TÖRTÉNELMI VÁLSÁGBAN AZ USA HADEREJE
Ami az Egyesült Államok idei toborzással kapcsolatos mutatóit illeti, mind a hadsereg, mind a légierő, mind pedig a haditengerészet számai is azt mutatják, rekordalacsony azon amerikai állampolgárok száma, akik a világ legütőképesebbnek tartott kötelékébe jelentkeztek. Mindez pedig komoly kérdéseket vet fel nemcsak a NATO bővülésének ésszerűsége, hanem az Egyesült Államok világban betöltött politikai és katonai szerepe kapcsán is. Sümeghi Lóránt, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzőjének cikke.
Miközben a teljes nyugati világ alapvetően az orosz-ukrán konfliktus fénytörésében követi nyomon nemcsak az európai, hanem az amerikai nemzetközi politikát, addig a különböző csillagászati méretű segély- és fegyverszállítmányok jóváhagyása mellett olyan információk is napvilágot látnak egy-egy ország legfelső politikai köreiből, amelyek bár súlyukat tekintve nem tűnnek azonnal orvosolandó kihívásoknak, mégis meglepő akadályok meglétéről tanúskodnak.
Érdekesség, hogy az amerikai Szenátus Fegyveres Szolgálati Bizottsága által nemrég összehívott meghallgatáson éppen ilyesfajta információk hangzottak el, amelyek elsősorban az amerikai haderő 2022-es rekrutációs - értsd: utánpótlási - válságát érzékeltették.
A hivatalos számadatok szerint amióta az Egyesült Államokban eltörölték a sorkötelezettséget (1973), bár voltak kiugróan alacsony toborzási mutatókkal terhelt évek, olyan kevesen még soha sem jelentkeztek katonának, mint idén. Mindezt azt jelenti, hogy egy majdnem 50 (!) éves rekordot sikerült az amerikai fiataloknak megdönteni, negatív értelemben. A jelentések szerint e romló tendenciának az első következménye az lett, hogy az amerikai hadsereg nagy arányban, összesen 12 ezer fővel csökkentette a hivatalos létszámát.
Ugyanakkor fontos kiemelni, nem kizárólag a hadseregnek vannak humánerőforrással kapcsolatos problémái, hanem a légierőnek, valamint a haditengerészetnek is. Sőt, az amerikai haderőnemek közül kiemelkedően népszerűnek mondott tengerészgyalogság vezérkara is szintén jelezte, nem biztos, hogy a 2022-es toborzási célokat maradéktalanul fogják tudni teljesíteni.
Amennyiben az idei és az elmúlt évek szintén gyatra rekrutációs eredményeinek okait górcső alá vesszük, alapvetően egy kétosztatú problémáról kell beszélni: egy egészségügyiről – erről szívesebben lamentálnak azok, akik szerint eleve csökkenteni kellene az amerikai katonák létszámát -, másfelől pedig egy katonapolitikairól, amelyről már jóval visszafogottan zajlik a közbeszéd, jóllehet sokkal égetőbb kérdést feszeget.
A legkézenfekvőbb magyarázat szerint az amerikai fiatalok évről-évre azért jelentkeznek kisebb mértékben a különböző haderőnemekhez, mert az egészségügyi állapotuk egész egyszerűen nem teszi lehetővé számukra azt, hogy a különböző fizikai követelményeknek eleget tegyenek. A felmérések szerint a leggyakoribb visszatartó erő a túlsúly kérdése, amely a számok nyelvén annyit tesz, a 12 és 19 év közti amerikai fiatalok mintegy 21 százaléka számít elhízottnak. Ám az erőszakszervezetekkel szkeptikusok körében népszerű egészségügyi magyarázat könnyedén meglékelhető: az, hogy valaki még nem érte el azt az előírt fizikai állapotot, hogy a hadsereg kötelékében szolgáljon, nem egyenlő azzal, hogy nem is szeretne.
Éppen erre mutat rá a védelmi minisztérium egyik legfrissebb felmérése, miszerint alapvetően hozzáállás és mentalitás kérdése az, hogy a fiatalok körében nagymértékben lecsökkent a korábban kitűnő társadalmi megbecsültséggel, később felsőoktatási képzés lehetőségével és nem utolsósorban jó megélhetéssel együtt járó katonai szolgálatra való jelentkezés.
Azonban a potenciális jelentkezők körében az említett hozzáállásbeli deficit sajnálatos módon katonapolitikai okok mentén magyarázható, legfőképpen az USA demokráciaexporttal összefüggésbe hozott kudarcaival.
Magyarán, az USA hadseregének vonzereje jelentős csorbát szenvedett azzal, hogy a két évtizedes afgán jelenlét, valamint több ezer amerikai honvéd halála után az Államok vesztesként vonult ki a térségből, valamint azzal is, hogy a Trump-adminisztrációt megelőzően hosszú éveken át a szövetségi nagypolitika semmibe vette a korábban rendkívüli státusszal bíró veteránok sorsát.
Adódik a kérdés, hogy mindez miként hathat nemcsak az USA nemzetközi megítélésére, hanem magára a NATO működésére is?
Amíg az a kérdés viszonylag könnyedén megválaszolható, miszerint az USA világpolitikában betöltött szerepére mind politikai, mind katonai értelemben hogyan hat e tendenciózus rekrutációs válság, addig a nyugati világunk status quo-ját biztosító NATO kapcsán már egy komplexebb kérdésről beszélhetünk.
Mondani sem kell, az imént tárgyalt katonai akciók sikertelensége, Joe Biden amerikai elnök véleményes körülmények közti megválasztása, valamint az amerikai társadalom identitás alapokon nyugvó, végletekig való megosztottsága már egy ideje erodálja az Egyesült Államok globális renoméját – a világ többi nagyhatalmának szemszögéből e katonai utánpótlásról szóló válság csupán egy újabb tünete a rogyadozó „amerikai álomnak”.
Azonban ami a Nyugat kollektív biztonságának a jövőjét illeti, a jelenlegi orosz-ukrán konfliktus jegyében kifejezetten nyugtalanító, hogy a NATO motorjaként funkcionáló hadsereg különböző katonapolitikai tévedések és stratégiai melléfogások miatt ilyen elemi kihívásokkal küzd. Ám ha távolabbról vizsgáljuk magának az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének a hosszú távú jövőjét, a többi tagállam számára akár motiváló tényezőként is hathat, kifejezetten a tekintetben, hogy mihamarabb elérjék a szervezet által előírt 2 százalékos GDP-arányos védelmi kiadást előirányzó célt, csökkentve ezáltal az Egyesült Államok irányába lévő kitettségükön.
Ráadásul tetszik vagy sem, a NATO-hoz csatlakozni szándékozó Svédország, valamint Finnország akár érvként is használhatja a Szenátus Fegyveres Szolgálati Bizottságának meghallgatásán elhangzottakat arra vonatkozóan, hogy eljött annak az ideje, hogy a védelmi szervezet még több pilléren álljon, ezzel összhangban pedig bővítse a tagállományát.
Megjegyzendő, akárhogyan is alakul a NATO hosszú távú jövője, az Egyesült Államoknak a fent elhangzott számadatok fényében azonnal cselekednie kell, hiszen e toborzással kapcsolatos kihívások nem átmeneti jellegűek, és azok orvoslása sem végezhető el néhány év alatt.
A kérdés, hogy a Biden-kabinet, amely a szankciós politikán kívül egy masszív kommunikációs háborúba keveredett Ukrajnán keresztül Oroszországgal, vajon képes lesz-e mindezt belátni?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése