A MISTAKE SAVED MY MARRIAGE.

Igaz történet: Egy botlás mentette meg a házasságom Judit (37) megkopott házasságából egy másik férfi karja közt keresett vigaszt. Csak akkor döbbent rá, mit vesztett, amikor férje, Robi kilépett közös életükből. Nemrég jöttem rá, hogy a házasságom nincs már válságban. Egy kávézóban ültem egy barátnőmmel, és a nő egyszer csak elsírta magát. Könnyek közt bevallotta, hogy a házasságában nincsenek már érzelmek, és hogy mennyire irigyel. Ekkor ocsúdtam: milyen hosszú utat is tettünk mi meg Robival! Szegény barátnőmet tulajdonképp becsaptam. Legszívesebben ott helyben elmondtam volna neki, hogy három éve pont ilyen nyomorultul éreztem magam én is. Viszonyt kezdtem egy másik férfival, és majdnem eldobtam a házasságomat. Kihunyt a szikra Szeretem a férjem, mindig is szerettem. Kedves, tisztességes, szelíd ember, fontos kérdésekben azonos nézeteket vallunk, egy srófra jár az agyunk. A házasságban azonban könnyebb a rosszat érzékelni, mint a jót. Sok év után hatalmas hiányérzet gyülemlett fel bennem. Szerettem volna többet nevetni. Szorosabb közelségben lenni a társammal. Szenvedélyesebben szeretkezni. De igazság szerint annyival is beértem volna, hogy a szemembe néz, amikor mond valamit, vagy néhanapján szájon csókol. Szép lassan elidegenedtem Robitól. Semmi nem volt jó, amit csinált, örökösen szemrehányásokat zúdítottam a nyakába. Megszületett a harmadik gyerekünk. Tizenkettedik évébe lépő házasságunk immár jobban hasonlított egy üzleti vállalkozásra, mintsem egy párkapcsolatra. Már nem vártam az estéket, és amikor megcsördült a férjem kulcsa a zárban, csak közönyt éreztem. Miután lefektettük a gyerekeket, váltottunk néhány hűvös mondatot, aztán felhívtam a barátnőmet, hogy kibeszélgessem magam, vagy bámultam a Született feleségeket. Robi lepottyant a számítógép elé, vagy a sportcsatornákat váltogatta a másik tévén. De hogy jutottunk idáig? Huszonhat évesek voltunk, amikor összejöttünk, és bár a szeretkezéseink már akkor sem borították lángba a világot, azért jól megfértünk. Ám ahogy sorra érkeztek a gyerekek, egyre kevesebb időnk és energiánk maradt egymásra. A szeretkezés lassan az utolsó helyre csúszott el a napi teendők listáján. Mindketten felelősségteljes munkát végeztünk, és mint a legtöbb házaspárt, minket is kimerített a gyerekek folyamatos gondja. De hiába cseperedtek, kettőnk közt a helyzet nem javult, hanem romlott. Mire a legkisebb betöltötte a hármat, évente négyszer-ötször ha szeretkeztünk, akkor is sietősen, rutinból. És persze minél ritkábban talált egymásra a testünk, annál távolabbra került a lelkünk is. A kegyelemdöfés A filmekben és a könyvekben bezzeg szenvedélyes szerelemben élnek a párok és nagyokat szeretkeznek. Én is erre vágytam. Lassan meggyűlöltem Robit, amiért megvonja tőlem az érzelmet és az izgalmat. Mostani eszemmel tudom: úgy duzzogtam, mint egy önző és felelőtlen tinédzser. Néha elszántam magam, hogy elmondjam, mi bánt, de csak veszekedés lett belőle. A születésnapom aztán kicsúszott a számon, hogy harmadik éve nem kapok tőle ajándékot… micsoda férj az ilyen? Meg különben is, unatkozom és magányos vagyok mellette, úgy érzem, elpazarlom az életem. Attól az estétől a házasságunk zuhanórepülésbe váltott. Egy három-, egy hat- és egy nyolcéves gyerekkel ott tornyosult előttünk a válás fenyegető réme. Ezért aztán megpróbáltam még egyszer felszítani a szikrát. Megszerveztem, hogy egy éjszaka a gyerekek a nagyinál aludjanak, mi meg elmentünk vacsorázni egy elegáns étterembe. Őrült drága fehérneműt vásároltam, hosszú órákat szépítkeztem. Szűk ruhában és magas sarkú csizmában vonultam ki a lakásból – lehet, hogy Robi észre se vette, legalábbis egy szót sem szólt. Az esténk kellemesre sikeredett, a vacsora finom volt, csak egyszer zördültünk össze valami apróságon. Odahaza csábosan ágyba hívtam. Levetkőztem, lefeküdtem, vártam. Amikor már negyedórája nem jött, kimentem érte egy szál semmiben, és mit látok? Az igazak álmát aludta a nappaliban, a tévé előtt. Ez volt a kegyelemdöfés. Rájöttem, hogy a házasságunk menthetetlen. Visszatekintve, az elhanyagolt asszony szokásos történetében szinte törvényszerűen jött a következő felvonás: viszonyra léptem egy másik férfival. Igen, pár hétre rá, hogy kudarcba fulladt a csábítási kísérletem, megismerkedtem valakivel a munkahelyemen. A botlás Új kolléga érkezett az ügyvédi irodába, ahol dolgoztam: Dávid. Megismerkedésünk percétől csak úgy izzott körülöttünk a levegő. Nem volt különösebben jóképű vagy szellemes, a figyelmességével mégis elbűvölt. Éjjel nyitott szemmel arról álmodoztam, hogy ő lesz majd a férfi, aki kiment a házasságom mocsarából. Egyre hevesebben vonzódtunk egymáshoz, szemlátomást pont egy középkorú nő kellett neki, három gyerekkel. Ő udvarolt, én ellenállhatatlanul kacérkodtam – de hisz ez volt az, ami hiányzott. Volt értelme reggelente kirúzsozni a szám, magas sarkút és tapadós ruhát húzni. Hetekig kerültük a testi érintkezést, mintha éreznénk, milyen zabolátlan lesz a vágy, ha egyszer leomlanak a falak. Valóban elsöprő volt a beteljesülés. Mintha egy párhuzamos világba léptem volna, ahol a kalandnak nincsenek következményei. A nagy boldogság azonban nem tartott sokáig. Két héttel aztán, hogy egy késő este az irodában egymásnak estünk, a felesége mindenre rájött. Lehallgatta az üzenetemet Dávid otthon felejtett mobilján – ilyen egyszerűen történt. A nő betelefonált az irodába: Dávid most azonnal pakolja össze a holmiját, és tűnjön el. Haza kell mennie – szólt be a búcsúzóul a szobámba –, elsimítani a házastársi botrányt. Elfogott a pánik, úgy döntöttem: gyorsan elmondok mindent a férjemnek, mielőtt mástól tudná meg. Felhívtam a munkahelyén és hazahívtam. A vallomás után úgy éreztem magam, mint akin keresztülment az autó. Csak akkor tudtam meg, hogy mennyire szeret a férjem, amikor megláttam, hogy milyen rettenetesen összetörték szavaim. A konyhaasztalnál ültünk, csurogtak az arcán a könnyek. Hirtelen ráeszméltem: elárultam az egyetlen embert, aki szeret! Alig beszélt, de abból is kivettem, ahogy a szeretete fokozatosan párolog el. Aztán felállt és csomagolt. ” Írtam neki egy hosszú levelet, ő azonban csak annyit válaszolt, hogy egyelőre képtelen beszélni velem. Túlságosan nagy fájdalmat okoztam. Hiányzik a férjem Dávid semmit nem jelentett nekem. Minden vonzalom elszállt belőlem, amint megláttam a férjem arcán lecsurgó könnyeket. Éveken át bemeséltem magamnak, hogy tarthatatlan kapcsolatban élek, de amint a férjem mögött becsukódott az ajtó, rájöttem: semmilyen szex nem ér fel azzal, amit most eldobtam magamtól. A férjem lakást bérelt, én próbáltam a gyerekek előtt úgy viselkedni, mintha mi sem történt volna. Persze egyre kérdezgették, miért ment el apa, mikor jön haza. A válasz nem nyugtatta meg őket, pontosan tudták, hogy nagy baj van. Bűntudat és szorongás gyötört, egy hónap alatt öt kilót fogytam és öt évet öregedtem. Írtam neki egy hosszú levelet, ő azonban csak annyit válaszolt, hogy egyelőre képtelen beszélni velem. Túlságosan nagy fájdalmat okoztam. Segítséget kérünk Egy idő után valahogy mégis elkezdtünk beszélgetni. Javasoltam, menjünk el házassági tanácsadásra, már csak a válás megkönnyítése érdekében is. Talán a gyerekek kedvéért, de beleegyezett. Az első terapeuta csak rontott a helyzeten. Könnyen ítélt, elfogult volt, tovább mélyítette a szakadékot. Pár hét után feladtuk. Patthelyzet, nyilván meg kell tanulnunk külön-külön felépíteni az életünket. Eladjuk a lakást, veszünk két olcsóbbat egy nem annyira felkapott környéken, a gyerekek életét is szerényebbre fogjuk. Rémisztő volt belegondolni, mi mindenen mentek már amúgy is keresztül. Egyikünk sem akart elválni, de a tétovázás is felőrölte az idegeinket. Elképzelésünk sem volt, hogyan tovább. Elhatároztuk, hogy próbát teszünk egy másik terapeutával, akit egy barát ajánlott. És ez a szakember kihúzott bennünket a slamasztikából. Értőn kérdezett, figyelt, és világossá tette, hogy a kapcsolatunkért mindketten felelősek vagyunk. Fájdalmas megkönnyebbülést hozott egy olyan ember előtt boncolgatni a problémáinkat, akiben mindketten megbíztunk. A szex volt a leggyötrelmesebb téma, különösen a férjemnek. Belesüppedt a fotelba, látszott, hogy legszívesebben felszívódna. Végül kibökte, hogy kétszer is volt problémája… az erekciójával. Azóta kerüli a szexet, mert megrémíti a gondolat, hogy ez a szégyen újra megeshet vele. Ez volt életének legmegrázóbb vallomása – mondta végül. Furcsa módon engem inkább megnyugtatott. Szóval nem azért került, mert már nem vonzódott hozzám. Felcsillant egy reménysugár. Elkezdtük tanulni a párkapcsolatot: hogyan kell nyíltan beszélni anélkül, hogy vádolnánk egymást. Megszerveztük, hogy hetente egy estét kettesben tölthessünk. Kínkeserves volt az út, de egy idő után nem csak a hibát láttuk egymásban. Sőt. Újra együtt Pár hónap múlva a férjem hazaköltözött. De még egy évig a nappaliban aludt, csak aztán jött be a közös hálószobába. Iszonyatosan lassan, mozdulatról mozdulatra találtunk rá a szexuális harmóniára. Egy hónapig csak csókolóztunk és simogattuk egymást. Mennyivel több feszültség volt abban a kamaszos kísérletezésben, mint a korábbi évek egyhangú házaséletében! Másfél évig jártunk terápiára. Még mindig olcsóbb volt, mintha válóperes ügyvédet fogadtunk volna. Sokat dolgoztunk érte, és meglett az érzékeny összhang. Amire azóta is nagyon vigyázunk. Amennyi időt csak ki tudunk préselni, azt egymásra fordítjuk, hiszen megtanultuk, mekkora árat kell fizetni a közönyért. Szertartásunkká lett, hogy hetente egyszer elmegyünk kettesben vacsorázni. A házasságunk most erősebb és szeretőbb, mint valaha. Még annál is jobb, mint az első években volt. Nincs semmi, amiről ne tudnánk beszélni, a családi asztalnál is szívesen megérintjük egymást. De nem áltatom magam azzal, hogy nem történt jóvátehetetlen kár. A bajok egy részét, nem tudom, lehet-e valaha orvosolni. Ma már nem beszélünk túl sokat a múltról. Mindketten tudjuk, hogy bármilyen valószínűtlen is, a hűtlenségem mentette meg a házasságunkat. Az én felelőtlen lépésem kényszerített rá minket, hogy szembenézzünk a helyzettel. Ha ez nincs, előbb-utóbb zátonyra futott volna a közös életünk, hiszen azt addigra – a gyerekeken kívül – már csak az unt megszokás tartotta össze. A férfi, akivel lefeküdtem, néhány hónapra rá, hogy csúfos véget ért a viszonyunk, kilépett az irodából, sőt az országból is. Legutóbb egy külföldi konferencián futottam vele össze, épp egy kolleginát fűzött. Nem éreztem iránta semmit, mégis tetőtől talpig kivert a verejték. Eszembe jutott, hogy majdnem feláldoztam a házasságomat egy olyan emberért, akit nem is ismertem.