Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk,
hogy elkisérjenek életünk egy szakaszán. Nem azért,
hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Még azért
sem, hogy tanácsokat adjunk. Néha csak azért, hogy
menjünk mellette. Átláthatóan. Az igazi találkozások
pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lel-
künk jót "ücsörög" egymásnál. Ugyanarra a dalra rez-
dülünk, érezzük egymást. Az emberek azt mondják,
nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek.------ Szere-
tem, ha valaki eszeveszetten hiányzik...Ha ott lappang
a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy min-
dent oadadnék abban a pillanatban, hogy újra találkoz-
hassak vele. Érezzem ugyanazt a dallamot a lelkem-
ben. Az Ő dallamát és az Ő rezdülését. ------Van ezekben
a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbben-
tően furcsa.Az élet összehoz két embert itt vagy amott,
mintha a véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti
őket a barátság láthatatlan szövedékével. Hogy aztán
sohasem felejtsük el azt a dallamot, azt a hangulatot,
amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lel-
künkbe csempészett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése