeretem, minden zegzuga emléket rejt számomra. Ott, az ablak alatt volt az ágyam. Meleg nyári éjszakákon, mikor a spaletta is nyitva volt az ablakon, az eget bámultam. Még csillagot is választottam! Hát ez a papírlap? Lehajolok, felveszem, és jé...! A huszonhetedik oldal Nemtudomka csodálatos kalandjaiból. Gyermekkorom egyik kedvenc könyve most a pesti lakásban hever. Nem is vettem észre, hogy hiányzik belőle egy lap! Összehajtogatva zsebre teszem. Óvodás kisfiam örülni fog neki, kép is van rajta. Én legszívesebben sírnék. Ahogy lépek, véletlen feldöntök valamit. Ez a valami csörömpölve törik ezer darabra. Mindegy. Ez a váza úgy sem kell már soha senkinek. Megkoptak a ráfestett minták is. A terasz asztalán állt és mindig tele volt vadvirággal, amit én szedtem a közeli réten a szomszédék Palkójával. Nyolc évesek voltunk. S vajon mikor tört le a kamraajtóról a kilincs? Ide is bekukkantok, de vigyázok, nehogy magamra csukjam az ajtaját. Vicces volna... Te jó ég, ezerkilencszáz-hányban voltak ilyen üvegek, mint amik itt sorakoznak a polcon?! Megérintek egy kicsi piros fedőt, lyukas szitát, merőkanalat. Mindet nagyanyám használta. Alattuk régi-régi újságpapír: Somogy megyei Hírlap 1972. július 6. Megérintem a megsárgult lapot és elmerengek.
Gyermekkacagás zökkent vissza a valóságba. Kilépek a dohos szagú kis kamrából, szinte megcsap a kintről beáradó balatoni levegő. Az előszoba tükre előtt elhaladva egy furcsaság tanúja vagyok. Belenézve a nyolcéves önmagamat látom egy pillanatra. Megdöbbentő ez a jelenség! Felkavar!
A gyermekzsivaj nem szűnik odakint. A teraszról látom, ahogy a szomszédban a gyermekkori barátok gyermekei hancúroznak. Arcukon keresem az ismerős vonásokat és fáj, hogy így elszaladt az idő. De azért mosolygok. Kint az utat is lebetonozták rég. Egész civilizált lett, pedig porosan, gödrösen én jobban szerettem. Évekig örültem titokban, hogy nem akadt vevő a házra. Eddig. Azt hiszem, most voltam itt utoljára, és bár a gyerekeim nem tudják mit vesztettek én pontosan tudom, és hogy nem találom meg soha többé. Még végigmegyek a vízparton, kis üvegben Balatonvizet viszek a pesti lakás vitrinjébe, meg egy üres kagylót, csigaházat. Megkapó képeslap is kerül melléjük: naplemente a magyar tengeren. Borús rajta az ég, épp olyan, mint a lelkem.
Kedves Mama és Papa! Ha most látnátok, talán meg sem ismernétek. Nem tudnátok, ki ez a nő a házatok lépcsőjén.
Zsebkendőt keresek a zsebemben, de csak egy lap hullik ki: Nemtudomka csodálatos kalandjai, huszonhetedik oldal...
A vonatjegyet azóta gondosan beragasztottam a naplómba. Ez volt az a jegy, amellyel utoljára utaztam ebbe a nyaralóba, rég elhunyt nagyszüleim házába, a Balatonra. Mindenkinek az életében van egy nyár, amire szívesen emlékszik és én sok ilyet őrzök a szívemben. Mára már csak emlék a ház és a vonatjegy is .
Elment végleg még fel sem ocsúdtam a fájdalomból, hiszen 50 napja még fogta a kezemet és az utolsó mondata az volt, hogy "nagyon szeretlek". Utána már csak egy levegőt kapkodó, tehetetlen testtel szembesültem, aki még mindig erőtlenül, de szorította a kezemet. Az utolsó mozzanat szörnyű volt, hiszen a jó hírű kórházból még ebben az állapotában is továbbküldték, hiába könyörögtem, hogy ne tegyék, kegyetlen szavakkal közölték, hogy "akkor irány az elfekvő".
Mindent, mindent, csak ezt ne!! Fájdalmamban, tehetetlenségemben beleegyeztem abba, hogy vigyék át oda, ahol immáron két éve kezelték, s most is hajlandóságot mutattak arra, hogy fogadják. Mintha a "Vészhelyzet" című filmsorozatot láttam volna leperegni, amikor megjött a rohammentő, s mint egy tehetetlen zsákot "egy-kettő-három"-ra tették át a hordágyra. Ő ebből szerintem már semmit sem érzett, de számomra elviselhetetlen fájdalom volt.
Tudtam, éreztem, hogy soha többé nem fogom már az élők sorában látni, érezni a keze szorítását a már az éj sötét színébe boruló körmeit, elhalványult tekintetét, érezve azt, hogy a 25 év csak úgy elszáll.
Olyan érzés töltött el, hogy a szívem abban a pillanatban kettéhasad. Ráadásul nem követhettem, mert a rohamkocsiba már nem fértem be, a kórházban lévő személyes holmijait haza kellett hoznom. Egy tündéri fiatal - tényleg együttérző - mentőorvosnő, aki saját maga is a könnyeivel küszködött, megpróbált vigasztalni, hogy a "remény hal meg utoljára", bízzak, bízzak és bízzak.
Szinte megsemmisülve rogytam le itthon egyedül, magamra maradva minden fájdalmammal és bánatommal. Az éjszaka borzasztó volt, szinte egy perc szemhunyásnyit sem aludtam, készültem, hogy reggel megyek hozzá. Ám éppen indulni készültem, amikor megcsörrent a telefon. Éreztem, tudtam, hogy ilyen korai időpontban már nem jó hírt közölnek. Így is volt! Elment! Itt hagyott! Pedig mennyire bíztam, bíztunk Vele együtt, hogy még van tovább! Csak arra nem gondoltam, hogy igen, van tovább, de most már nélküle.
Magamba roskadva ültem, szinte még sírni is képtelen voltam, csak az járt az eszemben, hogy két év küzdelem, harc mind-mind hiábavaló volt. Azt hittem, s mindketten hittük, hogy még talpra fog állni és egymás kezét fogva sétálunk a parkban, élvezve a napsugár éltető melegét, életet adó sugarát. Minden elszállt, csak a nagy nihil maradt.
S ekkor az Ő sugallatára, vagy talán üzenetére támaszkodva az ilyenkor szokásos telefon a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, fogadva az együttérzésüket, osztozva részükről a fájdalmamban, de még mindig egyedül!
Már kezdett lecsengeni a telefonhadjárat, talán én is kezdtem egy kicsit magamhoz térni, feljöttem erre a portálra, s a kedvenc klubomba belépve mintha egy más dimenzióba kerültem volna. Megírtam a belőlem áradó fájdalmat, gondolván, hogy "kiírok magamból mindent", ami most annyira fáj, akár kapok reakciót, akár nem.
...és lásd, pillanatok alatt szinte minden klubtársam olyan lelkierőt adott, hogy amit végig tudtam csinálni, azt nagy részben, elsősorban nekik köszönhetem.
Azóta is, ha rám törnek az úgynevezett "hullámvölgyek" rájuk mindig számíthatok, valami eszméletlenül hatalmas erejű biztatást kapok tőlük.
A klub nevét nem írhatom ki, de nem egy nagy létszámú, viszont nagyon összetartó kis közösségről van szó, ráadásul olyan tagokkal, akiknek egytől-egyig komoly, akár egészségügyi, akár lelki problémájuk van, s akinek valami, vagy valaki "nagyon fáj".
Odafigyelünk egymásra, kinek mennyi ideje vagy alkalma adódik és ami a lényeg, hogy talán - mint ahogy a férjem is szerette volna - "talpra állítja egyikünk a másikat".
Tudom, fájdalmas a búcsú, de az itt a földön élőknek tovább kell vinni azt, amit a tőlünk eltávozottak szerettek volna még véghez vinni. Ehhez csak - és csakis - ők adnak energiát, erőt és a mély fájdalom ellenére is hatalmas kitartást.
Minden fájdalommal együtt élőnek csak azt tudom tanácsolni, hogy keresse a közösségben az együttlétet, s soha-soha nem marad egyedül.KATINKA
Ma hajnal négykor indultam kellemes hűvös reggelen kerékpárral a Duna mentén be a belvárosba. Az Erzsébet hídon szerettem volna átmenni a budai oldalról, de közölték velem a híd le van zárva filmforgatás miatt,(Bruce Willis új filmjét forgatták) na gondoltam ezt megnézem.----- Itt találkoztam egy amerikai lánnyal, aki idős édesapját jött meglátogatni. A lány kint született anyukája amerikai édesapja disszidens magyar. Beszélgettünk, elmondta nagyon tetszik neki Magyarország a Balaton és Budapest. Már nem akar visszamenni az államokba, itt szeretne munkát vállalni, sikerült itt párt találni. ------A filmforgatás nagy felhajtással jár, először is elterelték a forgalmat majd számtalan technikus statiszta külsős, pirotechnikusok és kamionok, transporterek, tele több tonna technikai felszereléssel. A tűzoltók, rendőrök,, mentők,(baleset esetére)és a bámészkodó tömeg.(mindenki fényképez, videóz, telefonnal és fényképezőgéppel.-------Én is az, utca egy elkerített részen, svéd asztalról lehet kávét, üdítőt és szendvicset fogyasztani(itt megreggeliztem összebarátkozva Johnnal az egyik technikussal aki bevitt a lezárt területre).Elsőnek berendezték a többsávos utat, egymás után jöttek az orosz rendszámmal ellátott autók Volgák Izsek kis Polszkik, korhű orosz autók (ugyanis a történet Moszkvában játszódik) majd egy szervező, orosz gyűrött újságpapírral szórta végig az utat.------ És akkor jelent meg a tizenkét hengeres katonai jármű hatalmas dübörgéssel és kipufogó füsttel, a látványa lenyűgöző volt érezni lehetett a hatalmas motor erejét, tiszteletet parancsolt. Minden szervezőnél rádió ezzel kommunikáltak A lezárt út megtelt élettel, minden olyan oroszos volt.------ A közelben dolgozott négy fiatal fiú, hatalmas könnyűfém cső állványról,(4 emelet magas) egy bank ablakait tisztították vállalkozásban.--- Megismerkedtem a kis társasággal (láttam vidám kis összeszokott csapat, jól kerestek a melóval)és együtt poénkodtuk át a forgatást ,ők jól belátták fentről a terepet és mindig jelezték ha változás történt a felvételen, forgatáson. Majd egy megadott jelre elindult az összes autó és megtörtént a felvétel. Komoly összeget kaptak a lezárt területen lévő üzletek,(a kiesett forgalom kárpótlásáért) és az önkormányzat. Majd bementem a belvárosba és fotózgattam tovább.
Mindennap lejárok a Duna partra, (a töltésen aszfaltos kerékpár út van)ahol reggel már kocogó és kerékpározó emberekkel találkozom,(komoly felszereltséggel ellátott, kerékpárokkal és kerékpáros ruhában, védősisakban) sokan az egészségükért futnak, legtöbben azonban az elhízás miatt. Aztán nagyon sokan a kutyájukkal sétálnak, vagy meditálnak, tornáznak. ------A Duna csodálatos nagy fáival és több helyen kiépített hullámtörővel, ahol beton lépcsőn, lehet lemenni a vízhez. Általában mindenkivel váltok pár szót, ha kicsit megállnak pihenni. Napközben sokan napoznak, pihennek itt családostól, a kis gyerekek élvezik a vadkacsákat, akik ételt,(kenyeret, gyümölcsöt) fogadnak el és közel jönnek az emberhez. -------Aránylag nyitottak az emberek és mivel idegen vagyok, szívesen megosztják gondjaikat, bajaikat. Tegnap beszéltem egy édesapával, aki két fiával jött le a partra, aki elmondta egyetemi tanároknak tart továbbképzést. Több nyelven beszél bejárta a világot,(India, Mongólia, Ázsia, Fülöp szigetek, Egyesült Államok és még sok helyen megfordult). Beszélgettünk 2012 12 21 (már írtam róla korszakváltás lesz) a véleménye nem világvége várható, hanem jön egy New Age korszak, egy magasabb dimenzió,( a keleti emberek, hit gyülekezet és több vallás már készülnek rá) aki okos és felismeri jelentőségét az tovább lép, lesznek azonban olyanok, akik visszaesnek. A folyamat, nem azonnal következik be, hanem 20-30 év alatt lassan alakulva megy végbe. ------Láttam, figyel saját és gyerekei egészségére,(szusit evett pálcikával és sok gyümölcsöt), gyerekeit is módszeresen felnőttként kezelve neveli, akik szeretettel szót fogadtak apjuknak Tetszett a világról, életről alkotott felfogása véleménye. -------Beszélgettem egy indiai családdal is(három éve élnek itt Budapesten, hagyományaikat megőrizve) akik elmondták tetszik neki Magyarország a lányuk nagyon szép és több nyelven beszél. Láttam, milyen harmonikusak és kiegyensúlyozottak és tisztelet és szeretet uralkodik a családban. ------Beszélgettem egy Kínai családdal is, nekik van egy éttermük itt Békásmegyeren,(náluk szoktam étkezni, mindennap megtanít egy kínai szóra, az éttermében, ami nagyon hangulatos, van egy gyönyörű kínai festmény egy tájkép, ami lenyűgöző). Elmondta ritkán járnak haza de szívében lélekben gyakran otthon van egy kisvárosból jöttek és őrzik hagyományukat, a gyerekei már tökéletesen beszélnek magyarul . ---A parton sokféle ember élvezi a nyár és a Duna szépségét kicsit elfeledve a gondokat, bajokat,kikapcsolódva, pihenve nyaralva.
Ma a Duna parton találkoztam az idős zenésszel,(81’ éves) szemében megtörtség és fájdalom, hóna alatt hegedűje. Már tizenkét éves korától zenél, mennyi embernek elhúzta a nótáját, de ma már nem kell senkinek. Kissé kopottas ruhájában állt a Duna korzón a római parti hajólejáratnál, megkértem meséljen életéről. Elmondta nehéz sorsa volt, de a zenélés a zene szeretete és hegedűje átsegítette minden nehézségen. Nagyon magányos vágyik már halott felesége után és emlékeiben felidézte ifjúságát még a száztagú cigányzenekarban is játszott, és még számtalan helyen, híres embereknek is. Két lánya van, de ők rohannak, élik az életüket. Könnyes szemekkel újságolta el egyik fiú unokája jelesre végzett a konzervatóriumban hegedű szakon. Majd megkértem zenéljen egy kicsit, hegedűjén, nagy szeretettel vette ki tokjából és mélyen elmerülve átszellemülten, játszani kezdett. Gyönyörűen játszott a dallamok szinte sírva törtek elő lelkének mélyéből a kezei alatt, a hegedűjéből, szemében már megcsillant a fény, hiszen egész élete erről szól és eltöltött engem is egy érzés sajnálattal teli, boldogság. A világ rohan és ő megmaradt a régi vágású zenésznek, aki még hisz a zene szeretetében szépségében és tisztaságában. Majd megköszönve a szép dallamokat megajándékoztam borravalóval, (mivel láttam már éhes volt, amit hálásan megköszönt, kívántam boldog öregkort számára és további szép napot. Az élet mindnyájuk számára más sorsot jelöl ki, neki a zenélés a fontos, gyakran meglátogatja felesége sírját és órákon át beszélget vele és hegedül halott kedvesének.
Egyik nap pár nappal a költözésem után ,megjelent két pici lány, akik hoztak magukkal egy kiscicát, akit a téren találtak. Kérdezték befogadnám e a cicát mert édesanyjuk nem engedi hogy hazavigyék, így lett egy kiscicám. Vettem macska almot kis tálkával azonnal szobatiszta lett, és macska konzervet, tejet. A Corában egy kisállat boltban vettem egy nyuszi hámot,(macska hám nem volt) mivel csak rózsaszínben volt így lett a cicám neve Molly,(nagyon szép cica). Ma levittem őt sétálni(beoltattam) mindjárt közkedvelt lett, az összes kisgyerek őt szerette volna megsimogatni, de még a huszonévesek is(nekik azt mondtam, nem minden lánynak van olyan szerencséje hogy ágyamba engedem ,mint Mollynak).Az One eurós boltban aranyos lányok dolgoznak, velük összebarátkoztam igazi humoros és vagány kedves kis csapat. Szépek modernek,(finom kis tetkók, okostelefon, klassz smink) csinosak, nekik is Molly lett a kedvencük. Nagyon ügyesen mászik fára és élvezi, ha sétálni viszem, a sajtos még meleg pizzát együtt esszük az ölemben, csodálatos és okos kis állat. Én mindig is kutyás voltam de Molly belopta magát a szívembe, finom kis mancsával cirógat és ha játszani van kedve még éjszaka is felébreszt. Az egész lakást uralja és állandó örökmozgó, mindennel képes játszani. Egy csodálatos kis barátra tettem szert, aki ha megcsörren a zárban a kulcs már is ott terem és igényli a cirógatást. Ez a kis állat megmutatja nekünk embereknek, mi az igazi boldogság hiszen soha nem szomorú és élvezi az életet.
Naponta járok itt kerékpárral(a gyékény matracom állandóan bringámra felkötve és ha meleg van fürdöm egyet a kellemes Dunában) de a hétvége a legérdekesebb, tele van élettel.(kicsit hasonlít a siófoki korzóra) Számtalan étterem, büfé, fagyizó gyerekeknek játékok és még sok minden,(leadod a rendelést a szuper kis étteremben itt minden van elérhető áron és hangosbemondón értesítenek ha kész a rendelés). ------------A szebbnél szebb hajók járják a Dunát(400 forintért bemehetsz a belvárosba hajóval és élvezheted a csodálatos látványt).A part tömve napozó ágyakkal, fiatalok lent a Duna parton nevetnek, söröznek, élvezik az életet. -----Egyik étterem teraszán találkoztam Zámbó Árpival mondom szevasz Árpi, nem ismersz meg, láttam gondolkodik majd mondja basszus nem emlékszem rád,(soha nem találkoztunk) mondom szép vagy, nem emlékszel, erre mondja bocsi tudod hány emberrel találkozom én naponta majd meghívott egy sörre. Jót dumáltunk laza fickó, ott a teraszon egy zenekar régi Shadows és Beatles számokat játszott.----- Egyik alkalommal a gázgyári szigeten hallom blues zene szól , bementem és akkor látom a Microsoft zártkörű rendezvényére csöppentem. Itt is feltaláltam magam rák salátát kajáztam svéd asztalról ,majd kérdezte az egyik rendező milyen progikat tervezek, mondtam a bringámra tervezek számítógépes programot és finoman kiküldött a rendezvényről ugyanis mindenki ki volt öltözve és kiszúrták a szerelésem. ------Élvezem az életet sokat poénkodom, egyik alkalommal az Auchanban egy anyuka a kisgyerekével vásárolt a kicsi bent ült a bevásárló kocsiban , az anyuka odébb ment vagy tíz lépést egy áruért. Mondom a kisfiúnak, dobáld ki a kocsiból a vásárolt cuccokat, örömmel megtette, majd megjön az anyuka, mit csináltál Dávid, kérdezte felháborodva, mondja a kicsi szakállas bácsi mondta …majd elnézést kértem és segítettem visszapakolni, kicsit beszélgettünk és már szent volt a béke, még blog elérhetőségemet is megadtam. A kisfiúnak, aki nagyon kis vagány volt, vettem egy jégkrémet, segítettem berakodni az árut, a parkolóban a személygépkocsiba. ------Még a hajógyári diszkókban is jártam, (részeg csajok, kurvák, narkós tomboló srácok félmeztelenül, ) itt többnapos party hétvégék vannak. Több diszkóval,(az egyikbe benéztem szuper volt).Voltam az A-38-hajón Shantel koncerten super volt!Itt a nyár tombolnak a fiatalok és sok a külföldi vendég, akik élvezik az életet klasszabbnál klasszabb, motorok, motoros hajók hasítják a Duna vizét, majd a számtalan diszkó hajó, pubok, bárok, táncos helyek , zajlik az élet, buli buli hátán.
