2012. június 10., vasárnap

A SORS ÉS AZ ÖREGSÉG

Tegnap meglátogattam volt kollégámat a helyi idősek otthonában,kicsit elbeszélgettünk a régi időkről.Azt vettem észre jól meghízott és már nehezen jár.Aztán találkoztam Attilával de ő már nem kommunikál.Milyen is az élet még az egyik percben szuperül gyorsan gondolkodunk ,majd jön egy agyvérzés és mindennek vége,már nem tudunk beszélni.------Így járt az egyik barátom akivel a 90' években Münchenben voltunk,üzleti úton.A minap találkoztam vele és szerette volna mondani amit akar de az agy és beszédkészség betegsége már nem tette lehetővé a kommunikációt.Szomorúsággal töltött el az állapota,(belegondolni sem jó ha velem is megtörténne).------Azonban az élet nem áll meg neki is élni kell tovább és ideges az állapota miatt,feleségének nagy türelemre van szüksége hogy kezelni tudja a helyzetet.------A barátom elkísért a kijárati ajtóig,elköszöntünk és vissza ment szobájába.Az udvaron a loggia alatt ültek vagy öten a hűvösben(ugyanis perzselt a nap) és beszélgettek.Én is bekapcsolódtam a beszélgetésbe.-------Az egyik mami elpanaszolta helyben élő fia hogy becsapta eladta a házat feje felől és berakta az otthonba.És a fiánál már nem kívánatos vendég(pedig mennyi szeretetet gondoskodást adott fiának míg családapa lett,most neki lenne rá szüksége, de nem kell az unokáinak sem.Talán be kéne szedni a sok gyógyszert és menni párom után örökre,mondta.------Megsajnáltam szegénykét,próbáltam vigasztalni de a beégett fájó seb ottmarad örökre szívében.Már nem érdekli az élet.."Valami él még szívedben, egy emlék, valamilyen homályos életcél, szeretnél viszontlátni valakit, szeretnél megmondani vagy megtudni valamit, s tudod jól, hogy a pillanat majd eljön egy napon, s akkor egyszerre nem is lesz olyan végzetesen fontos megtudni az igazat, és válaszolni reá, mint ezt a várakozás évtizedeiben hitted. Az ember lassan megérti a világot, s aztán meghal". Szomorú hogy életünk utolsó éveit ilyen fájdalommal és keserűséggel éljük meg ,mondta.-----Mélyen elgondolkodva köszöntem el tőle és csak remélhetem hogy nekem nem ilyen sors jut.Az élet azonban kiszámíthatatlan és velünk is bármikor megtörténhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése