Péntek este van, nagyon hideg és kavarog a hó. A megírt bevásárlólista kipipálásra vár a szatyorban lapulva.
Megálljak, bemenjek? Vagy vegyem az irányt inkább haza? Jó lenne végre otthon és kinyújtózni a kanapén, hosszú volt a hét.
Mire végiggondolom, már eldőlt, hogy mégis inkább bolt, ne kelljen holnap ezzel vesződni.
Tolom a kosarat, a jeges lánc is megenyhül, ahogy begördülünk a kitárulkozó ajtón. ------
Keresgélek hosszasan, mert a lista sorrendje nem követi az elrendezést.
Ahogy a zöldséges részleghez érek, egy hozzám hasonlóan elfáradt embertársam feszülten félrehajít egy nejlont és továbbállni készül.
A látvány megértést és mély együttérzést keltett bennem.
- Nézze csak! Így kell szétválasztani az összetapadt felületeket, itt kell megdörzsölni a szélén.
Ezt nekem is tanította egyszer régen valaki, aki látta, hogy nem boldogulok.------
- Köszönöm!- mondta és mosolya oldotta a benne kelt feszültséget.
A történtek után, mintha én is élénkebb lettem volna, feledve az előbb még minden porcikámban érzett fáradtságot.
Apróság ami történt, mégis úgy érzem mindketten merítettünk ebből a rövid és megismételhetetlen találkozásból.
......................
(Dia mesél)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése