Még érzem...
Még érzem a párnámon illatod...
ennyi csak...
amit a végtelennek hitt idő itt hagyott!-----
Mentél is, maradtál is volna,
de az élet rövid és ostoba...
...és mosolyod bekeretezte a vonat ablaka,
s örök emlékként lézerrel "bemarta"...
mint egy furcsa festményt,
varázslatos festékkel,
mely halványul majd idővel.-----
Tükörkép vagy nekem...
önmagam látom benned!
Pont azt, ami vagyok!
A tökéletlenül tökéletes Embert...
minden hibájával, gyarlóságával,
ahogy saját csatáját vívja az életével,
testének, lelkének összes fájdalmával,
és minden félelmével...----
Kár, hogy a végtelennek hitt idő
végesnek hatott... de én érzem,
még mindig érzem párnámon illatod!----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése