TÖRTÉNET A SZÍVRŐL...

Kiestem a ritmusból,
Kifogytam a szavakból.
Körülnézem, s mit látok?
Üresség, sehol a barátok.
Meghalhatnék, de minek?
Eladhatnám a lelkem, de kinek?
Lábam a múltba nem tehetem,
Szép emlékeim lassan elfeledem.

Egyedül pengeti a húrokat,
Bánatában zeng nótákat.
Ócska dalok szólalnak meg,
Miközben fölötte gyűlik szürke felleg.
Szakadt számok sírnak nyúzott húrokon,
Részeg alak énekel törött padon.
Lelkem bódult a bútól,
S pengeti szívem húrjait puszta megszokásból.

Épp csak tizenhat lettem én,
De látom, soha nem járok szerelem földjén.
Szívem ver, bár érzem, kihagy,
Benne minden könnycsepp megfagy.
Még sincs harag,
Hisz könnyű okosnak lenni utólag,
Egyszerűbb feladni.
Tán nekem is azt kéne tenni?

Néha a ritmus felgyorsul,
De szívem sose táncolt örömtől vadul.
Lassú keringőt lejt a Halállal,
Majd időnként gyorsabbat a világgal.
Másik szívet magához közel nem enged,
Azt mondja magának: "úgyis csak elfelejted"
Ám rájárt rúdja rút magánynak,
S végül engedett a nyomásnak.
Bár barátkozik, most is beint a világnak.

Szándékkal közeledett más szívekhez,
De így se jött meg a kedve a szerelemhez,
Sőt eltávolodott tőlük, vissza a végzethez.
Szívem története ennyi,
Igazán nem szeretheti senki,
Csak másokért érdemes neki élni.
Bár képes volna feledni!