Az örök bánat
A kétezer éves bánatot
átélem, magamban hordozom
s őt, aki egykor sírba szállt
apjaként újból gyászolom
Oly szánandó, ami megmaradt
gyöngyök, szegényes csöppnyi játék
ám őnéki mindez kincse volt
mamától meseszép ajándék
érzem rajtuk a cirógatást
dédelgetést, álomba ringatást
hallom a sok hallgatott mesét
őrzöm kis keze tűnt melegét
nem az enyém, mégis siratom
s nem segít idő az örök bánaton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése