Általában mindenkinek az számít normálisnak, ami gyerekkorában körülvette. Ez az alapállapota, amihez idegrendszere mindig igyekszik visszatérni. Ha bármilyen szélsőség is jellemezte, ahol nem érezhette biztonságban magát, akkor is az számára az ismerős és felnőttkorban ezt az ismerős érzést fogja keresni. Amiben nevelkedtünk, ahhoz az idegrendszer hozzászokott az lesz a túlélő üzemmódunk. Nagyon sokan túlélő üzemmódban élik az egész életüket. Viszont ezek a szokások, amik segítettek túlélni már nem biztos, hogy a mindennapokban is az érdekünket szolgálják. Ilyenkor érezzük, hogy kimerültek, céltalanok vagyunk és megrekedtünk. Türelemmel és tudatossággal felül lehet írni ezeket az automata berögződéseinket. Azért tűnik félelmetesnek és nehéznek, mert ismeretlen. Viszont képesek vagyunk rá, hogy szembenézzünk velük és fordítsunk eddigi mintáinkon, majd hagyjuk, hogy a sors vezessen. De nem az örökül kapott sors, hanem a magunk sorsa. Mert ha erre rátalálunk, mindig épp oda vezet, ahol lennünk kell. Oda, ahol otthon vagyunk: önmagunkba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése