Az alábbiakat már régóta szerettem volna írásba foglalni és mostanra sikerült is. Akik régebb óta követik az írásaimat tudhatják, hogy édesanyám mániákus depresszióval és skizofréniával küzd egy életen át a mai napig. Kisgyermekkorom óta sok időt volt távol tőlünk, kórházban töltött hosszú heteket, de sosem történt kedvező változás az állapotát illetően.
Egy otthonban él hosszú évek óta, ahol kellő orvosi ellátásban részesül. Többnyire csak telefonon tudok vele beszélni, főként a távolság miatt. Sokáig nagyon vegyes érzelmek kavarogtak bennem vele kapcsolatban, hogy hogyan tudom kezelni a betegségét, elfogadni, hogy nem tudok vele természetes módon beszélgetni.
Sajnos a legtöbbször nincs ehhez megfelelő állapotban és nem teljesen érti, hogy mi történik körülötte, vagy hogy ki is ő, illetve kik vagyunk mi, a családja valójában. Hullámzó kedélyállapotú és borzasztóan érzékeny. Viszont vannak jobb, tudatosabb napjai, amikor közelebb tudok kicsit kerülni hozzá.
Nem olyan régen megkérdezte, hogy mivel is foglalkozom, mi a hivatásom. Elmeséltem neki, hogy a léleksegítést választottam életfeladatomnak. Ő még a régi Anikóra emlékezett, aki egy irodában dolgozott és nem voltak konkrét álmai. Nagyon örült, hogy ezt az utat választottam az ő betegsége miatt is.
Ezzel egy olyan nagy elismerésben volt részem, amely sok erőt adott a munkásságomhoz és megerősítette a belső hitemet a léleksegítéssel kapcsolatban. A gyermeki szívem kapta ezt az elismerést, aki nagyon magányos volt mindig is, hogy az édesanyja lélekben hiányzott az életéből. Hiszen édesanyámmal kezdődőtt minden, hogy megtapasztalhassam az ő betegségén keresztül is a világot. El tudom most már fogadni a sorsomat és az ő sorsát is tiszteletben tartom.
Sose tudtam helyretenni ezt a lelkemben, nagy vakfoltnak éreztem, egy megoldatlan feladatnak. Azért még mindig van mit gyógyítani magamban, de már engedem, hogy felismerjem a rossz érzéseket és szélnek eresszem. Ezzel csak erősödtem és én most igyekszem az az édesanya lenni, akit én szerettem volna megkapni gyerekként.
Megfogadtam az önismereti utam alatt, hogy felvállalom a sorsom, azt aki voltam és akivé lettem. Hiszem, hogy ezzel talán tudok segíteni, illetve erőt adni másoknak is.
Szeretettel: ANIKÓ-SPIRI ÚTJELZŐ!
Minden embernek megvan a maga sorsa és története. Másokéból is tudunk tanulni, viszont a legjobban csak a saját megélt tapasztalatainkból vagyunk képesek igazán megerősödni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése