Leterítem elébed hajam: szőnyeged lesz, hullámzó tengeri fű, ringó ágyad. Szivárványszemeimben én- és tevágyad fellobban - ezeregyéjszakát sző neked.
Így lesz bőrünk pírral, lánggal, hímzett kárpit, vércsepp-rubintokkal rakom ki a szélét, harmatgyöngy só(ha)ját ízlelem, szegélyét, s csak a józankábaság, a mámor számít.
Tűzrózsás egymástakarónk szikrákat szór míg belülről táplál - minden álom szabad, fénygombolyag hálóz, fon be egyszer, hatszor,
szemedben az ég nefelejcsekké válik... Keleties meseként hull le ránk a nap.,
Sokat gondolkoztam azon, tegyem-e közzé ezt az írást. Végül is döntöttem. Döntésem oka: nem kell mindenkinek egyformán látni a világot, annak szépségét, rút képeit. Nem kell mindenkinek egyformán hallani Mozart zenéjét, Kodály Psalmusát. Nem kell mindenkinek egyformán érezni a gömbölyű és szögletes közti különbséget. De mindenkinek egyformán kell tisztelni a másikat, annak látását, hallását, tapintott világát.
Más. Másság. Ha valamit nagyon nem akarunk kerek-perec a nevén nevezni, akkor használjuk ezeket, a manapság oly divatos, szavakat. Használjuk emberre, tárgyra, eseményre; jól, rosszul. Használjuk úgy is, hogy igazán végig se gondoljuk, mit akarunk kifejezni, megkülönböztetni ezzel. Más. Másság. Mitől más? Amihez hasonlítunk, az etalon? Öröktől fogva létezik, s az idők folyamán mindig azonos megítélés alá esett? Nem szabályozták az állandóan változó társadalmi elvárások, megítélések, az egyházi doktrínák? Nem ebbe a vitába szeretnék most véleményt mondani, pusztán meg kívánom osztani gondolatomat, személyes tapasztalatomat másokkal. Teszem ezt azért, hogy ne tekintsünk sajnálattal, megvetéssel olyan embertársainkra, akik mások, mint mi. Nagy család az enyém, hárman vagyunk testvérek, három gyerekem van, négy unokám és természetesen a hozzájuk tartozó család. Ez azért fontos, mert ilyen népes családban a legkülönbözőbben gondolkozó emberek kerülnek össze. Más az identitás tudatuk, vallási- politikai hovatartozásuk, iskolázottságuk, anyagi helyzetük, csak egy azonos: a közös nagycsalád iránti tisztelet, megbecsülés és tolerancia.
Most jöhet a történet. Az egyik gyermekem elég váratlanul bejelentette, hogy elválnak. Nincs harag, nincs veszekedés, de nem ezt gondolta. Visszaköltözött hozzánk. Éltük három összetartozó felnőtt ember életét. Dolgozott, kivette részét az otthoni közös munkából, csináltunk közös és önálló programokat, szóval éltünk, ahogy kellett. Eleinte nem tűnt fel, hogy egyre többet van távol, hogy nem keres partner kapcsolatot, egyre zárkózottabb. Később hétvégi programokat csinált, majd hét közben is mondta, hogy nem alszik otthon. Ez már kicsit szokatlan volt, nem a bejelentés, hanem hogy nem ismertük a „KIVEL”–t. Nem tettük szóvá, nem kérdeztünk; ez 90-ben volt, nehéz időket éltünk. És a csattanó: egyik este hazajött a gyerekem és kérte üljünk le beszélgetni. Kényelmesen elhelyezkedtem a fotelben — volt is rá szükségem — elmondta, megtalálta a párját, vele egy korú, azonos nemű személyben. Azt hittem a világ vége jött el! Forgott velem a világ, minden csupa színes karika volt körülöttem, zúgott a fejem, lábra állni nem tudtam. A férjem szólalt meg: - Ha ilyen komoly döntést hoztál, szeretnénk megismerni, akit választottál. Mondj Róla valamit. Kiderült, Ő is egyetemet végzett, komoly beosztásban dolgozik, lakása, kocsija van. Egyetlen gyerek, a szülei erről az elhatározásáról még semmit nem tudnak. Ma se tudom, hogy lett vége a beszélgetésnek, de az biztos, hogy én megszólalni se bírtam. A gyerekem elment azzal, hogy másnap elhozza a választottját. Látszott, hogy fellélegzett. Átölelte az apját és sírással küszködve mondta: - Köszönöm. Engem is átölelt, nekem azt mondta: - Ne sírj, anyu. Nem tértem magamhoz. A férjem hagyta, hogy egy kicsit összeszedjem magam és mellém ült. Megszólalt: - Nagyon nagy dolog történt és én büszke vagyok arra, ahogy viselkedtél. Gondolkozz velem, elmondom, hogy látom én. A gyerekünk lezárta életének eddigi részét. Túl van tanuláson, egy komoly kapcsolaton, egy házasságon, egy váláson, miközben biztos nagyon boldogtalan volt, nem találta a helyét. Lehet, hogy jó ideig okát sem tudta nyugtalanságának, sikertelenségének. És most, hogy rádöbbent mi számára az igazi élet, segítséget jött kérni tőlünk. Megbízott bennünk, számított ránk. Képzeld mit élt át, míg eljutott idáig? Hisz neki nagyon fontosak vagyunk, szeret minket, DE… DE, úgy gondolja, joga van az életét úgy élni, hogy boldog legyen. Igen, joga van! Tisztességes, becsületes, tehetséges, szorgalmas, igyekvő. Mi változott meg, szerinted, azzal, hogy ezt a gyerekünk elmondta? Semmi! Más lett? Nem! Akkor? Vigyázz a holnapi napon, a kimondott szó, megmásíthatatlan. A történet idáig tartott. A férjem közölte a családdal gyerekünk döntését, felsorakoztatta érveit, s mindenkitől megértést, türelmet és szeretet kért. Mára a család ezt a kapcsolatot természetesnek tartja. A legkisebb unokám - 15 éves - már ebbe született bele, neki ez eddig fel se tűnt. Férjem halála után ezzel a gyerekemmel költöztem össze. Ma is együtt élünk, ők az emeleten, én a földszinten, külön lakásban. A karácsonyt együtt tölti a nagycsalád, ami gyerekem párjával és annak szüleivel bővült. Jobboldali, baloldali, szocdem. és politika iránt nem érdeklődők, együtt; nyugdíjas, aktív és tanuló, együtt; zeneszerző, mérnök, közgazdász, pedagógus, vállalkozó, orvos, állás nélküli diplomás: együtt. LEHET. Büszke vagyok a családomra. Ennyi év elteltével másként látom a világot. Szivárvány színű, árnyalt. Helye van benne a sokunknak; neked, nekem és másoknak. Ne kérdezzük azt, mi lenne a világgal, ha mindenki így döntene, mert hamis a kérdés. Ez nagyon kevesek világa, hagyjuk élni őket békében, boldogságban, hisz valamennyien gyermekei egy anyának.
"Szegény sok mindent megélt, gyakran szívével mesélt, ma is ő ad még reményt... Mikor jött az éjszaka, megérintett szép szava. Vigyázta az életem szeretett, mint senki sem, Vele gyakran álmodom. Mindig büszke volt reám..."
Van egy kedves ember kis életemben. A sors úgy hozta, egy különleges kapcsolat alakult ki köztünk, egyfajta erős kötődés. Igazából kavarodnak az érzelmek bennem, hol is kezdjem el, mit írjak le, hisz annyi mindent szeretnék papírra vetni. Mozgalmas élete volt mindig is, mind a mai napig. Későn nősült, sokáig váratta a nagy szerelem. Egy kirándulás alkalmával mégis megesett vele, egy gyönyörű asszony szíve rabjává lett. Az 1980-as években merően más volt az udvarlási szokás. Akkor még megvolt az a bizonyos tisztelet, volt egy fajta sugárzása a dolgoknak, s tisztaságuk. Talpig úriember módjára viselkedett akkor tájt. Ha kellett, a lépcsőn várakozott, mikor érkezik meg szíve választottja. 1981. december 11-én végül kimondták a boldogító igent, és Isten előtt örök hűséget esküdtek. Az idő rohamléptekkel haladt tovább, míg nem megfogant egy kis csöppség, egy januári nappalon. Szerető családba érkezett meg egy lányka szeptember elején. Kiteljesedett hát szerelmük, s mivel az asszonynak volt már egy fia, megállapodtak, több gyereket nem vállalnak. A boldogság mindenekfelett nagy volt, nélkülözni nem kellett, nagyszülők egymásnak adták a kilincset, ki vigyázzon az unokára. Apuka nagyon örült lányának, minden idejét megpróbálta kihasználni, hogy vele lehessen. Volt mikor a külvilágot kizárva édes kettesben töltöttek el perceket, ilyenkor, készült egy-két mesteri fotó, rengeteg nevetés, játék s boldogság.
Minden szépen alakult, szépen fejlődött a csöppség, időközben meg tanult járni, kicsit késve, de megszólalt, aztán jött az első óvodás szerelem, majd az iskola. Hogy elrepültek az évek. Ez a férfi apaságból már most jelesre vizsgázott, próbálta tanítani lányát biciklizni, a kezdeti sikertelenség ellenére legyőztek minden akadályt. Sajnos az idilli állapot nem tartott sokáig, az anyuka egyik betegségből a másikba esett, mígnem állapota csak súlyosbodott. Rengeteg kórházi kezelés, otthoni ápolás. Apukára maradt a háztartás, és a két gyerek. Nehéz dolga volt, hisz ott állt egy kamasz fiú és egy az élet útját meg ismerni próbáló lányka, kik nem értik mi történik körülöttük. A kacajokat, felváltotta a szomorúság, sírás. Az apuka derekasan helyt állt. Terelgette a két csemetét. A korábbi kötődés apa és lánya között ekkor mélyedt bensőséges szintekre. Hisz apára lehetett igazán számítani ezekben az időkben. Ő volt a biztos pont a kusza világban. Természetesen anyuka felépült, de leszázalékolták. A lányka alaposan megsínylette ezt az időszakot, hisz ekkor lett volna a legnagyobb szüksége az édesanyjára. A gyökerek idáig nyúlnak vissza, miért nem alakult ki köztük egy normális anya-lánya viszony mind a mai napig. Apukával jól elvoltak, ha tehették az idő előre haladtával kihasználtak minden percet. Sok közös emlékük van, áll még a fűzfa a parkolóban, ahol szabadidőben a kis barátnővel játszadozott lányka, apuka munkából hazafelé tartva az utca végéről fagyival lepte meg őket. A fagyi a nagy meleg miatt olvadt már, de nem is ez a lényeg. Aztán ott a Balatoni kirándulás, vonatoztak 2-3 megállót a partig, a kis hegymászás, aztán mártózás a hűs vízben. A lányka kezdett felnőni, és elindult az elszakadás folyamata, onnantól kezdve megváltozott a viszonyuk. De hiszen vannak az ember életében korszakok, mikor már más kerül előtérbe, eleinte vannak a szülők, jó elmenni valahova velük, aztán jönnek a barátok, majd a kapcsolatok, házasság, gyerekek. Megváltoznak a szerepek, amiket el kell játszanunk. Nehezen de el kell engednünk egymás kezét szépen lassan. De éppen csak annyira, hogy ha bármi van, meg tudjuk újból szorítani. Nehéz az élet, olyannyira, hogy már fáj. A lányka elindult a nagy betűs élet fele, s nehéz neki elhagyni, ha nem is szó szerint, de eltávolodni, onnan, ahonnan egykor még annyi de annyi szeretetet törődést kapott. Aztán a kocka megfordult, apukát súlyos baleset érte, vagyis érhette volna, egy hajszálon múlott az élete. A lányka élete úgy omlott össze, mint egy kártyavár. Ezt a váratlan fordulatot egy figyelmeztetésnek vette, s megpróbálta a köteléket szorosabbá fűzni, ami, meg kell hagyni, nem igazán sikerült. Egy baleset igenis ráébresztheti az embert sok mindenre, mennyire fontos neki a másik, igen, és egyben sajnálatos, mivel, az embertársainkra álljanak is bármennyire közel hozzánk, mindennap kellene figyelni. Beszélgetni velük, eltölteni velük pár kellemes órát. Ez a csodálatos ember az én édesapám és a jó lelkű asszony az édesanyám. Fáj kimondanom, de hiányzik édesapám. Hiába próbálok megtenni mindent, de egyszerűen lehetetlen két helyen lenni. Nem tudok szétszakadni, bármennyire is akarnám. Látom szemein ő is szenved, hisz az a kötelék még megvan, s félek sose lesz már az olyan mint régen. Csak nem tudom hol rontottam el, mit nem csináltam jól? Liza.
Emlékszel? Épp este volt...
Még nem jött elő a Hold...
Lenge, lomha, lágy szélben
ott kinn ültünk a réten.
Lopva néztük az alkonyt
s távolabb azt a halmot,
aminek mögé a Nap
pirosló fénnyel haladt...
Egyszer csak átöleltél,
forró szájat kerestél.
- Tündérek táncolgattak -
- Egy csöppnyi zajt se csaptak! -
Szívem ezernyi lángja,
- mint apró égi fáklya -
lobogva lángra lobbant,
szemed tükrében moccant...
Halkan susog a szellő,
ránk borult virágfelhő...
A nagy, zöld óriásról,
ezer kis ágacskáról...
Szemeit eltakarja,
levéllel körbefogja.
Nem leskelődik semmit,
meg se kérdez ő senkit...
Lám már a Hold is felhő!
Halkan suttog a szellő...
Csillagok összebújtak... em hallottak... rder="0" allowfullscreen>
Három éve élek boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban - keltem fel erre a gondolatra, akkor amikor villámcsapásként ért, hogy az, akit mindennél jobban szeretek, a nap 24 órájában azért vagyok, hogy neki jobb legyen, megcsalt, becsapott, megalázott, hülyének nézett... és akkor kettétörtem! Úgy éreztem kitéptek egy darabot belőlem, amit már nem lehet összeforrasztani!
Kezdjük a legelejéről! 3 éve, mikor összeismerkedtünk egy nyári kalandnak indult az egész, akkor is benne voltam egy hosszútávú kapcsolatban, ami nem igazán működött már, de valahogy se vele, se nélküle nem tudtam elképzelni a jövőképemet. És akkor jött ő, aki beindította a fantáziámat azzal, hogy én élek és kellek valakinek, élveztem minden percét, hogy lohol utánam, próbál megszerezni, de én tényleg nem akartam megint lekötni magam, hosszú időre. Felejthetetlen nyár volt, olyan fordulatokkal teli, amit el sem tudtam volna képzelni, ha ő nem lép be az életembe. Telt az idő, aztán megtörtént a dolog, sose mentem bele egy éjszakás kalandba, tényleg elvesztettem a fejem. Nekem akkor úgy volt, hogy lesz munkám egy távoli városba messze tőle, tudtam, hogy távkapcsolatba nem szeretnék élni, viszont annyira jó volt vele minden perc, hogy nem tudtam ellenállni a csábításnak, vitt az ár magával. Aztán elmúlt a nyár, ahová mentem volna dolgozni, felhívtak, hogy már nem kellek, mert most nincs olyan helyzetben a cég, hogy fel tudjon venni még egy alkalmazottat.
Az én mérlegem megint egyoldalúra fordult, mert Ő segített kimászni egy olyan kapcsolatból, aminek se eleje se vége nem volt, viszont az életem az a rész, hogy dolgozó nő legyek elúszott. Így hát hivatalosan is együtt maradtunk, neki van, volt biztos munkája, nekem meg sehogy sem akart összejönni, mondván, hogy pályakezdő, tapasztalatlan fiatalokat senki nem szívesen vesz fel, erre még rátetőzött a gazdasági válság, onnantól kezdve teljes káosz volt. Így hát kialakult egy olyan életritmus, hogy ő dolgozott, én meg a nap 24 órájában azon fáradoztam, hogy neki könnyebb legyen és ahol csak tudtam levettem a plusz terheket a válláról: mostam, főztem rá, vezettem a háztartást és mire észbe kaptam, addigra már annyira megszerettem, meg olyan harmonikus volt minden, hogy azt hittem, ilyentájt mi már jegyespár leszünk. Álmodoztam, terveztem a jövőnket, hogy mi hogyan legyen! Valahogy jelként fogtam fel, hogy azért nem jött össze anno az a munka, mert nekem ezt a feladatot szánta a sors, hogy társa legyek ennek az embernek! És most két hete megtudtam, hogy félrelépett egy nála 13 évvel fiatalabb lánnyal! Nem tudtam elhinni, hogy ekkora nagy bakot lőttem, így félreismertem azt, akiről azt hittem mindent tudok, okom nem volt rá, hogy féltékeny legyek, sosem volt az a típus, aki megfordult az utcán a csajok után meg tényleg mindig szeretgetett, éreztem, hogy szeret velem lenni és akkor át kellett élnem ezt a fájó villámcsapást. Pokoli egy érzés, amikor az álmaid, vágyaid, hited egyszer csak kettétörik. Azóta nagyon sokat beszélgettünk erről a témáról, hogy ez hogyan történhetett meg. A legfőbb ok az volt, hogy ő nagyon magába zárkózó, ha volt is probléma, sose mondta ki, volt egy-két pillanat, amikor ki tudtam belőle szedni, hogy mégis mi nyomja a lelkét, de alapjában véve nem az a kitárulkozós típus. Így utólag, mikor már megtörtént a baj, azt mondta, hogy én teljesen a nyakára másztam, amiben lehet, hogy van valami, hiszen nekem nem volt munkám, nekem ő volt a munkám és én szentül hittem, hogy minden úgy jó, ahogy van, mert sosem mondta, hogy változtassunk a dolgokon! Ennek ellenére szeretem, mert az nem megy vezényszóra, hogy valakiből kiszeress, ugyanakkor nagyon csalódott vagyok és nagyon fáj, hogy tudom ez a kapcsolat ezzel a dologgal meg lett mérgezve és már sosem lesz ugyanolyan. Már nem fogok tudni többet álmodni, hogy mi legyen és ha nincsenek céljai az embernek, akkor élete sincs!
Most jelenleg hatalmas fájdalmat, csalódást érzek, amit így vagy úgy, de szerintem nem érdemeltem meg! Én csak boldog szeretnék lenni, remélem, tudok még egyszer azzá válni!
Létezik mindenki életében egy ember, egy ember, akit megismer és soha többé nem tud elfelejteni. Egy ember akit keresni fog minden új ismerősében. Egy ember, aki megváltoztat mindent, egy ember akinek az emlékét örökké a szívében őrzi, egy ember, akit mindig fog szeretni...
22 évesen boldog, teljes életem van. Dolgozom, a barátommal vagyok, a barátaimmal találkozom. Elég mozgalmas életem van. Talán inkább zsúfoltnak mondanám...de néha mikor egy pillanatra megáll a világ, néha késő esti órákban, mikor az álom még nem talált rám...ismét eszembe jut Ő. Bolondos, talán csalfa, de jó érzésű kislány voltam mikor megismerkedtünk. Áldottam és átkoztam azt a napot ezerszer, de ami akkor történt azon már változtatni nem tudtam. Vajon miért van az, hogy a szakításunk után 4 évvel még mindig gondolok rá? Nagyon fiatalok voltunk mindketten, talán szerettük kínozni is egymást, próbálgattuk az erőinket, ki mennyit bír ki, ki mennyit visel el, ki mennyire szereti a másikat vagy éppen azt, hogy ki mit bocsájt meg. Játékszabály nem volt persze, azt majd az élet szabta meg, úgy, hogy gyermeklelkünk észre sem vette. Megcsalni nem csaltam meg soha...bár ez relatív...máson járt az eszem...más is tetszett... és ő ezt tudta. A szakításunk után hallottam, hogy Ő viszont megcsalt, de sosem szeretett mást rajtam kívül. Ti kik most ezt olvassátok, mondjátok meg azt, hogyha most megkérdezné tőletek egy idegen, hogy voltatok-e már igazán szerelmesek, úgy hogy másra sem tudtatok gondolni, mit válaszolnátok? Milyen nevet mondanátok? A szakításunk után 3 évvel Ő az én nevemet mondta. Nem is tudta, hogy nekem vallja be azt, hogy mindig is engem szeretett, ahogy azt sem, hogy sohasem bocsájtana meg nekem, túl sok a seb... Tudtam, végig tudtam, hogy ez így van, csak meg akartam győződni róla, választ kerestem arra, hogy miért, miért tette ezt...Aztán rájöttem, hogy én tettem és nem Ő, de sajnos késő volt. Olyanok voltunk, mint két mágnes, hol vonzottuk egymást, hol taszítottuk, miután megismerkedtünk soha többé nem tudtunk közömbösek maradni a másik iránt. 16 éves koromtól kísért ez a szerelem, 16 éves korom óta keresem a választ, de nem kapom.
Tavaly úgy döntöttem, hogy lezárom...és ezt csak vele kézen fogva tehetem meg. Ismét találkozgattunk, az én kezdeményezésemre. Életem legszebb hónapjai voltak azok, neki barátnője volt, nekem akkor lett vége a kapcsolatomnak. Nem szoktam ilyesmibe belemenni, senki barátjával nem kavarok, de Ő sokkal inkább volt az enyém, mint az a másik lányé. Úgy éreztem több jogom van hozzá, Ő hozzám tartozik. Nagyon sokszor találkoztunk akkoriban, mintha az a 4 év nem is lett volna, csak mi éreztük magunkon, hogy mások vagyunk, egyikünk sem volt a régi, belefáradtunk abba, hogy harcolunk és olyan jó volt megpiheni végre, megpiheni egymás mellett. Nem kellettek ígéretek és fogadalmak, amik úgyis elszállnak, amit megszegünk, csak Ő kellett és én. Egy álom kellett nekünk, amiből fel is kellett ébredni. Én is tudtam, Ő is tudta. Egy becsületes szakítást, egy becsületes búcsút akartam és végig becsaptam mindenkit. Tudtam, hogy nem lehetünk mindig együtt, ahogy azt is tudtam, hogy ennek vége lesz, de azt hazudtam magamnak és mindenkinek, hogy ez jó így nekem, pedig fájt, már hogyne fájt volna, mikor a befejezésre készültem, egy szép befejezésre. Első szakításunk egy sms-ben történt, Ő volt az, aki megtette: "Nagyon szeretlek, de nem tudom ezt tovább folytatni, inkább legyen vége". Mai napig elevenen él bennem, ahogy az ágyon ülve, vizes hajjal olvasom ezt az sms-t, csak olvasom és keresem az értelmet. Majd hoppá, a következő pillanatban már repül is a válaszom: "Szerintem is jobb lesz így, pá". Igen, ezt válaszoltam. Ezzel lett vége, ezzel hagytam kilépni az életemből az egyetlen szerelmem, akit mindig szeretni fogok...és ez mindig fájni fog nekem. A búcsú most sem volt szép, talán nekünk nem is megy a búcsúzás. Csak annyi történt, hogy újból közel engedtem magamhoz, közelebb, mint addig tettem...megtettem azt, amit akkor nem, egy szerelmes éjszakával pecsételtem meg a kapcsolatunkat. Azután elköltöztem onnan, ahol addig laktam és nem válaszoltam a telefonjára, az sms-ére. Összejöttem a barátommal, tiszta lapot akartam kezdeni, de nézetek rám...mit tettem? Rá gondolok most is és még mindig szeretem...azon rágódok, hogy Ő engem már nem...igen, Ő volt az Igazi Szerelmem. Tudjátok, nem az az igazi szerelmünk, akivel megöregszünk, akivel leéljük az életünk, aki a gyerekeink apja lesz. Nem, az Igazi Szerelemet sohasem öli meg a hétköznapok szürkesége, mindig egy varázs fogja övezni...mindig megmarad a tűz, mindig fájni fog, ha meghallod a nevét, mert egyszerűen annyiszor el akartad felejteni, vagy mert egyszerűen nem tudsz hozzászokni. Mindig valamiről eszedbe jut egy édes emléketek és mikor eltelik pár nap, hogy nem jut az eszedbe, valami jön, ami ismét rá emlékeztet. Mindig szeretni fogod és ezt néha nem is bánod, néha viszont nagyon fáj, de nem keresnéd többet, mert ez így van jól. El kell engedni... Boldog párkapcsolatban élek, lassan már egy éve, azóta, hogy elengedtem a Szerelmem. Szeretem a párom, boldoggá tesz, talán ő lesz a férjem, a gyerekeim apja és majd együtt öregszünk meg. Viszont amíg a szívem dobog, nem fogom elfelejteni azt a fiút, akit láttam férfivá érni, akit láttam sírni és nevetni, aki örökre belém ivódott és a részemmé vált. Nem akarok vele élni, nem is tudnék, nem lennénk boldogok, csak játszanánk a szerelem játékát. Az élet viszont nem játék, kell egy társ hozzá és mennyire fáj még ma napig is nekem az, hogy számomra nem Ő ez a társ...
Ha majd egyszer hozzád végleg megérkezem, szíved szegletében lesz-e nyugvóhelyem? Ha kiszárad lelkem életadó kútja, lesz-e gyöngéd szavad, mi szomjam eloltja? Emeled-e fáradt tenyereddel arcom, hogyha pillantásom nem ér túl a parton?
Takarod-e forró csókjaiddal testem, hogyha majd hidegtől reszket minden sejtem? Amikor szemeim láz tüzében égnek, folynak-e könnyeid, amik hűtenének? Egy nap rájössz, hogy már szavaid sincsenek, s ha nem marad semmid, nekem adod csended?
Tanítasz-e engem az utadon járni, s amikor elesek, segítesz felállni? Ha a tüzünk egyszer elalszik titokban, lesz-e új parazsad, mitől lángra lobban? Megtanítod-e majd, miként éljek szebben, s hogyan égjek el majd izzó szerelemben?
Ma kaptam a hírt meghalt,Tóth Elemér(62) ,nem akartam elhinni hiszen még pár napja az Aldi bevásárlóközpontban találkoztunk (feleségével Verával vásároltak ,vidám kedves teremtés,többször láttak vendégül otthonukban)és beszélgettünk a fiáról aki az USA -ban él.A barátságunk a kisvárdai rock karácsony (2004)koncerten kezdődött ahol újságíró barátunkkal Farkas László közösen főztünk a rockereknek ingyenes vacsorát babgulyást.Nagyokat beszélgettünk hármasban.A koncertet a Radar együttes front embere, Mák István barátom(Makú ének )szervezte,Elivel is nagyon jó barátok és a Dada Net- en Tóth Eli szerkesztette a Radar honlapját. Ídézet Eli IwIw lapján,magamról "Szeretem a természetet, a vadászatot(a meleget,a barátságot és a jó szót)Érdekel:a képzőművészet,a zene,a fotózás". Több koncerten is részt vettünk többek között Csengerben,(de 12-hajnal 05 íg) ahova hármasban (Eli,Laci és Én,Makú már ott várt bennünket Kalapács Józsival a Pokolgép egykori énekesével és ebéddel.)együtt utaztunk személykocsival,jókat nevetve sztorikat mesélve.Alapvetően vidám természetű ember volt,pedig szívbetegség gyötörte de megpróbált kímélő életmódot folytatva együtt élni vele.Sokszor Skype-on beszélgettünk és információkat fotókat,programokat cseréltünk.Leszázalékolása előtt a Tuzséri fatelepen dolgozott villamos csoport vezetőként,több munkatársam is ismerte és Ők is szeretettel beszéltek róla,hiszen jó ember volt. Kedves Eli, itt vagy szívem mélyén eltemetve,fájdalommal búcsúzom Tőled, de az élet megy tovább és emléked örökre megmarad. Ne féljetek még itt vagyok, testem csak mi elhagyott, lelkem csendben tovaszállt, nem is éreztem, nem is fájt! barátaim. NYUGODJÁL BÉKÉBEN. A második videót Eli készítette. szólj hozzá: A nagy buli másképp
Tegnap a kisvárdai Tesco előtt találkoztam egy szlovák motoros csapattal,Kassáról érkeztek a klub neve Repülő kutyák,láttam már kicsit idősebbekből állt a csapat.Kicsit beszélgettem velük a klub 10 éve működik,a politikai helyzetre panaszkodtak,láttam igazi MAGYAROK.Csodálatos napsütésben átjöttek kicsit vásárolni megnézni Kisvárdát, majd hangos dübörgéssel elviharzottak,később a strand előtt láttam őket.A városba indultam gyalog és a csatorna partján láttam egy kis kóbor kutyust megsimogattam és lefotóztam,nagyon szomjas volt,igaz igazi nyári meleg volt.A csatornából oltotta szomját. A diszkótól nem messze egy Iveco kamionban napozott a sofőr,éppen pihenő idejét töltötte,kicsit beültem hozzá és beszélgettünk. Elmondta fél éve Európázik, kb 350 - 400 ezret keres havonta,azelőtt billents autót hajtott.Kijevből jött és megy Olaszországba Padovába,családja még nincsen 26 éves,Kecskeméten él albérletben barát nőjével.Láttam VAGÁNY,ügyes, talpraesett és hajtja a pénzt,saját lakást szeretnének,klassz tetkója van.A kamion új és jól felszerelt két navigációja is van (egyiken csak Ukrajna,másikon Európa útvonala van telepítve) A tahográf miatt csak este tízkor indulhat,rádiót hallgat a Class fm-et,kívántam jó utat és elköszönve a vár sétányon haladtam tovább és ott a tóparton beszélgettem egy nagymamával és menyével. Láttam jól kijönnek egymással pedig ez ritka dolog. A két gyerek(unoka 7 10 éves elevenek) éppen fára mászott elhozták őket egy kicsit a szabadba( ott laknak a közelben). A nagyi bölcs és humoros teremtés két órát beszélgettünk,kiderült sok közös ismerősünk van és volt téma bőven.A főtéren nagy volt a nyüzsgés teljes üzemmel működtek a fagyizók. Majd megláttam egy piros kabátos szép lányt,Ő Ukrajnából jött és gyerek orvos a helyi kórházban, kétéves kislányának ma van a születésnapja és ment a Poncsák cukiba a megrendelt szülinapi tortáért. Elmondta férje vállalkozó és nagyon szeretik a várost Kisvárdát.A parkokban fiatalok napoznak,kászítettem róluk is fotót. Majd meglátogattam nyugdíjas volt kollégámat Gábort(30 évig voltunk kollégák),vele is és feleségével Icukával sokat beszélgettünk,jókat nevettünk történeteimen,nagyon élvezték,megkínáltak medve hagymás pogácsával. A kollégám láttam kicsit fáradt sokat dolgozott a héten, a lánya színésznő Budapesten él.megköszöntem a vendéglátást elbúcsúztam és a műszakos kocsival jöttem haza Csizi barátommal ,telefonon leszerveztem. Szeretne már eljönni nyugdíjba örülne ha sikerülne hiszen 32 éve dolgozik a cégnél.Ez volt a vasárnapi napom eseménye.
Kezed finom íve lágy és nyugtató. Szemem rebben, kéjesen zsibongó érzés, kedvesem bódító szava ringat: Aludj! Álmodd meg közös álmainkat.
Kábulat. Lombokon áttörő puha fény, a fényben százezer táncoló, pici lény. Bájoló ujjaid finoman simogatnak, s megnyílik előttem az álomablak:
Parányi tengerszem sellője lettem: pőre testem, lelkem. Nap süt felettem. Hajam zuhataga vízzé válva csábít, magnólia illat érzékeket kábít.
Vízesés permetje borzongatja testünk, puha, lágy ölelés, mindent elfeledtünk. Maradnék örökre, de nem lehet, látod, felébresztett rögtön kínzó hiányod!
Tegnap reggel,elterveztem elutazom Sóstóra a kisvárdai Tescónál stoppoltam és egy Ukrán hatalmas Mercédesz tranzporter vett fel.Az autó Kijevből szállított árut Ausztriába Pandorfba.Az autóban ketten utaztak a nő szintén stoppos volt. Ő Munkácsnál szállt be a kocsiba, szerencsémre mert jól beszélt magyarul,a gépkocsi vezető csak oroszul beszélt és németül mivel 12 éve Ausztriában él 3 gyermekével és feleségével.Nem bánta meg hogy kiköltöztek,meglehetősen jól élnek.--------A nyíregyházi körforgalomtól egy Suzukival jutottunk be a városba én a sóstói elágazásnál kiszálltam,a hölgy a nagy piacra ment ott várták barátai azokkal megy majd haza.-------Sóstóra a gyönyörű és jó levegőjű erdei turista úton kocogva és sétálva jutottam ki.A tó partján lévő aszfalt úton találtam egy 25 centis teknőst,gyorsan visszavittem a tóba nehogy elüsse egy autó.-------A Krudy vigadót gyönyörűen felújították és a víztornyot is az aljába építettek egy fagyizót.Komoly több száz milliós beruházással(uniós támogatás)épül a régi strand,nyárára kész lesz(beszéltem az egyik művezetővel)az épületek és a beruházás 80 százalékos készültségben van.-------A kilátónál beszélgettem egy kisfiúval és édes anyjával ők Budapestről jöttek négy napos látogatásra,nagyon tetszett a vadaspark és felhívtam figyelmüket látogassanak el az Aqua állat parkba is hiszen csodálatos.-------Találkoztam volt általános iskolai tanár nőmmel és barát nőjével(Nyíregyházán élnek),közel két órát beszélgettünk ismerősökről osztály társakról.Nagyon aranyosak és bölcsek koruknál fogva és tele vannak optimizmussal sokat nevettünk az általam elmondott történeteken,szeretettel búcsúztam el tőlük.-------Az élmény fürdő recepciójánál beszélgettem az alkalmazottakkal és megnézték blogomat.------Sóstóról stoppal egy nyugdíjas házaspárral jutottam be a városba a Tescóba.------Egy főiskolás lány be volt öltözve nyuszinak(az üzletben nagyon meleg volt,és jelmeze plüss volt,csorgott róla a veríték )beszédbe elegyedtem vele és elmondta szabad idejében így keres egy kis zsebpénzt.Jött egy házaspár és azt mondtam nekik ha vesznek száz csoki hímest elvihetik a nyuszi lányt,a feleség azt válaszolta köszönik szépen nem kérik, apukának én vagyok a nyuszija(aranyosak voltak elértették a viccet)-------Egy másik főiskolás lány,Ő ingyen kínálta kóstolóként kis műanyag pohárban a finomabbnál finomabb ropogós chipseket,vele is elbeszélgettem nagyon aranyos volt neki is egy kis zsebpénz amit itt keres hétvégén,hét közben suli. --------Láttam dob gitárt (9000 ft) 15 percet gitároztam már jó páran köbe állva hallgatták,még az eladó is(az ünnep miatt tömve volt vásárlókkal az üzlet)-------Haza egy ukrán autóval jöttem,Csapiak voltak átjöttek kicsit vásárolni az ünnepre,elmondták 25 ezer forintból kellene kint megélniük és ezért kicsit kiegészítik fizetésüket egy kis üzleteléssel.Fényeslitkénél megköszöntem szívességüket meghívtam egy kávéra a helyi csárdába őket és elköszöntünk.Tele élményekkel értem haza este fél tízkor.
Lélek. Szív. Fájdalom. Boldogság. Egy ember mind ezzel együtt jár. Ha befogadsz valakit szívedbe s barátod, szeretőd lesz, ez a négy dolog mutatja mi emberré tesz. Ezek nélkül nincs élet, még ha épp oly fájdalmas is ez. Lehet, hogy egyszer szenvedsz lehet, hogy sokszor rossz, de gondolj bele ha nem lenne kín, mi mutatná ugyan, hogy mi a rossz? Mi mutatná az utat mi téged formázott?
Öröm, mi mosolyt csal egy megfáradt arcra, apró kicsi dolgok, mik jobb tesznek egy-egy napot. A vidámság minden hol ott van, csak csalogatni, terelgetni kell, s egy szép napon már észre sem veszed, hogy szívedben ott van.
Lélek, csalóka egy dolog, túl könnyen vidám lesz, de máskor észre sem veszed, s már a betegség terjed. Érzékeny vagy erős, csak rajtad áll, de sose cselekedj ellene, mert az csak neked fáj! Ne erőltesd, ha gyenge vagy, mert az csak Te vagy!
Úgy lehet jobb neked, ha egy szívbéli barátod segít ezen, kinek mindent elmondasz, meghallgat, s tudja, hogy mi mardossa lelked. Kimondja mit gondol, tanácsot ad, s rávilágít, hogy a világ még mindig áll és forog.
Lélek. Szív. Fájdalom. Boldogság. Mindez kell, hogy ember légy, még ha fájdalmas is, mert holnap öröm vár.
Most jön a nap rejtekéből, Tündököl hát az ég alja, Ahol éri ott ragyogja. Új nap indul, új eséllyel, Tele a szív reménységgel.
Világít vakítón a nap, Lágy kékjével eltölt az ég. Friss a szíved, tettre kész, Már nem kell semmi más, Csak a cselekvés.
Eltűntek a bárányfelhők, Tiszta az ég. S mégis a forróság emészt. Szorítja a torkom, fulladok. Itt vagyok előtte, s mégis Ki sem mondhatom.
Hűl az idő, de az ég, Az ég még mindig ragyog. Kimondom hát, lesz ami lesz, Kell a szívnek, kell ez nekem. Ha igen, ha nem, Ezután könnyebb lesz minden.
Vörös, rózsaszín, Kék és narancssárga, Itt van a színek kavalkádja. Velem marad, Szívem melengeti, Új kalandot, új színt hoz, Hogy a szürkeséget felváltsa A szivárvány ragyogása.
Sötét az ég, De ott világít a hold, S mellette a csillagok. Itt fekszik mellettem, Felmelegíti fázó testemet. S együtt kémleljük tovább a sötétkék eget.
Légy boldog bárkivel... Belőlem csak képek maradnak tán. Szabályos, ollóvágta, megsárgult, Gyűrött papírfoszlány. Benned halványulok. Az idő jól dolgozik. Te is már csak bujkálsz Lelkem titkos zegzugain. Átlátszón, mint üveg, S törésekké vált repedések Vágják, sebzik a szívet. Ez így van jól. Romokra majd új várat húzunk Jó erős falakkal, tanulva A ki nem mondott hibákból, Szélmalomharc vitákból. Azért egy szoba neked is épül ott. Kicsiny és poros lesz. Lakat őrzi majd ajtaját. Időnkét kinyitom, S majd úgy teszek Mintha nem is hallanám a jelen hangjait. Lehunyt szemmel ölelem majd Múltam csillagait...
"Kicsit eltűntem az utóbbi hetekben, mert a jól megérdemelt pihenésemet töltöttem Indonéziában. Céges sikereimnek köszönhetően úgy döntöttem, megjutalmazom magam. Pontosabban megjutalmaztak. :-) De még Indonéziában sem került el a végzet. Indulás előtte éjszaka nehezen aludtam el, forgolódtam, és nem tudom, hogy álom volt-e vagy látomás, de láttam magam, amint állok egy ház előtt, és beszélgetek egy őszes hajú nagyon kedves bácsikával. Arra gondoltam, biztosan valamelyik előző életem emlékképei jelenhettek meg, mivel nagyon valóságosként éltem meg. Arra is emlékszem, hogy egy kiskutya szaladt oda hozzánk, és a bácsika a feleségéről mesélt nekem, aki már nem él. Teltek a percek és én ámulva figyeltem az élménybeszámolót és nagyon nagy szeretetet éreztem. Másnap nagyon jó érzésekkel indultam útnak. Minden simán ment, gyönyörű helyen volt a szállásunk, egy kis házat béreltünk. A növényzet teljesen rabul ejtett. A csoda az ötödik napon történt. Megbeszéltük, hogy ebédelni megyünk a közeli helyi étterembe, ahol nagyon finom különleges fűszerezésű grill ételeket készítenek. Elkezdtem készülődni, és mikor húztam fel a szoknyám, hirtelen görcs állt a hasamba. Nagyon erős és nagyon rövid ideig tartó. Gondoltam, biztos rosszul mozdultam. Közben Tibi is elkészült, és ahogy elindultam a kijárat felé, újabb görcs. De csak 2 másodpercig tartott. Mintha valami figyelmeztetés lett volna. Arra gondoltam, ha még egy lesz, itthon maradok. Mikor az ajtóhoz értem, és készültem felvenni a papucsomat, kaptam egy újabb jelet. Közeben aggódtam azon is, nehogy beteg legyek. Mondtam a Tibornak, menjen a többiekkel, én itthon maradok. Ezt 10 perc után megbántam, mert utána teljesen jól éreztem magam... Másfél órát csak feküdtem és unatkoztam, aztán mikor elegem lett az unalomból, gondoltam, sétálok egyet az utcában. Annyira sok gyönyörű házat, fát, bokrot láttam, hogy kicsit tovább merészkedtem, és lassan azt vettem észre, hogy 2 órája sétálgatok és fogalmam sincs, merre vagyok. Egyszerűen elfelejtettem, hogy hányszor kanyarodtam jobb meg balra és hogy milyen sorrendben. Annyira magával ragadott a látvány. Kicsit kétségbe estem, és reménykedtem benne, valaki majd visszakalauzol a házunkba. A problémám csupán annyi volt, hogy nem tudtam a címet... Oda vissza sétáltam az utcában, és bekanyarodtam egy sejtésem szerinti visszavezető útra. Hát persze hogy nem az volt. Viszont 1 perc után földbe gyökerezett a lában, mert ott álltam a ház előtt, amit 6 napja álmomban láttam. Szinte kővé dermedtem. Ez egy nagyon régi, viszont szépen felújított nagyon barátságos kis ház dús növényzettel, szökőkúttal. Álltam ott 10 percig és csak néztem. Azon bosszankodtam, hogy nincs nálam a fényképezőgépem. Ahogy álltam ledermedve, megjelent egy nagyon idős ősz bácsika, a szomszédból jött ki. Valószínűleg ő jelent meg az álmomban, de az álomban pontosan nem emlékszem rá. Akkor már szinte sokkot kaptam. Ha előtte nem álmodok erről, akkor az ezt követő perceket nem tudom megélni. Kedvesen rám mosolygott és kérdezte, kit keresek. Mondtam neki, hogy csak sétálgatok, itt nyaralunk. Közelebb jött hozzám, összeráncolta a szemöldökét, és így szólt! Jézusom, Te vagy az Erica? Mondtam neki, hogy összekever valakivel. Kérte, menjek be, szeretne mutatni nekem valamit. Beleegyeztem, mert minden részletet tudni akartam. Ahogy beléptem a házba, olyan érzésem volt, mintha haza érkeznék. Ismerősek voltak az illatok, és egy gyönyörű kép a falon, melyen a bácsika háza volt egy régebbi kiadásban. Mintha ismerős lett volna. A bácsi elővett egy fényképet, gyönyörű zöld keretben, és megmutatta a feleségét, aki úgy nézett ki, mintha én lennék kb 20 évvel idősebb kiadásban. Akkor már sírni kezdtem, nem bírtam. Kértem, hogy meséljen róla. A felesége az Egyesült Államokban született, ott ismerkedtek meg, majd ide települtek. A néni az én születésem előtt halt meg 2 nappal... A képet pedig ő festette a halála előtt, amin megakadt a szemem. Annyit még leírnék, hogy ebben az életemben is festek, rajzolok, művészléleknek tartom magam. Többször találkoztam a bácsival még a nyaralás folyamán, van elérhetőségünk, és megbeszéltük, hogy még az idén újra meglátogatom... Annyira a hatása alatt vagyok még, hogy többet nem is írok most...
Sírj kicsi, sírj! Dallam a hangja, nála cukorka, és baba - Jöjj kicsi sétára, édes az arcod, puszi reája... - Milyen fodros a ruhád! - Megsimogathatnám? Torkába fagy szava, akadó mosolya, nyakán ezüst a lánc, szorít... már felnőtt lett és farmerján, rocker lánc virít és fájdalmában,narkós mámorában csak sír és sír,sír.
A minap a ház előtti kiskertben dolgoztam jött egy fiatal asszony diák lányával és kérdezték hány kutyusunk van,össze írták és adtak egy cédulát 2011 04 08 eb oltás,de az ön kormányzati hírlenél is tájékoztatja a lakosokat. Reggel korán ébresztő előszedtem a három fiókos kutyaszállító kennelt,kicsit leporoltam mert egy évben vagy tízszer van használva ha kiviszem a kutyáimat a Tiszapartra fürdeni.A kutyusok érzik valami történik mert az egész faluban kutya ugatás hallatszik.Az oltás a falu központjában történik,egy kisebb show műsor.A szállítás sem egyszerű,van aki ölben hozza,van aki személy autó hátsó ülésén volt olyan aki három kutyát hozott három pórázon,na az már egy művészet, mert mikor meglátják a társaikat beindulnak és háromszor is körbefutják a gazdit aki belegabalyodik a pórázokba.Az állat orvos ha látja hogy kezelhetetlen a kutyus,rugalmasan még a kocsiban is elvégzi az oltást. A segítő lányok intézik a papirmunkát és beszedik a díjat.Akinek nemsikerült időt szakítania az oltásra az a pótoltáson megteheti,településünkön közel 550 nyílvántartott kutyus van úgy hogy kutyaugatástól hangos a falu a mai napon.
Hiába takarja könnyem szemed színét. Átizzik a Holdad, kék-zafírkő fénye. Káprázatnak hittem valóságod ízét S ajkad ívéről a rám csöppenő mézet.
A Létem sosem fájt, amíg ágyam ringott. Ennyi volt a jelenünk - mondtad -, s túlléptél! Hitem oszlopa az örökben megingott S te bátrabb lettél nálam, amíg én a félénk.
Ennyi volt a Minden! A csodás nagy egész! Elszállott sóhajokból gyertyaláng libbent, Ha álmodtam mindezt - jaj-, fel ne ébresszél, Érezni akarom szíved miként billen!
Van mi nem múlhat: ez az örök ígéret, A változatlan egy, mi szét nem osztható! Fals dicséret marad a végső ítélet, És a szent ajándék, hogy Minden Mulandó!
Kiestem a ritmusból, Kifogytam a szavakból. Körülnézem, s mit látok? Üresség, sehol a barátok. Meghalhatnék, de minek? Eladhatnám a lelkem, de kinek? Lábam a múltba nem tehetem, Szép emlékeim lassan elfeledem.
Egyedül pengeti a húrokat, Bánatában zeng nótákat. Ócska dalok szólalnak meg, Miközben fölötte gyűlik szürke felleg. Szakadt számok sírnak nyúzott húrokon, Részeg alak énekel törött padon. Lelkem bódult a bútól, S pengeti szívem húrjait puszta megszokásból.
Épp csak tizenhat lettem én, De látom, soha nem járok szerelem földjén. Szívem ver, bár érzem, kihagy, Benne minden könnycsepp megfagy. Még sincs harag, Hisz könnyű okosnak lenni utólag, Egyszerűbb feladni. Tán nekem is azt kéne tenni?
Néha a ritmus felgyorsul, De szívem sose táncolt örömtől vadul. Lassú keringőt lejt a Halállal, Majd időnként gyorsabbat a világgal. Másik szívet magához közel nem enged, Azt mondja magának: "úgyis csak elfelejted" Ám rájárt rúdja rút magánynak, S végül engedett a nyomásnak. Bár barátkozik, most is beint a világnak.
Szándékkal közeledett más szívekhez, De így se jött meg a kedve a szerelemhez, Sőt eltávolodott tőlük, vissza a végzethez. Szívem története ennyi, Igazán nem szeretheti senki, Csak másokért érdemes neki élni. Bár képes volna feledni!
Ma a szokásos módon autó stoppal,egy idős házaspár vett fel, temetésre mentek Nyírturára. Láttam milyen szoros kapcsolat van kötük közel a 80-hoz,beszélgettünk életről hivatásról halálról. Nyírturán bementem a helyi postára és az egyik hölgy,csekket fizezett be és megkérdeztem Nyíregyházára megy, és hogy el vinne e?. Sérült gyerekeket tanító tanárnéni ,beszélgettünk hivatásáról és 20 percen belűl már a városban voltunk. A városi temetőnél kiszáltam megköszönve kedvességét és szép napot kívántam. A temető hatalmas és bejártam érdekes és régí sírokat keresve,fotóztam és beszélgettem a sírokat látogatókkal.A temetőnek van egy hangulata átéljük egy kicsit a múltat és elgondolkodunk az élet dolgain ,mert valamikor Ők is tanárok,jogászok,családtagok, dolgozó emberek voltak és már csak itt ott elmosódva olvasunk pár sort róluk. A kirpták egész dinasztiák nyughelye,a központi ravatalozóban temetés volt sok végtisztességet adó emberrel.Majd bementem a városközpontban és a sétáló utca padján ülő egy gyerekes anyukával beszélgettem,ebédidejében kicsit napozott.Haza egy kedves fiatal emberrel jöttem Nyirtasig szüleit ment meglátogatni,út javítás van a telepűlés eltt és a piros lámpánál átültem egy Man kamionba egy Nyizsnijnovgorodba tartó fiatal emberhez és Oroszul beszélgettünk ,lánya Natasa nyolc éves felesége tanitónő kézzel lábbalmagyarázva megértettük egymást,majd a Fényeslitke elágazásnál megköszöntem hogy elhozot és dászvdányiá... elköszöntem felírtam blog elérhetőségem és mondta paszmatrity..megnézem,egy kézfogással búcsúztam jó utat kívánva.
Dobos torta, mákos rétes, ó az ízük finom édes. Kókuszkeksz és túrós béles aromájuk mily fenséges.
Mégis van, ki nem ismeri, mert arra nem telik neki. Sok kis gyerek nagyon szegény, neki nem jut csak a remény.
Remény arra, hátha ehet egyszer ő is ilyeneket. Jó emberek segítsetek! Ne éhezzen a sok gyerek.
Istenem ott fent a mennyben tekints rájuk szeretettel. Sanyarú sors jutott nekik, ami rájuk nehezedik. Szegénység Dobos torta, mákos rétes, ó az ízük finom édes. Kókuszkeksz és túrós béles aromájuk mily fenséges.
Mégis van, ki nem ismeri, mert arra nem telik neki. Sok kis gyerek nagyon szegény, neki nem jut csak a remény.
Remény arra, hátha ehet egyszer ő is ilyeneket. Jó emberek segítsetek! Ne éhezzen a sok gyerek.
Istenem ott fent a mennyben tekints rájuk szeretettel. Sanyarú sors jutott nekik, ami rájuk nehezedik.Szegénység Dobos torta, mákos rétes, ó az ízük finom édes. Kókuszkeksz és túrós béles aromájuk mily fenséges.
Mégis van, ki nem ismeri, mert arra nem telik neki. Sok kis gyerek nagyon szegény, neki nem jut csak a remény.
Remény arra, hátha ehet egyszer ő is ilyeneket. Jó emberek segítsetek! Ne éhezzen a sok gyerek.
Istenem ott fent a mennyben tekints rájuk szeretettel. Sanyarú sors jutott nekik, ami rájuk nehezedik.
Angyalhangok üzentek, szeretnek nem felednek, ők is engem ünnepelnek de még ne siessek itt van dolgom temérdek.
Ha van ilyen, - vagy csak álmodom? - lehet áldás a napomon?! Tettem dolgom mint rendesen ám közben szeretetben lebegett lelkem ha érzett már valaki ilyet tudja miről beszélek. Pont az ami kell nekem, túláradó érzelem gyógyít, fényt ad pihentet megőriz az életnek. Soká-soká aludtam tán Csipkerózsika alakban de tudtam ha engedem magam lassan alakuló idővonatomon végén meglesz a jutalom.
A halál árnyékában állt a lány, Szerette őt, mégsem tudta mire vár. A sötétség borította el a szívét, Megérezte hát a halál keserű ízét. Nem kell félni. - suttogta a halál. Gyere nyugodtan, hisz mindenki vár rád. Te már úgysem leszel hús és vér, Téged már senki sem ért. Nem értik, ki vagy, s miért vagy, Csak ha megszólalsz, akkor fut át rajtuk a pillanatnyi fagy. A fagy, mi halál után tűnik fel. Láthatod. Ebből a sírból már nem kelsz fel! Jöjj hát velem! Be a sötétbe! És biztos lehetsz, hogy megkapod, mit vágysz örökre. Gyere hát nyújtsd felém kezed, Mi ha valaki hozzád ér, könnyedén megremeg. Megremeg, ki gonosz volt az életben, S ki már soha többé nem létezhet. Ha velem jössz, megszűnik az érzés, És nem lesz többé az a sok kérdés. Érted már nem aggódik senki, Nem éri meg ezen a világon lenni. Gyere hát, hisz vár rád a pokol, A mennyben nem fogadnak be úgysem, hisz ott mindenki téged okol.
Az öregség blogomban írtam...."Két napja meglátogattam a beteg ismerősömet Erzsike nénit( sokszor kedves volt velem sokat tanultam tőle az élet dolgairól) 78 éves,enyhe szélütést kapott de most tiszta volt a tudata.Beléptem a szobába ott ült az ágy szélén, hosszú ősz haja kibontva vállát érte,majd meglátott megfogta kezem és csak sírt és sírt. Éreztem komoly fájdalom van lelkében, és reszketett a sírástól. Az élet elbánik velünk mondta és nem szeretnék otthonba kerülni..Mennyi gyönyörű virág kertjében udvarán mind az Ő keze nyoma de már nem tudja élvezni ..kinéz a szoba ablakán és sír..három gyereket és jó pár unokát felnevelt szeretettel,most Szüksége lenne rá, de a sors másképp rendelkezett. Egy órán keresztül vigasztaltam de nem sok eséllyel..sorsával már megbékélt és odaát várja a boldogságot,szüleivel,férjével rokonaival" és MEGTÖRTÉNT, véglegesen átment nem kell már otthonba mennie.A sors elvégezte dolgát....Az öregek otthonába pár éve,akarata ellenére beraktak egy nénit és megtagadta a táplálékot,hiába mondta a doktornő hogy ennie kell mert meghal...Ő ezt szerette volna és tudatalattija elvitte Őt oda ahova vágyott és meghalt.Az emberi lélek érdekes és megtalálja a megoldást a mély fájdalomtól való szabadulásra....Erzsike néni,Nyugodjál békében... Már nincs remény az életre, az Úristen magához kéretett! Nincs több panasz. Szótlan megyek. S magammal viszem a létemet...
Mostanában kerékpárral többször is ellátogattam a faluból kivezető útra( Tsz telep) ahol a csapadékvíz elvezető árok épül,beszélgettem a munkásokkal (megvicceltem Őket munkavédelmisnek ki adva magam,majd hátba vágtak a lapáttal...).Láttam hogy sisakban lapátolnak...mondom "minek az a sisak" előírás és viselni kell.Készítettem fotókat is mondván megbízott a polgármesteri hivatal ellenőrizzek...bevették.A munkával jól haladnak és tegnap esett az eső igy le lett tesztelve a lejtése is .Komoly gépekkel dolgoznak kicsit feltartják a forgalmat de szépül a falú és ez jó. Sajnos öregszik településünk lélekszáma ugyanis 18 úszülött és 29 fő az elhalálozottak száma,megjelent az önkormányzati levél az elmúlt évről.Meglátogatott Közi barátom kicsit elborozgattunk beszélgettünk(több évtizeden át munkatársak voltunk) hálistennek jól van(volt egy szív mütétje)A munkahelyemen már többször voltam bent mgígértem a kollégáknak meglátogatom őket,örömmel vettem tudomásul hogy megvan az új kolléga aki a helyemre került...gratulálok..sok sikert és hallottam átszervezték a karbantartó Kft...kicsit váratlanul ért a hír, de az élet megy tovább és minden változik.Több településen is jártam,még templomi misén is vasárnap, készitettem fotókat amit a You Tube-on papikfl néven megtekinthető.A cry baby pedálom szuper gyakran gitározom a szomszédok nem kis örömére.A kerti munkákkal végeztem és már végérvényesen itt a tavasz a fiatalok már feljárnak a falu parkjába.
