ABOUT INSPIRATION

Az ihletről A tudományos, matematikai és művészi ihlet forrása utáni kutatás a mai biológiai elmélet mechanikus felépítésén túlra mutat. Életünk során mindennapi cselekedeteink közepette gyakran szembe találjuk magunkat olyan kérdésekkel, olyan gondokkal, amelyeket nem tudunk egy mozdulattal megoldani; sem a racionális gondolkodás, sem mások jótanácsai nem segítenek. Bizonyára mindenki átélte azt az élményt, amikor elméjében villámcsapásként felvillan a megoldás, és kimozdítja a holtpontról. Kisebb jelentőségű problémáknál azt mondjuk, nagyszerű ötletünk támadt, most már tudjuk, milyen ajándékot készíthetünk valakinek, mi szerezne neki örömöt, tudjuk, mivel helyettesíthetnénk időlegesen egy autóalkatrészt, ha éppen elromlott útközben stb. Amikor viszont Newton felkiáltott, hogy az alma azért esik le a fáról, mert van gravitáció, vagy amikor Heisenberg papírra vetette a nevét viselő határozatlan relációt, akkor azt mondjuk, hogy ihletett állapotban rátaláltak egy igazságra. Az ihlet a megvilágosodás állapota, amikor nagy összefüggéseket értünk meg, amikor a művész mélyen átérez valamit, és azonnal tollat vagy ecsetet kell ragadnia, hogy azt kifejezze. A világirodalmi lexikon az ihlet, inspiráció szavakkal kapcsolatban az alábbiakat írja: “A művészi alkotás folyamatának egészét vagy egyes szakaszait kísérő lelkiállapot, melynek fő jellemvonása az, hogy a megoldások nagyobb része intuitív úton (tehát mintegy »magától«, »sugallatként«) merül fel az alkotó tudatában, aki minden figyelmét az alkotásra összpontosítja (tehát mintegy »megszállottan« dolgozik), s a gyors és könnyű előrehaladás lelkesült, örömteli érzelmeket, felfokozott munkakedvet kelt benne. E sajátos lelkiállapot magyarázatát a régebbi gondolkodók abban keresték, hogy a művészt ilyenkor valami isteni, túlvilági hatalom szállja meg, s ez nyilatkozik általa: még Goethe is úgy nyilatkozott, hogy »semmiféle felsőbbrendű alkotás, jelentékeny aperçu, gondolat nem függ az embertől, hanem minden földi hatalom fölött áll a démonival rokon, mely szabadon rendelkezik vele, ahogyan neki teszik, miközben azt hisszük, hogy magunktól cselekszünk. Ilyenkor úgy kell tekintenünk az embert, mint egy felsőbb világhatalom eszközét, mint egy edényt, amely méltónak találtatott az isteni befogadásra«.”