2022. november 29., kedd

BREAKUP

Amikor júliusban betöltöttem a harmincat - sírtam. Annak idején, huszonévesen, egyáltalán nem így képzeltem el a jövőm. Nem így képzeltem el magam harminc évesen. Akkor férjnél voltam, saját házzal, autóval, mindketten munkával. Azt hittem, hittük, hogy minden rendben lesz és boldog családként együtt éljük le az életünket. Nem így alakult, de békében váltunk el. Aztán jött egy kapcsolat, hihetetlen volt. Gyönyörű szavakkal bombázott folyamatosan. Azt hittem, csak én létezem. Szerelembe estem. Egy nő könnyen egy férfiba szeret, ha azt mondja neki, amit hallani szeretne, főleg, ha kétségbe van esve, ha hiányzik neki a figyelem, hogy szerethessen és szeressék. Így történt, szerettem szeretni őt, kényeztetni, gondoskodni. Sajnos hamar kiderült, hogy messze nem olyan tökéletes az egész. Nem csak én vagyok a lényeg, hanem a környezete, az, amit csinál. Egyre kevesebb ideje lett rám. Egyre bunkóbb lett, már nem voltam gyönyörű, inkább kövér, nem nőies nő. Próbáltam változtatni, elegánsabban öltözködni, de nem tudtam megfelelni. Szakítottunk és most újra szeretne engem, vagyis inkább azt, amit nyújtottam neki, mert szerettem szeretni. Szeretek szeretni... gondoskodni, ha úgy van, ápolni, álomba simogatni, segíteni és ott lenni mindig, amikor szükség van rám. De mi van azzal, amit én szeretnék? Mi van azzal, hogy én nem csak a fülemmel szeretnék szeretni? Nem azért csinálom, hogy viszonozzák (persze jól esne), de olyan jó lenne, ha én is számítanék. Én is valaki lennék, a nagy nŐ. Az a nő, akivel őszinték, akinek nem hazudnak, nem csalnak meg. Az a nő, akinek adnak a szavára, akinek a gondjait meghallgatják és vigasztalják, ha sír. Nem akarok többé erős nő lenni, bár testileg nem vagyok törékeny, de a szívem zokogni tudna. Mire vágyok? Figyelmességre, törődésre és igazi szeretetre, és úgy érzem ezzel nem vagyok egyedül.

2022. november 27., vasárnap

BLUTENGEL

>

2022. november 26., szombat

BEST SERIES--DARK

Dark egydíjnyertes német dráma, thriller és sci-fiwebsorozat, amelyet Baran bo Odar és Jantje Friese készített, és a Rotten Tomatoes közönségszavazásán a legjobb Netflix eredeti sorozatnak szavazták meg. ----- A gyermekek közelmúltbeli eltűnése a német kisvárosban, Windenben a 33 évvel és 66 évvel ezelőtt történt azonos eseményekre utal, és négy családot helyez a rejtélyek falának középpontjába, amely egy titokzatos barlangot, egy feltételezett atomerőművet és egy furcsa embert foglal magában, aki újonnan érkezett a városba. Az első évadban Jonas Kahnwaldot követjük, egy tinédzsert, aki küzd, hogy megbirkózzon apja öngyilkosságával és felfedezze az események láncolatát; Ulrich Nielsen tiszt, akinek a fia az egyik eltűnt, és akinek a bátyja 33 évvel korábban eltűnt; és Charlotte Doppler rendőrfőnök, aki az eltűnéseket vizsgálja. Más karakterek őrzik saját cselekményeiket és rejtélyeiket, amelyek végül összefonódnak a központi cselekményben. A történet 2019-ben kezdődik, de az 1986-os és 1953-as történeteket időutazáson keresztül terjed el, amikor a város fő családjainak bizonyos szereplői tudomást szereznek egyféreglyuklétezéséről, amely lehetővé teszi az utazást a helyi atomerőmű alatti barlangrendszerben, amelyet a befolyásos Tiedemann család vezet. Az évad során titkok kezdenek kiderülni a Kahnwald, Nielsen, Doppler és Tiedemann családokról, és életük kezd összeomlani, ahogy nyilvánvalóvá válnak a kapcsolatok az eltűnt gyermekek, valamint a város és polgárainak történetei között. A második évad folytatja az összefonódó családok kísérleteit, hogy újra egyesüljenek eltűnt szeretteikkel, néhány hónappal az első évad vége után, 2020-ban, 1987-ben és 1954-ben. Jónást új időutazáson keresztül követjük, elérve a 2053-as és 1921-es éveket, amelyek új aspektusokat adnak a rejtélyekhez, valamint a titkostestvériség létezését Sic Mundus, egy titkos szervezet, amely nyilvánvalóan tanulmányozza és manipulálja az időutazást, a többi karakter mellett, akik a Winden jövőjéért folytatott csatában mozognak, a szereplőkről, a saját sorsukról vagy a családjukról. Eközben 2020-banapokaliptikus eseményrekerül sor a városban. A harmadik és egyben utolsó évad a négy családot követi nyomon a 2020-as apokalipszis nyomán, miközben egy párhuzamos világot is bemutat, amelynek eseményei összekapcsolódnak az első világ eseményeivel. Az évad főleg 1888-ban, 1954-ben, 1987-ben, 2020-ban és 2053-ban játszódik az első világban, 2019-ben és 2052-ben pedig a második világban, miközben a karakterek azon dolgoznak, hogy mindkét világban megtalálják a kiutat a windeni események ismétlődő körforgásából. ---ÚJ FILM 1899

CARVED IN TO THE SUN

2022. november 23., szerda

SHORT FILMS

DISMAL

>

2022. november 22., kedd

COLONY

>

MEMBRANELIFE OUTSIDE OF SELF?

Földön kívüli élet? Sosem látott részleteket mutat a NASA űrteleszkópja A tudósok új részleteket fedeztek fel egy távoli bolygón, ami átalakíthatja az idegen élet utáni kutatást. A NASA James Webb-űrteleszkópja lehetővé tette a tudósok számára, hogy minden eddiginél részletesebben lássák egy Naprendszerünkön kívüli, WASP-39b nevű bolygó légkörét. Az új kutatás más bolygókon pedig egy napon lehetővé teheti a Földön kívüli élet felfedezését – vélik a tudósok. A kutatók szerint az eredmények mindent megváltoztatnak, és olyan technikák kezdetét jelentik, amelyekkel lehetővé válik az idegen élet jeleinek detektálása.A NASA James Webb-űrteleszkópjának tavalyi indítása óta a tudósok azt remélik, hogy a teleszkóp segítségével más bolygók légkörének részleteit is tanulmányozhatják, és jobban feltárhatják a környezetüket. Teljesen új információkat találtak a WASP-39b bolygó atmoszférájáról, felhőiről és kémiai összetételéről, amelyekből kiderül, hogyan alakult ki a bolygó. A NASA teleszkópja máris megváltoztatta a kozmoszról alkotott elképzeléseinket, mivel olyan lenyűgöző képeket tett közzé, amelyek minden eddiginél részletesebben mutatják a galaxisokat és a csillagokat. A teleszkóppal azonban a tudósok más objektumokat is vizsgálnak vele a Naprendszerünk bolygóitól kezdve a világegyetem legtávolabbi galaxisáig. Figyelik az élethez szükséges körülményeket.A WASP-39b bolygó a feltételezések szerint a Szaturnusz pelyhes változatához hasonlít, amely mintegy 700 fényévre van tőlünk.A tudósok már több mint 10 éve tudnak erről a bolygóról. Ez részben azért izgalmas, mert feltételezhetően nagy mennyiségű víz, szén-dioxid és más vegyi anyagok vannak a légkörében, ami hasznosnak bizonyulhat az idegen élet keresésében. A légköre azonban még mindig nagyrészt ismeretlen. Hogy jobban megértsék, a tudósok a James Webb segítségével figyelték a bolygót, amint 2022 júliusában négyszer elhaladt a csillaga előtt. Ennek során láthatták a légkörben jelen lévő színeket, amelyekből következtetni tudtak arra, hogy mi lehet benne. A tanulmány arra is utal, hogy a bolygót felhőfoltok borítják, méghozzá szétszórtan, nem pedig egyetlen nagy takaróként a bolygó felett. Ezek a felhők nem vízből állnak, mint a Földön, hanem olyan anyagokból, mint a szulfidok és szilikátok.A jövőben a James Webb után következő űrteleszkópok hasonló módon találhatnak idegen életet. Más világok légköréről gyűjtött információk egy napon talán lehetővé teszik, hogy következtetni tudjunk arra, az adott bolygón van-e valamilyen élet.

2022. november 20., vasárnap

IMMINENCE

KAROLINA SÁVOLT

Sávolt Karolina 11 éves a magyar zseni mágikus realizmusa mindenkit elvarázsol, hatodik osztályos tanuló, és már kiállítása – na jó, kamarakiállítása – van a Bodó Galériában, a Falk Miksa utcában, a magyar művészeti élet epicentrumában. Van, aki egész életében nem jut el idáig, miközben Karolinának már most milliókért kelnek el a képei. Csütörtökön négyet is megvettek a gyűjtők a kamarakiállítás megnyitóján. Bemutatjuk a jövő – vagy már a jelen? – nagy magyar festőművészét. Leonardo da Vinci 15 évesen adta festészetre a fejét, Michelangelo Buonarroti 13 évesen. Karolina még nem töltötte be a tizenkettőt – májusban fogja –, és már tárlata van a Bodó Galériában. Jó, jó, a galériatulajdonos Bodó János pontosít, kamarakiállítás az esemény neve. Ám kamarakiállítás ide vagy oda, Sávolt Karolina időarányosan előrébb tart, mint az egyetemes művészettörténet két gigásza, és ha még azt is hozzávesszük, hogy a kislány abszolút autodidakta módon festi 140×100-as vásznait, míg Leonardót az apja beadta Andrea del Verrocchio firenzei iskolájába, Michelangelo pedig az ugyancsak firenzei Domenico Ghirlandaiótól leste el a szakma mesterfogásait, nos, akkor végképp leeshet az állunk. Amikor jó fél órával a bemutató kezdete előtt belépek a galériába, és megemlítem Bodó Jánosnak, hogy ritkaság ilyen fiatalon ennyire érett kvalitást mutatni és előrukkolni egy komplett, 25 festményből álló kiállítási anyaggal, a galériás megrázza a fejét. Nem ritkaság, hanem példa nélküli, legalábbis amennyire én tudom. Magyarországon mindenképpen. Harminc éve vagyok a szakmában, még csak hasonlóval sem találkoztam. És ha figyelembe vesszük, hogy Karolina mindössze két éve kezdett el festeni, akkor még inkább sokkoló a jelenség. Bodó úr felidézi, hogy már többször járt Karolináéknál, jó ideje figyelemmel kíséri a kislány fejlődését, bár fejlődésről a szó klasszikus értelmében nem is lehet beszélni, mert ahogy elnézem az időben első alkotást, az Éjjeli szirmok című virágcsendéletet, az ifjú művész azonnal teljes fegyverzetében robbant be a honi képzőművészeti szcénába.
Bodó úr további információmorzsával szolgál: Karolina nemrégiben felajánlotta egyik alkotását egy jótékonysági árverésünkre, és anélkül, hogy konkrét összeget említenék, olyan áron kelt el a festmény, amilyenen például Kádár Béla vásznait szokták megvenni. Ha az olvasónak ismerős az ifjú festőművész vezetékneve, akkor ez nem a véletlen műve: édesapja, Sávolt Ákos neves sebész, nagybátyja, Sávolt Attila a közelmúlt magyar teniszbajnoka, édesanyja, Szabó Tünde pedig az 1992-es barcelonai olimpia (100 méteres hátúszás) ezüstérmese, ez idő szerint a sportért felelős államtitkár. Bodó János fontosnak tartja elmondani: Még véletlenül se jusson eszébe senkinek sem, hogy Karolina családi közbenjárásnak köszönhetően jutott ehhez a kiállítási lehetőséghez. Az ő festményei saját jogon láthatók itt és most, ahogy már mondtam, a kislány egyedülálló jelenség a magyar képzőművészetben. Tényleg az. Karolina tizenegy éves létére úgy fogalmaz, mint egy felnőtt, sőt nem futja meg azokat a tiszteletköröket, amelyeket idősebb, tapasztaltabb pályatársai, hanem megejtő természetességgel, keresetlen szavakkal beszél önmagáról és művészetéről: Valójában a pandémiának köszönhetem, hogy elkezdtem festeni, bár már korábban is rajzolgattam, de körülbelül két éve vettem ecsetet a kezembe. Kezdetben akrillal festettem, majd jött az olaj, miközben terjeszkedtem. Előbb kinőttem a szobámat, majd elfoglaltam anya dolgozószobáját, de nem volt elég a terület, és birtokba vettem a nappalit. Most már kiköltözöm a kertünkbe, ott építenek nekem egy műtermet a szüleim.
Annak idején Rippl-Rónai is így csinálta, említi a megnyitó moderátora, háziasszonya, Radványi Dorottya... Szabó Tünde, az édesanya mesélt lánya sajátos technikájáról. Karolina leteríti a földre a vásznat, megrajzolja az általa elképzelt kép kontúrjait, majd jön a keret megtöltése tartalommal, a színek felhordása. Ha sikerül kikevernem egy olyan színt, ami nagyon megtetszik, azt azonnal felhasználom – avat be Karolina a munkafolyamat rejtelmeibe. Karolina vérbeli autodidakta, ahogy ő fogalmaz, online tanulja a festészetet. És azonnal rátalált a senki máséval össze nem téveszthető stílusára. Bodó Jánossal együtt próbáljuk beskatulyázni a jobbára egzotikus női arcokat, trópusi gyümölcsöket, virágokat és állatokat – szemmel láthatóan a tukán a kedvenc madara! – ábrázoló képeket, de a galériás elejét veszi a találgatásnak: Karolina-stílus, ez a legjobb kifejezés arra, ahogy a kislány fest. Senki máshoz nem hasonlítható, lehetetlen besuszterolni valamelyik stílusirányzatba. Kétségtelenül tartalmaz naiv elemeket, de semmiképpen sem nevezném naiv festőnek, hiszen ahhoz túlságosan kifinomult a technikája, továbbá még gyerek, szemben a naivakkal, akik felnőttkorban találtak rá önmagukra. Amikor tavaly nyáron Karolina felajánlotta a Madárka világa című képét egy jótékonysági árverésünkre, amelynek bevételét az „És Mégis Élni Alapítvány” javára fordítottuk, engem is sokkolt az a leütési ár, amennyiért a festmény elkelt. Jómagam még egy darabig töprengek ezen, és amikor jó két órával később hazamegyek a bemutatóról, akkor villan be az, ami már jó ideje ott bujkált a fejemben, csak nem tudtam megfogalmazni. BINGÓ, HÁT PERSZE, AMI AZ IRODALOMBAN GABRIEL GARCÍA MÁRQUEZ MÁGIKUS REALIZMUSA, AZ KAROLINA MŰVÉSZETE A FESTÉSZETBEN A SZÍNPOMPÁS TUKÁNOKKAL, TRÓPUSI NÖVÉNYEKKEL ÉS ÁLLATOKKAL, A GYÖNYÖRŰ FEKETE ÉS CSOKIBARNA NŐK PORTRÉIVAL. Miközben elmerülök a karolinai mesevilág útvesztőjében, jut idő eszmecserére is az ifjú hölggyel. Aki kiválóan beszél angolul és spanyolul, kitűnő tanuló, és valami rejtélyes módon arra is jut ideje, hogy a magyar korosztályos teniszranglistán felkerüljön a harmadik helyre az U12-es kategóriában. De vajon mikor tud festeni egy spanyollecke és a teniszedzés között? Hétvégén – mondja. – A szombat és a vasárnap a festészeté. Megálmodom vagy az internetről nyert impressziók alapján kitalálom a témáimat, megrajzolom a kontúrokat, és kikeverem a színeket. Ennyi... Tényleg csak ennyi volna? Ha igen, akkor bármelyikünkből festőművész válhatna, de nem válik, mert az emberiség 99,99 százalékából hiányzik az a csipetnyi hozzávaló, ami Karolinát megkülönbözteti a többi egyszerű földi halandótól. Ennek a valaminek neve is van: tehetség. Alighanem ennek az apróságnak köszönhető, hogy a kamarakiállítás közben négy Karolina-festmény azon melegében, „lábon” elkelt.

2022. november 19., szombat

2022. november 14., hétfő

ODO ENSEMBLE

>

2022. november 7., hétfő

NASA's MARS ROVER ...

Szívszorító képet küldött magáról utolsó erejével a NASA Mars-járója Hosszú évek után utolsó napjaihoz érkezett a NASA InSight névre keresztelt Mars-járója, amely felbecsülhetetlen mértékű adatot szolgáltatott számunkra a szomszédos vörös bolygóról. Az InSight, teljes nevén Interior Exploration using Seismic Investigations, Geodesy and Heat Transport egy amerikai, geológiai robotűrszonda, amelyet a NASA még 2018. május 5-én 11:05-kor indított a Marsra egy Atlas V rakétával a Vandenberg légi támaszpontról a Mars belsejének kutatása céljából. Landolása óta a Mars-járó folyamatosan szállította az adatokat a bolygóról rádióadója segítségével, amit a NASA Mars körül keringő MRO szondája adott tovább a Föld felé – és bár működési idejét mindösszesen két évre becsülték, már négy éve látja el munkáját, igaz, egyre kisebb hatékonysággal. A robot ugyanis a marsi finom por miatt már nem tudja biztosítani a kellő energiát saját maga működtetéséhez, így hamarosan végleg lemerül. Valószínűleg ez az utolsó fotó, amit az InSight Mars-járó valaha is hazaküld. A felvétel 2022. október 30-án, vasárnap helyi idő szerint 17:20-kor készült. Napelemeit por borítja, így az InSight várhatóan nem bírja tovább már néhány hétnél. Ez már majdnem a vége – írta Twitter-bejegyzésében Paul Byrne, majd hozzátette, hogy az InSight jelenleg az Elysium Planitiában, egy hatalmas egyenlítői síkságon ül, egy teljesen kopár, kietlen helyen. Nézzék csak meg ezt a képet. Képzeljék el, milyen csendes, milyen üres. Milyen magányos – írta a képhez, melyen már szinte teljesen ellepi a por a NASA Mars-járóját.

KING BUFFALO