MEGYEK FELÉD Úgy jön ma már, mintha álmodtam volna,
hogy itt voltál, s azt is, hogy nem vagy itt...,
Holdad vagyok, mely vonzásod körében,
járja a vágy végtelen útjait.
Feléd fordítom arcomat, mert Tőled
hullhat csak rám a fény és a meleg,
s olykor mikor a közeledbe érek,
már azt hiszem: most...most elértelek!
Kinyúl felém napszemed fénysugára,
megérint, mint egy csók a téren át,
s e fény visszfénye tükröződik rajtam,
mikor átúszom a nagy éj tavát.
Sötét lennék, ha nem ragyognál nékem,
lehullanék, ha Te nem vonzanál,
úgy tartasz engem óriás erőddel,
úgy húzol, mint egy mágikus fonál.
S mikor egy világrobbanás hatalma
égen és földön mindent szétlövellt,
akkor zuhantunk egymás közelébe,
karod elkapott, s védőn átölelt
egy pillanatra, aztán elszakadtunk,
pályánk sínére parancsolt a rend.
A csillagok fészkükre visszaültek,
s a hold útja a nap körül kereng.
Megyek feléd, de soha el nem érlek,
bolygok körötted, s önmagam körül...
Bezárt világ, mely mosolyodtól fényes,
s örök vonzásod szárnyain röpül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése