LOST HOPE

Reményvesztett Ül az autójában. Két napja esik az eső. Két napja nem tud máshol nyugovóra térni, csak a kocsija ülésén. Mellette van három kutyája. Sír. Reményvesztett. Mégis érzi, nem szabad feladnia! A lánya a barátnőjénél alszik. Holnap már nem alhat ott, de addig is biztonságban van. Amikor elkísérte a kislányát, csak annyit mondott neki:"Ne aggódj Drágám! Anya, majd megoldja!" Elveszítették a lakást, ahol eddig éltek. Albérlet volt, de a tulaj hirtelen eladta a fejük fölül az addigi otthonukat, nekik pedig két napjuk maradt eljönni onnan. Nem törvényes, tudja ezt ő is nagyon jól, de nem tehet semmit. Pereskedne? Bepakolt fekete szemeteszsákokba, azokat betette az autójába, a kutyákkal együtt. Manapság nem könnyű albérletet találni állatkákkal és gyerekkel. Igen! Tudja, felelőtlen volt, minek vette magához az utcáról ezen kutyákat? De annyi éven át élhettek biztonságban abban a lakásban. Nem hitte volna, hogy egyszer vége lesz, és így lesz vége. Ül a kocsijában, nézi a kutyáit, az eső meg csak ömlik. Potyognak a könnyei. Fel szeretné adni, elege lett mindenből. De nem teheti! A kutyusuk miatt felhívott egy pár állatvédő szervezetet, hogy, csak ideiglenesbe hagy helyezhesse el őket, amíg meg nem oldódik a lakhatásuk, de egyik szervezet sem tudott segíteni. "Adja le őket az Illatos útra!" - ennyi volt a válasz, már ott, ahol válaszra méltatták. A telefonján még tudott hívni, hiszen azt fizeti, és netje is van. A lakást is fizette, hiszen van munkája. Már majdnem elindult az Illatos útra a kutyáival, de nem vitte rá a lélek. Most még nem! Valami majd úgyis történni fog! Egy csoda! Egy nagyon nagy csoda kellene most! Kinézett egy albérletet. Nem volt neki gyanús. Nem. Kifizetett két havi kauciót, meg egy havi bérleti díjat, ez volt az összes pénze. Aztán kiderült, hogy akinek fizetett az nem a tulaj volt, hanem az előző lakó. Bukta az új otthont, bukta a pénzt. Bukott mindent. Ugyan elment a rendőrségre, de ott azt mondták neki, ez polgári ügy, pereljen! Perelni? Hiszen az évek, és neki nincs pénze pereskedni. Két nap múlva kap fizetést, de abból a pénzből nem lesz kaució. Az összes pénzét kicsalták. Hülye volt, tudja nagyon jól. Lassan beesteledik, az eső meg csak ömlik, ő pedig itt áll pénz, élelem nélkül a kocsijában lelve menedéket, miközben holnap a lányának el kell jönnie a barátnőjétől, és nem lesz hová menniük! Nincs hová menniük! Próbált úgy parkolni, hogy ne tűnjön fel senkinek se az autó, se ő, se a kutyák. Ezen a héten szabadságon van. Két nap múlva kap fizetést, de akkor sem fog tudni kifizetni egy lakást. Majd csak lesz valahogy. Ő még talál a dolgai között némi élelmet, babkonzervet eszik, ugyan van tésztalevese, de azt nem tudja elkészíteni. A kutyáknak nincs semmi élelem. Némi szárazeledel ugyan maradt, de azt már befalták. Ül az autójában és sír. Pont rálát egy gyorsétteremre. Mivel ömlik az eső, senki nem fogyaszt a teraszon. Gondol egyet, bemegy és leszedi a maradékokat a tálcákat tartó polcról. Reméli, hogy egyetlen ismerőssel sem találkozik, főleg nem a lányai osztálytársaival, mert akkor a gyermekét is kellemetlen helyzetbe hozza. A gyorsétterem biztonsági őre kizavarja. Ő könyörög, hogy legalább azt a kevés maradékot hagy vihesse el. A biztonsági őr megkegyelmez, de többé nem akarja ott látni. Elviszi a maradékot a kutyáinak. Azok esznek, jóízűen, ő sír, és imádkozik. Könyörületért. Azt nem tudja, mi lesz holnap, amikor a lánya már nem alhat a barátnőjénél. Azt még nem tudja. Retteg, fél. Volt ugyan a családsegítőben, ott annyit mondtak neki, hogy a kislányt állami gondozásba veszik, ha képtelen megoldani a létezésüket. Fájtak a szavak. A lelkéig hatoltak. Anyaotthonokban nincs hely, a kutyák oda úgyse mehetnének. De még ez a megoldás is érdekelte volna, ha másként nem a kutyusok mentek volna az Illatos útra, amíg nem történik valami csoda. A kislány majd állami gondozásba megy! Ezen szavakat újra és újra ott hallja füleiben. Megoldásért könyörög! A közelben van egy élelmiszer bolt. Az emberek egykedvűen jönnek mennek. Odaáll a bejárathoz, és adományért könyörög. Elfogyott a pénze, de két nap múlva megérkezik a fizetése, pár száz forint most nagy segítség lenne. Az új albérletre odaadta minden pénzét. Nem hitte, hogy baj lesz. Eszébe sem jutott, hogy átverik. Az emberek nem néznek rá, undorral elfordítják a fejüket, van, aki még a bevásárlókocsit is neki tolja. Persze véletlen. Reménykedik, hogy nem jár arra ismerős, főleg nem a kislánya osztálytársai közül. Megjelenik a közterület felügyelet, hogy tűnjön el onnan, mert szabálysértést követ el. Elmegy. Nem akar balhét. Van így is elég gondja. Ő szabályt sért, pedig csak egy kis pénzre lett volna szüksége, míg az, aki elvitte három hónap albérletének árát, békében élhet, hiszen a rendőrség szerint az nem bűncselekmény, pereskedjen a pénzéért. Visszaül a kocsiba. Az eső még mindig ömlik, a kutyusok nagyon boldogok, hogy visszatért. Ő pedig csak sír. Ránéz négylábú barátaira:"Most segítsetek, mert végünk!" Megnézi a pénztárcáját. 400 Ft. ennyi van benne. Ebből tud kenyeret venni a kislányának, de utána hogyan tovább? Az autóból mégsem mehet iskolába, ráadásul, ha ez kiderül, tényleg elveszik tőle a kislányt. De ilyenkor nincs, aki segítsen. Mindenki őt vádolja, amiért felelőtlen volt, de senki nem segít neki. Már megszokta, de most úgy érzi, ez a vég. Két napja alszik a kocsiban, két napja hisz, remél, keres valami megoldást, de pénz nélkül szinte lehetetlen mozdulnia. Mi lesz, ha a gyermeke már nem alhat a barátnőjénél? Vigig néz az autóján. Egy egész élet elfér ebben a kis autóban, fekete szemeteszsákokba csomagolva. Egy egész élet. Az ő élete. Az autót nem meri beindítani, hisz nagyon kevés a benzin. Már semmit nem mer. Kopognak az ablakon. Két rendőr áll vele szemben, vádló tekintetek kereszttüzében elkérik az iratait. Valaki bejelentést tett, hogy két napja ott áll. Nincs ereje küzdeni, magyarázkodni, sírva adja oda a papírjait. A rendőrök felírják az adatait, majd felhívják figyelmét, hogy közterület, és ott ő nem tartózkodhat, főleg nem életvitelszerűen, főleg nem kutyákkal. Ha gondolja, hívják az ebrendészetet és elvitetik az állatokat, ő meg oldja meg a dolgait, de itt nem maradhat. "Minden rendben!"- mondja a rendőröknek, beindítja az autóját, úgy tesz, mintha elmenne. Pár utcával lejjebb újból félreáll és reménykedik, most egy kicsit nyugta lesz. Idáig jutott. Dolgozik, és kap fizetést is, de most csak négyszáz forintja van, és nincs hol laknia, és máris bűnöző lett. A biztonsági őr, a közterület felügyelet, és most a rendőrség. Bezzeg, aki elment az összes pénzével, az békében élhet. A benzin még bírja. Állítólag 57 km-nyi még van az autójában. Dolgozni nem ezzel jár, a lányát viszi az iskolába, majd ott hagyja a suli előtt az autót, ő be buszozik a munkahelyére, majd délután elmegy a kislányért, beülnek az autóba, és hazamennek. Legalábbis eddig így volt. Csak most nincs hova haza. Mi lesz így velük? Mi lesz így? Már megpróbált a barátaitól segítséget kérni, és a családjától is. Felhívta a húgát, hogy hagy költözzenek oda a garázsba, csak amíg újra nem spórol össze kaucióra."Én nem zabáltatlak titeket az biztos!" - ennyi volt a felelet. Nem zabáltatást kért, csak helyet a garázsban, amíg nem lesz kaucióra pénze. Dolgozik, de az összes pénzét odaadta valakinek, akiről azt hitte a főbérlője lesz. Nem hibáztatta a húgát, sosem voltak jó testvérek. Nem dohányzik, nem iszik, még sincs pénze. "Hát Univerzum, most tehetnél egy marha nagy csodát, különben nem lesz holnapunk!" - mondta az autójában ülve, bár tudta lesz holnap. Csak neki nem. A nap mindennap felkel, és nyugovóra tér, akkor is, ha neki nincs hol laknia, és nincs pénze élelemre. Ez senkit nem hat meg. Kiszáll az autóból. Talán ideje feladni. A kutyusoknak az illatos útra kell menniük, a kislányával meg talán elalhatnak a munkahelyén, ha szépen megkéri a főnököt. Sajnos ez az egyetlen megoldás, ami reménnyel töltötte el a szívét. Persze, nem lehet tudni, hogy a főnöke belemegy-e ebbe, de kénytelen lesz megpróbálni, mert a kislánya nem alhat autóban, és nem mehet innen iskolába. Ha ez kiderül, elveszíti őt. Kiszáll az autóból, ömlik az eső, így legalább az esőcseppek eltakarják könnyeit. Lenéz a földre. Egy pénztárca. Felveszi. Készpénz van benne. Nagyon sok készpénz. Túl sok készpénz! Talán ezt most az égiek küldték? Vagy csak egy próba, a becsületesség próbája? Nézi a rengeteg pénzt. Talán el kellene tennie, hiszen így lenne pénze kaucióra, meg élelemre, meg a kutyusaira. Az ő pénzével is elsétáltak, és senki nem tesz semmit, csak fenyegetik biztonsági őrök, meg közterületesek, meg felírják a rendőrök, amiért a kocsijában tartózkodik. Nézi a pénzt, nézi az iratokat. Nincs messze a tulajdonos lakhelye. "El kellene tennie ezt a pénzt!" De végül nem viszi rá a lélek. Megfogja a kutyáit és a szakadó esőben útra kelnek. Csak pár utca. Még harcol egy kicsit az eszével, ami folyamatosan azt mondja, tartsa meg a pénzt, vagy legalább egy részét. Odaér. Becsenget. Egy idősebb férfi jelenik meg a kapuban, vádlóan néz a hölgyre és a kutyáira. "Nem veszek semmit!" - mondja. A hölgy átnyújtja a pénztárcát, egy forintot sem vett el belőle. Neki már mindegy. A kutyái mennek az Illatos útra, ő pedig talán a kislányával el lehet pár napig, vagy hétig a munkahelyén az öltözőben. Talán. A férfi ránéz. Végtelen hálás. A gyerekének akarta adni ezt a pénzt, de valahol kiránthatta a zsebeiből. Már nem remélte, hogy meglesz az összeg, főleg nem, hogy hiánytalanul. Behívta a hölgyet egy kávéra, a kutyusok élvezték a meleg előszoba vendégszeretetét. A hölgy elmesélt mindent. A férfi mosolyogni kezdett. Épp van egy kiadó háza, épp nem messze innen, épp albérlőket keresett volna, de még nem adta fel a hirdetést, ami miatt a felesége veszekedett is vele. Épp nem akart kauciót kérni, csak részletekbe, épp nincs baja a kutyusokkal és a kislánnyal sem. Persze a kauciót kéri majd részletekben. Neki annyi bőven elég, hogy a hölgynek van munkája, és becsületes. Az anyuka csak ült az ebédlőasztalnál, zokogott. Próbálta megállítani a könnyeit, de minél erősebben harcolt ellenük, azok annál erősebben törtek utat maguknak. Átmentek az új otthonukba. Régiesen berendezett, takaros kis lakás, picinyke udvarral. Pont olyan, amilyenre mindig is vágyott. Végre ágyban hajthatja álomra a fejét, végre megoldódott a lakhatásuk! CSODA TÖRTÉNT! CSODA! A négyszáz forint pont elég lesz erre a két napra, amíg megérkezik a fizetése. Pont elég. A férfi azonban annyira hálás, amiért azt a kisebb vagyont hiánytalanul visszakapta, hogy ad a hölgynek belőle jutalom gyanánt. A hölgy persze nem akarja elfogadni, hiszen a kaució majd csak részletekben lesz rendezve, de a férfi ragaszkodik hozzá. CSODA TÖRTÉNT! - mondja ő is. A kutyusokat már az új otthonukban hagyta, elment az autójáért, tankolt, vásárolt, gondosan behordta a zsákokat az új otthonukba. Volt itt ágy, egyéb bútor, gépesített konyha, mosógép. A mennyország volt ez most a számukra! A Mennyország! A kutyusok a meleg előszobában leltek menedékre, ő lemosta magáról a két nap minden mocskát. Főzött milánói makarónit, mert ez volt a kislánya kedvenc étele. Már alig várta, hogy mehessen érte, és megmutathassa nekik az új otthonukat. Pár órával ezelőtt még minden reményvesztettnek tűnt, pár órával ezelőtt még nem tudta, hogyan és merre tovább. Lehunyta szemét a pihe puha ágyban, a meleg lakásban, és végtelen hálás volt, amiért a lelkiismeretére hallgatva visszaadta a pénztárcát a jogos tulajdonosának. Az ő élete megoldódott. De vajon hány ember van jelenleg ugyanebben a helyzetben ebben az országban? Ő nem alamizsnát és segélyt kért. Ő dolgozik, csak a hiszékenysége csapdájába esve elveszített mindent, ha csak átmenetileg is. Ő dolgozik, tisztességesen neveli a kislányát, mégsem tudott sehová se fordulni, amikor összedőlt a világ. Mindenki csak mutogatott. Most már biztonságban vannak, a kislánya, ő és a kutyái. Nem kell menniük az Illatos útra, és a kislánynak nem kell állami gondozásba kerülni. Ezen a borongós, szomorkás őszi napon egy hölgy, egy úr, egy kislány, aki mit sem sejtett a történésekből, és három kutyus megtapasztalhatta a csodát!