ÁLDOTT LEGYEN.
Egy fárasztó nap után - ha végre hazatérek -
nincs ki meghallgasson, nincs kinek mesélek.
Öröm vagy bánat ért, nem érdekel senkit.
Apró-cseprő gondjaimról nem mondhatok semmit.
Hej, pedig de szeretném, ha rám is figyelnének!
- mikor csordultig töltenek, jó vagy rossz élmények -
Csak a kisasztalom és a puha ágy,
két jó barátom ki mesémre vágy.------
Asztalomon csábít papír és ceruza;
csalogat, hogy írjak mindent le oda.
Ágyikóm suttogja; "mesélj, mesélj, hallgatlak!
Bújj ide hozzám, álomba ringatlak!..."
Gondolataim, szinte szárnyakon repülnek!
Ujjaim - cinkosként - írásba lendülnek...
És csak írok, írok, fékeveszetten rovom a sorokat.!
Könnyeim pecsétlik a papíron kimondott titkokat...
Már nem is vagyok talán magamnak az ura,
úgy magával ragad: gondolat, papír,ceruza.------
Csak szállunk együtt messzire, magasan és mélyen;
egyszer lent a föld alatt, másszor fenn az égen!
Villámként cikázunk jelen, múlt s jövőben.
Nincsenek határok térben és időben!...
Csillagréten száguldunk az ég mezején,
a vén hold is ránk mosolyog egy felhő tetején...
De jó így!... Jaj de jó! - együtt semmiként repülni!
A gondokat és minden rosszat, messze elkerülni!
És mire véget ér a mesebeli álom,
meg nyugodva pihenek az ásítozó ágyon...------
Már nincs mit mondanom, nem is kell már sírni;
áldott legyen mindörökké, ki megtanított írni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése