2022. május 21., szombat

SZOMÁLIA

Miközben a világ figyelme – a sajtó erőteljes közreműködésének is köszönhetően – ezekben a hetekben, hónapokban elsősorban Ukrajnára vetül, az élet azért máshol sem áll meg. Csak más események körül nincs akkora médiafelhajtás! Így például a közvélemény számára váratlanul és szinte észrevétlenül döntés született: Joe Biden, az USA elnöke amerikai katonákat küld Szomáliába, hogy segítsék a kormány harcát az Al-Sabáb szélsőséges iszlám fundamentalista szervezet ellen. Az USA szomáliai próbálkozásainak már veretes múltja van, hiszen korábban is állomásoztak amerikai katonák az afrikai államban, legutóbb Donald Trump vonta ki az országban tartózkodó hétszáz fős kontingenst. Biden apó most egy maximum ötszáz fős misszió indítását jelentette be. A hivatalos indoklás az, hogy a korábbi leépítés veszélybe sodorta a régió stabilitását, és a hibát most mindenképpen korrigálni kell. Az akció körülményeit természetesen nem részletezték, de az amerikai katonák valószínűleg elsősorban kiképzési, felkészítési feladatokban segítik majd a szomáliai kormányerőket. Vagy nem. Mert Szomáliában tartósan behatárolhatatlan, hogy „ki van velünk” és „ki van ellenünk”. Lassan egy emberöltő telt el azóta, hogy az ország a törzsi anarchia állapotába süllyedt, pedig – már csak fekvése miatt is – egyike lehetne Afrika legvirágzóbb államainak. A Nyugat és a nyugati ember számára viszont csak kalandregénybe illő vadvilág, a Sólyom végveszélyben és a Phillips kapitány színtere, díszlet. Míg a helyieknek temető. Pedig Szomália úgy indult, mint egy mese – történet egy sosem létezett országról, ami mégis megálmodta magát a gyarmati iga lehullta után. De az álomba lidércek furakodtak: szocialisták és kapitalisták, de nem vörösek és kékek, hanem egyformán fehérek, és mind kinevelték a maguk hadurait, politikusait és közgazdászait. Valahogy így kezdődött az afrikai rabszolgakereskedelem is: nem a fehérek hurcolták el a feketéket, hanem testvér adott el testvért, barát barátot, rokon a rokonát. Az eredmény ismert. És éppen ezért lesújtó a mostani hír is, hiszen nem arról van szó, hogy Biden apó, a tiszteletreméltó demokrata orvosokat, tanárokat vagy mérnököket küldene egy jobb sorsra érdemes országba. Nem. Ő ismét katonákat küld, akiknek – bármit írjanak is a szolgálati kiskönyvükbe – egyetlen feladata lesz: a „pax America” biztosítása. Piac és profit - bármi áron.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése