DELIVER ME FROM EVIL..

SZABADITS MEG A GONOSZTÓL.. Vajon, miféle élet kezdete az, amikor egy szerencsétlen sors, a hideg kövön, koszos ruhákban kezdi meg vesszőfutását? Hogy az első megbámult emberi arc, egy idegené legyen, akivel talán, többé, nem is találkozik. A kis jövevényt kit mint koncot, az árvaház előtt hagytak, rendkívül nehezen tudták csak rávenni a lélegzés gyakoriságára. Mint aki előre tudta, hogy minden egyes lélegzetvétel, csupán csak megnyújtja a szenvedéseit. Milyen fura, satnya kis gyerek volt. Messze lemaradva a társaitól. Mindenben ügyetlennek, és mihasznának bizonyult, és hogy elbújjon a világ elől, szemei kékségében rejtőzött el, amely minduntalan a kiutat leste, a világ szürkeségéből. -------Nem tudta, hogy az államnak és egyháznak becézett két szülő ringatja éppen óvó karjaiban, hogy megmentse az utca éhhalálától, hogy a benne szendergő vékony gyertyaláng, elaludjon végleg. ------ Míg a sorsukkal nemigen foglalkozó gyerekek falkákba verődve játszottak, ő naphosszat az utcát leste a parányi ablakon, nem értve az utcáról beszűrődő nevetések gyakoriságát, melyek kérdéseket teremtettek benne, és amely kérdésekre, soha nem jött felelet. ------ Az ismétlődő ítélet mindig hasonló volt. Társai kikezdték, a hallgatag, beilleszkedni nem tudó fiút, hogy végül, mint a leggyengébb fiókát, kilökjék a fészekből. ------ A komor villaépületben egy kövérkés, mérges természetű ember fogadta, aki megmutatta éji szállását. - Itt! - mutatott az ágyra, majd a többi gyereket szidva, el is sietett. A szerencsétlen, élettől elárvult kísértett, csak ott ült, ennek az életnek nevezett valami újabb állomásán, és nem szólt, egy árva szót sem. Egy álló hétig raboskodott abban a szürke, komor szobában. Végül, egy keddi napon, egy másik terembe vitték.------ - Javaslom, embereld meg magad. Beszélgess, játszál a többivel, mert ha így folytatod, nem jósolok neked hosszú időt itt sem. Bizony-bizony, láttam a kartonodat fiatalúr, mondhatom igen szép lajstromod van. - mondta a kövérkés ember - Tizenkét évesen, hat nevelőotthon.. mondhatom. Persze hogy sehol nem tűrnek meg. Hát ki szereti az ilyen gyönge gyereket, aki körül állandóan ott lebeg a tragédia árnyéka. Na nem a tied. Te talán jobban is járnál vele. Na de ki fog elszámolni veled? Hanem most már szedelőzködj össze, mert a főnök úr, látni akar. Alig van itt egy hete, és mindjárt eljutott a híre. Lódulj! Mosakodj meg, és indulunk. ------- A szoba, szokatlanul tágas volt. A vékony arcú ember fekete ruhát viselt. Szinte rá sem nézett a fiúra. Valamiféle számításokat végzett a maga egyhangúságában. Vagy két perc is eltelhetett, mire észrevette, hogy ketten is várnak az ítéletére. - Nos, hát akkor ő lenne az. - lökte a vékonyarcú elé, a kövérkés ember. - Úgy. Mondja kérem, ez a gyerek, mindig ilyen szomorú? - Teljességgel. Amióta itt van. Pedig már bevittem a fiúk körletébe is, gondoltam hátha tanul valami gyerekséget. De ez? El is hiszem hogy továbbadták. Hát ki merne..------ - Elég! - szólt élesen a vékonyarcú, a kövérkés emberre. - Mi a neved? - Patkány.. - válaszolta gyenge hangján a kisfiú. - Ezt most hogy értsem? - értetlenkedett a vékony arcú. - Én is kérdeztem, nekem is ezt mondta. Biztos egy másik helyen ragasztották rá a nevet. - Hát jó. Majd megnézzük a kartonodat. ------ A vékony arcú matatni kezdett. A kövérkés ember a szemével intett a fiú felé, hogy most aztán emberelje meg magát, mert ilyen jó dolga, talán soha nem lesz az életben. - Hajnal Levente. Szép név. Mond csak fiam, tudtad hogy így hívnak? De a fiú nem szólt semmit, csak a képeket bámulta a falon. - Úgy. Szóval tetszenek. Krisztus urunk szenvedései. És tudod miért halt meg? Nos? - Hogy nekem, jobb legyen.. - válaszolta fiú. - Nagyszerű. Ki mondta ezt neked? - A plébános úr, az előző helyen. ------ - Nos. Akkor maga, talán el is mehet. Majd jöjjön vissza a gyerekért egy óra múlva. - Kérem. Dicsértessék.. - és a kövérkés ember, elsietett. A vékonyarcú ember, a kisfiú elé lépett. Megsimogatta az arcát, és egy almát adott a kezébe. - Látod. Nincs mitől tartanod. Itt még rácsok sincsenek az ablakon. És miért? Mert bár az állam tulajdona vagy, de mindenki, szabadnak született. Na és.. tetszenek a képek? - Igen.. - válaszolt alig hallhatón a fiú. ------- - És ha azt mondanám, hogy én festettem valamennyit? Most miért csodálkozol? Pedig igaz. Látod, a szürke falak, nem egyenlő a rabsággal. Itt is utat tör az élet. A milliónyi színben. Ha szeretnéd, megtanítalak téged is festeni, hogy ki tudjál szabadulni abból a szürkeségből, ahova zártad magad. Ne sírj. Hát nézd meg a szenvedő Krisztust. Ő talán hullajtott egyetlen könnyet is a kereszten? Na ugye.. Szóval? Szeretnél te is festeni? A színekben találod meg, a legjobb búvóhelyet. Nos, akkor ezt a bólogatást, igennek veszem. Akkor talán kezdjük is el, az első órát. -------- A vékonyarcú ember, egy állványt vett elő. Rá a vásznat, a fiút nézte. - Azt hiszem, elég szépnek teremtett az Isten ahhoz, hogy rád pazaroljak egy vadonatúj vásznat. Vesd le a ruháidat, és állj az ablak elé. Úgy. A tenyeredet nyisd ki, és tartsd a szemed fölé, mint ha a végtelent kémlelnéd. Legyél Izsák, vagy talán a Góliátot legyőző Dávid. Melyikhez lenne kedved? Mindegy is. Akit ilyen szépre teremtett az Isten, annak teljesen mindegy. És most zárd be az ajtót, és gyere ide hozzám. ------ A kisfiú alig tudott elaludni a fájdalomtól. A többi gyerek rögtön gúnyolni kezdte. Így folyt ez hetekig, de ecsetet nem foghatott a kezében. Végül már enni sem tudott. Egészen legyengült. Végül már gondolatai sem voltak sem a színekről, sem a szabadságról. Csak valamiféle nagy űr termett benne, ami egyre nagyobb fújta magát. Majd a pünkösdöt követő vasárnapon, már nem kelt fel többé. ------- A reggel első madárcsicsergésénél vitték a hátsó házba. A kövérkés ember, csak a fejét csóválta. - Tudtam hogy baj lesz ezzel a gyerekkel. Én megmondtam előre. De a vékonyarcú nem figyelt rá. Ujjait összekulcsolva, félhangosan imádkozott, csak úgy.. maga elé... "ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól.. "Írta: Sebestyén József