2022. december 28., szerda

THE CRUCIFIXION AND DEATH OF JESUS

Jézus keresztre feszítése és temetése. Jézus halála a kereszten nyilvános kivégzés volt, a kínzás és halálbüntetés elterjedt formája. A római uralom évszázadok óta használta. A Jézus elleni vád istenkáromlás volt (mert Istennek mondta magát). Jézus viszont azt mondta, hogy mindez azért történik, hogy a bűneinkért fizessen. Jézust többágú korbáccsal korbácsolták meg, aminek fém- vagy csontdarabok álltak ki a végéből. A fejére hosszú tüskékből álló koronát erőltettek, hogy gúnyt űzzenek belőle. Arra kényszerítették, hogy gyalog jusson el egy Jeruzsálemen kívüli vesztőhelyre. Fakeresztre helyezték, amihez hozzászögelték a kezét és a lábfejét. Addig lógott rajta, míg meg nem halt. Az oldalába lándzsát szúrtak, hogy megbizonyosodjanak a haláláról. Miután Jézus testét levették a keresztről, múmiaszerű gyolcsokba tekerték, amiket kb. 30 kiló nyúlós, nedves fűszeres kenettel borítottak. A testét egy tömör sziklasírba helyezték és egy nagy követ görgettek oda, hogy elzárja a bejáratot. Mindenki tudta, hogy Jézus azt mondta, három nap múlva fel fog támadni a halálból. Így egy jól képzett római katonákból álló őrséget állítottak a sírhoz. Hivatalos római pecsétet is helyeztek a sír külső részére, ami kifejezte, hogy a terület a római állam tulajdona. Három nappal később a sír üres volt Mindezek ellenére a követ, ami korábban a sírt lezárta, három nappal később egy lejtőn találták meg, kicsit arrébb a sírtól. A test eltűnt. Csak a halotti gyolcsokat találták meg a sírban, az eredeti helyen, de a test nélkül. Fontos megjegyezni, hogy Jézus kritikusai és követői is egyetértenek abban, hogy a sír üres volt és a test hiányzott onnan. Az elsőként szárnyra kapó magyarázat az volt, hogy a tanítványok ellopták a testet, amíg az őrök aludtak. Ennek azonban kevés értelme van. Az őrség magasan képzett római katonákból állt, akik tudták, hogy a szolgálat ideje alatti elalvás büntetése: halál. Ezenkívül mindegyik tanítványt (együtt és külön-külön is) megkínozták és mártírságra jutatták, amiért azt hirdették, hogy Jézus életben van és feltámadt a halálból. Az emberek lehet, hogy meghalnának egy olyan dologért, amit igaznak hisznek, még ha az hazugság is. Viszont nem halnak meg egy olyan valamiért, amiről pontosan tudják, hogy hazugság. Ha az ember valamikor is biztosan igazat mond, akkor a halálos ágyán. Lehet, hogy a hatóságok vitték el a testet? Hiszen ők feszítették keresztre Jézust, hogy az emberek ne higgyenek benne! Ez a magyarázat sem áll túl erős lábakon: ha náluk lett volna Krisztus teste, akkor egyszerűen körbejárhattak volna vele Jeruzsálem utcáin. Egy csapással elfojthatták volna a kereszténységet még a bölcsőjében. Az, hogy nem tették ezt, ékesen bizonyítja, hogy nem volt náluk a test. Egy másik elmélet, hogy az elhatalmasodó gyász által megzavart nők a hajnali derengésben rossz irányba mentek és más sírhoz lyukadtak ki. Elkeseredésükben azt képzelték, Krisztus feltámadt, mivel a sír üres volt. De megint csak, ha a nők rossz sírhoz mentek, akkor a főpapok miért nem mentek el egyszerűen a helyes sírhoz és mutatták fel a testet? „Az emberek lehet, hogy meghalnának egy olyan dologért, amit igaznak hisznek. Viszont nem halnak meg egy olyan valamiért, amiről pontosan tudják, hogy hazugság.” Egy másik lehetőség az „ájulás elmélet.” E szerint a nézet szerint Krisztus valójában nem halt meg. Tévesen halottnak hitték, pedig csak eszméletét vesztette a kimerüléstől, fájdalomtól és vérveszteségtől, a sír hűvösében pedig feléledt. (Ehhez át kell siklani azon a tényen, hogy az oldalába lándzsát szúrtak, hogy orvosilag meggyőződjenek a haláláról.) De tegyük fel egy pillanatra, hogy Jézus csak eszméletét vesztette és élve eltemették. Lehetséges-e, hogy három napot túlélt egy nyirkos sírban élelem, víz vagy bármiféle ellátás nélkül? Lett volna ereje, hogy kiszabadítsa magát a halotti leplekből, eltolja a sír bejáratából a súlyos követ, legyűrje a római őrséget és kilométereket sétáljon szögekkel átütött lábbal? Azután pedig megjelenjen, mint „az élet fejedelme”? Ennek is kevés értelme van. Ugyanakkor nem az üres sír volt az, ami meggyőzte Jézus követőit az istenségéről. Nem csak egy üres sír. A tanítványokat önmagában nem az üres sír győzte meg arról, hogy Jézus tényleg feltámadt a halálból, él és ő Isten. Ami meggyőzte őket, az a számos alkalom, amikor Jézus megjelent személyesen, testben, majd például evett és beszélgetett velük. Lukács, az egyik evangélista ezt mondja Jézusról: „sok bizonyítékkal meg is mutatta ezeknek, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól.https://ensiferum999.blogspot.com/2010/03/nazareti-jezus.html

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése