Tíz éve, hogy egymásba "botlottunk" a férjemmel. Sokat gondolkodtam mit írhatnék erről, rólunk. Csak mert leírhatatlan ez a tíz tartalmas esztendő. Azt hiszem elmondhatom, hogy sokat tapasztaltunk együtt. A pokoli hullámokat épp úgy, mint az élet napos oldalát. Minden olyat, ami hozzátartozik egy egészséges párkapcsolathoz. De talán ma amit szeretnék kiemelni az az, hogy nagyon hálás vagyok azért, hogy Vele vághattam bele életem legnagyobb kalandjába, hogy összeköltöztünk, majd nem sokkal később házasok lettünk, idővel külföldre költöztünk, és ezután szülők lettünk. Nagy momentumok ezek, mindegyik formálta, csiszolta a kapcsolatunkat és a saját egyéniségünket is. De elmondhatom, hogy megérte a sok fájdalmas tanítás, dráma, nevetés, izgalmak, pillanatok, amelyekkel megerősödtünk, és összecsiszolódott a mi kis egységünk. Megtanultuk az idők során, hogy igazán csak egymásra számíthatunk. Szellemi, lelki és testi társra leltünk egymásban. És még mindig van hova fejlődnünk minden téren, hogy megérdemelten ünnepelhessük a kapcsolatunk "halhatatlanságát". Együtt ügyetlenkedünk, bukdácsolunk, de ugyanekkor jót is nevetünk ezeken, mert tudjuk, hogy úgyis megoldjuk a nekünk szánt feladatokat. Van, amikor veszekszünk, dühösek vagyunk egymásra, de mindig a mély, kölcsönös szeretet győz. Hiszen rájövünk előbb vagy utóbb, hogy kár sokáig bombázni azt, akit a legjobban szeretünk. Tiszteletteljes és egy igazán nyugodt, mégis lüktető, bölcs szerelem a mienk. Amely nem birtokol, nem fojt, sem aláz, hanem meghagyjuk egymás egyéni szabadságát. Mert szárnyalni jó a másik mellett, hogy együtt szállhassunk szabadon. Ahol nincsenek korlátok, sem csapdák, sem játszmák, csak mi vagyunk és a mégis olykor viharos kapcsolatunk, amely mindenből kiemeli magát. Kívánom nekünk, hogy maradjon ez így köztünk, és éljük meg még sokáig ezt a földi csodát!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése