Könnyeim csöndességében szunnyadok
míg homlokom nem horzsolja ajkad
Arcodra fáradt alkony zuhan, míg
csókolom tiszta fényű szemed...
Eljöttél,s én megkötözött rabként
előtted állok...
Társ a magányban, búban és örömben.
Csak te szeress engem, kedvedre hevítsd
a vágyam, míg ereim megtelnek forró vérrel,
s ajkam szomjasan pásztázza párás testedet.
Szikrázni kezd a csend, oly közel vagy,
hogy reszketek tőle és érzem válaszul
kezed remegését,ahogy követel...
Villámlik,lüktet az éj...
A világtól megválunk könnyedén,
a csillag,a hold csak messzi fény,
mert minden eltűnik, ha a te és az én
egymásba olvad...
Gyönyörű...Köszönet érte István!
VálaszTörlés