"A szerelem első két-három hónapjában majdnem folyamatosan vágyjuk a másik testével való egybeolvadást – a megbizonyosodást, hogy tényleg akar minket –, ez a mámoros időszak szinte minden szexuális problémát felülír, elfed. A nagyon 'ügyes”'pároknál ez az időszak esetleg kitolható fél évre – de azt követően szinte törvényszerű a visszaesés, és ez normális. Ezért ne ijedjünk meg – ez nem a szerelem elmúlását jelenti, csupán humán biológiai programjaink kicsit 'takarék lángra' kapcsolnak. Elvégre más dolgunk is van az életben... 🙂 Milyenek vagyunk a szerelem elején, amikor randira igyekszünk, s megpillantjuk a másikat? Gombóc a torokban, pillangók a gyomorban (ahogy az angol nyelv kifejezi), forróság érzés, diszkrét adrenalinos remegés és hasonlók. Most képzeljük el, ha tíz-húsz év együttélés után is, amikor meglátjuk a másikat, mert átmegy a nappalin, belép a konyhába, kijön a fürdőszobából, ugyanezek a heves fizológiai viharok mennének végbe a szervezetünkben – vélhetően összeomlana az idegrendszerünk! Ugyanennek a pszichés megfelelője: a szerelem csúcsán alig tudunk aludni, a matekpéldánkra/munkánkra koncentrálni, másra gondolni, hiszen folyamatosan ő jár az eszünkben, vad féltékenység gyötör, máskor legszívesebben repkednénk – ha ez tartósan így maradna, összeomlana a gazdaság... Ezért szükségszerű a mérséklődése."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése