MY HEART HURTS

SZIVEMBEN FÁJDALOM Forró fülledt az éjszaka, s én aludni vágyom, De csak álmatlanul forgolódom, elkerül az álom. A nyitott ablakhoz lépek, bámul rám a sötétség, Nem ciripel egy tücsök sem, alszik minden szépség.------- Valahol a távolba´ egy vonat füttye szól, Kihalt utcák magányában csak a csönd kóborol. A hold álmosan egy felhő mögül néz rám, Kevés csillag ragyog ezen az éjszakán.------- A szívemben fájdalom, a lelkemben üresség, Úgy érzem, a szerelem csupa keserűség. Elhagyatva, megcsalva, kifosztottan állok. Hazug ez a világ, megcsaltak az álmok.------- Talán könnyebb lenne, ha gyűlölni tudnálak. De a magányom szinte üvölt utánad. S bár még bennem lüktet a megcsalás fájdalma. Mégis hozzád száll lelkem halk sóhaja.-------- El kell feledjelek. El kell engedjelek. Csak az emlékeimben lehetek majd veled. Viaskodik bennem az ész és az érzelem. Pedig tudom jól, hogy hazug e szerelem.-------- A hajnal felváltja a szomorú éjszakát. S messzire űzi az éjszaka démonát. Vidám madárdallal köszönti a napot. Elsápaszt néhány hunyorgó csillagot.----------- A kelő nap magába csókolja a harmatot, S ragyogó kékre festi az égboltot. Elringat a hajnal, s én elálmosodom, Halott angyalok álmait álmodom...------ Kinyitom a szemem. Megszakad az álmom. Lecsukom, de hiába, tovább nem álmodom. Pedig visszavágyom az álmok színes mezejére. Az álombéli szerető lágy ölelésébe.------- Nem rég még valóság volt, mi ma már csak álom, Forró csókodnak csak emléke él számon. Nem rég még öleltél, becéztél Kedvesem, Ma illatodat párnámon hiába keresem.-------- Nélküled kelek, emlékeddel fekszem, Hiányod sikolya itt lüktet még bennem. Hazug mosollyal ajkamon hirdetem, Már nem fáj, már elmúlt a szerelem.----- Felkelek, arcomra álarcot sminkelek, Ne lássák, hogy alatta mennyire szenvedek. Hazudom, hogy vége, s már nem fáj emléked, Magamnak is hazudom, hogy feledtelek Téged. Csak este, ha álomra hajtom le a fejem, S a tudatom feletti kontrollt elveszítem, Pillekönnyű szárnyán hozzád repít álmom, Akkor vallom csak be, az az én világom.----- Mert ha ébren vagyok, fáj, lüktet hiányod, Hangtalan szavakkal utánad kiáltok. Üres lelkemben csak néma sóhajok, És a soha valóra nem váltható álmok.----