2023. február 18., szombat

UNDERWATER BASES AND TECHNOLOGIES.

VÍZ ALATTI BÁZISOK ÉS TECNOLÓGIÁK.SIENCE FICTION! Vannak ősi bázisok, amik messze régebb óta vannak itt, mint mi. Úgy próbálom magyarázni az embereknek, hogy megértsék ezt a koncepciót, hogy én Albuquerque-ben élek és sokszor másztam hegyet és leleteket gyűjtöttem a Sandia-hegységben 3300 méterrel a tengerszint felett. Ezeken a kőzeteken trilobiták és tengeri moszatok találhatók. Szóval azt mondom, hogy egyszer valaha ez VÍZ ALATT volt, most viszont 3300 méterrel van a tengerszint felett. De fordítsuk meg ezt. Menjünk le a legmélyebb helyre, a Mariana-árokba és próbáljuk meg elképzelni azt, hogy talán egyszer, nagyon régen, milliárd évekkel ezelőtt az talán szárazon volt és civilizációk éltek ezeken a mélyen fekvő helyeken. És valamilyen okból kifolyólag bámulatos mennyiségű energiával rendelkeztek ott. Mint például a Bimini fal, Kuba nyugati partjaitól távol, ahol egy földalatti Atlantisz található, ahol olyan piramisok vannak, amik nagyobbak, mint a Gízai piramis. És aztán Japán partjainál szintén találtak más leleteket és romokat.
Tehát nyilvánvaló, hogy amikor a vízszint még nem volt ilyen magas, civilizációk éltek mindenfelé a bolygón és azt akarom, hogy az emberek megértsék, hogy talán ezért lehetett az, hogy ezeket Ley-vonalakra és energetikai területekre építették valamilyen okból kifolyólag. Van tehát valamilyen összefüggés, hogy miért történt ez és miért található sok portál a víz alatt, ezeken a területeken is. Szóval a kormányok és a hadsereg és tudományos alapítványok és más vállalatok titokban összejöttek és elkezdték kiépíteni ezeket a víz alatti létesítményeket, földalatti bázisokat ezen területek MELLETT. Vagyis kutatni tudják ezeket a megfelelő technológiával, sokkal fejlettebb technológiával, mint amikkel mi rendelkezünk itt jelenleg és adatokat gyűjtenek, leleteket gyűjtenek és mérnökileg visszafejtenek különböző dolgokat. Ez azt jelenti, hogy jelenleg víz alatti bázisaid vannak ősi szent helyek közelében mindenfelé a bolygón. És egyre többet és többet építenek belőlük. Több különböző módon építik meg ezeket. Az egyik módszer erre... tudod, hogy hogyan építik az űrállomásokat, moduláris elemekből. Ugyanez történik itt is. Leküldik ezeket a nagyon erősen túlnyomásos kabinokat, egymáshoz rögzítik őket robotokkal és hasonlókkal és létrehozzák ezt a hatalmas létesítményt. Továbbá alagutakat is ásnak, hogy kialakítsák az egyik tényleges bázist, ami nincs részekre osztva és nem moduláris. Lényegében lefúrnak a szárazföld területéről a talaj alá az óceánba és onnan jönnek aztán felfelé. Speciális készülékeik vannak, amik létrehozzák ezeket az elektromágneses mezőket – amik, amikor 3000 méterrel a felszín alatt vagy természetesen nagyon-nagyon erőteljesek – és aztán a talajból jönnek fel és alakítják ki ezeket a speciális buborékokat, gömböket és kitisztítanak mindent és visszaszorítják a vizet. És amikor létrehozzák ezt a buborékot, valamilyen módon ráteszik ezt az átlátszó fémet. 180 cm vastag és átlátszó, át tudsz látni rajta és amikor ez a struktúra a helyén van, akkor elkezdik kiépíteni belülről. Ezek a bázisok lehetnek 5-25 hektárnyi átmérőjűek.
Az ősi időkben mi volt ott előbb: a bázis, vagy a víz?--- A bázis volt ott először és aztán fedte be a víz. A Mariana-árokban van egy hatalmas portál, amit már egy ideje figyelemmel kísérnek. Kiértékelik és teszteket végeznek ott, ahol űrhajók jönnek ki és be a portálon. Nem támadják meg őket, nem csinálnak velük semmit, egyszerűen csak nézik, hogy mi folyik ott. Ez odalent van e másik ősi struktúra mellett. Szóval odatettek egy bázist, ilyen közel, hogy megfigyeljék ezt a portált, továbbá kiépítettek ott egy bázist, hogy több időt tölthessenek a portál elemzésével, a régészeti leletek analizálásával.--- Ezek a bázisok, Emery, főként arra szolgálnak, hogy megfigyeljék a földönkívüli mozgolódást, vagy valami másra?--- Főként arra, hogy megfigyeljék a portált, amin földönkívüliek jönnek ki és be. Aztán találtak leleteket a bolygó azon területeinek közelében, ahol a portálok vannak és ők tudják ezt és olyan ez, mint egy láncreakció. Találnak egy portált és „ó, ez egy új régészeti terület. Gyerünk, építsünk ott egy bázist, hogy megfigyeljük mindezt."--- Miért a víz alatt?--- Először is, ezt a területet a nap 24 órájában megfigyelés alatt kell tartsák. Folyamatosan mérik az elektromágneses mezők fluktuációját. Megpróbálják lemásolni ezt, meg akarják tanulni, hová vezetnek ezek a dolgok és miért van ez itt a vízben. Kijön-e valahol máshol a vízből? Azt hiszem csapatokat állítanak fel, hogy megpróbálják ezt. Beküldtek már drónokat és más dolgokat, de nem működik. Ezek a dolgok ekkor-akkor nyílnak meg, az időzítésnek pontosnak kell lennie, szóval... Ez az, amit nemrégiben hallottam néhány olyasmiről, ami odalent zajlik azon a területen. Noory: Hány bázis van ezen a bolygón? Emery: Ó, tucatnyi. Nem tudom, hogy hol helyezkednek el, de nagyon gyakoriak. Noory: Modernek? Emery: Az újak nagyon modernek, abszolút. Nem különböznek a földalatti létesítményektől, ahol az emberek akár egy éven keresztül is ott tartózkodhatnak. Szóval felállítják ezeket a nagyon titkos kutatólétesítményeket, hogy információkat gyűjtsenek, hogy videofelvételeket készítsenek és naplószerűen rögzítsék mindezt, továbbá van egy olyan terület, ahonnan a távolból tudják irányítani folyamatosan ezt a víz alatti megfigyelést, ahhoz hasonlóan, mint amikor a mi F-16-osaink minden perceben, minden másodpercben körberepkedik Amerika partjait, hogy megvédjenek bennünket. Ők ugyanezt csinálják odalent, megfigyelik mindezt. Ez egy folyamatosan zajló, nagyon költséges projekt. Szóval ezekhez az átlátszó fém kupolákhoz, amik a tengerfenéken találhatók, csak úgy tudsz odajutni, ha a szárazföldről kezded. Legyen az akár maglev vasút, ami a bázis közelébe visz és letesz téged ott és aztán alulról jössz felfelé. És ekkor a kőzet alatt leszel, az óceán alatt.--- Te jó ég! Több mérföld mélyen.--- Igen, abszolút. És aztán feljössz és még mindig ebben a csőben vagy – minden felszerelés onnan érkezik.---Én orvosként vettem részt hogy ha lehet megvizsgáljak néhány föidönkívüli testet--- Hogyan jutottál le oda? Ezen a csőrendszeren keresztül?--- Igen, a csőrendszeren keresztül. Voltam már előtte a csőrendszerben, dolgoztam Új-Mexikóban rövid ideig különböző földalatti körzetekben. És emlékezz rá, ez nem a föld alatt van, hanem a víz alatt ÉS a föld alatt. De nem tartott sokkal hosszabb ideig Új-Mexikóból eljutnom a Mexikói-öbölbe. És nem tartott sokkal hosszabb ideig Új-Mexikóból eljutnom az Atlanti-óceánhoz, mondjuk így. Nem vett igénybe sok időt és nem tudom megmondani, hogy pontosan milyen gyorsan közlekednek ezek, de nagyon-nagyon-nagyon gyorsan. Sok ember járt ki-be ebbe a létesítménybe és úgy tűnt, hogy nagyon forgalmas hely.--- Mi történne ezekkel az építményekkel egy vízalatti földrengés esetén?--- Először is, azok, amiket az óceánban egy sziklafalra, vagy az óceánfenékre építettek, modulárisak. Nem igazán kapcsolódnak a talajhoz. Szóval elég jól viselik a földrengéseket. Úgy értem, kapcsolódnak a talajhoz, de vannak olyan dolgok, amik képesek körbe mozgatni ezt, mint amikor kikötsz egy csónakot a dokkhoz és rákötöd egy laza kötélre, szóval ehhez hasonlóan működnek. Továbbá ezek az átlátszó fémbuborékok nagyon rugalmasak is, sok mindent kibírnak. Előhozakodtak ezzel az egyik találkozó alkalmával és bárcsak többet tudnék erről az anyagról és határozottan ez egy visszafejtett matéria, amit földönkívüli eszközök révén fejlesztettek ki és terveztek meg.--- Mi olyasmit csinálnak odalent, amit nem tudnak a földfelszín felett csinálni?--- Nos, egyszerűbb nekik távirányítással irányítani a vízalatti drónokat, hogy felmérjék és megfigyelés alatt tartsák ezt a területet, ezt a forró zónát, ahol földönkívüli hajók jönnek be- és ki ezen a portálon.--- Szóval ez mind földönkívüli vonatkozású?--- Határozottan. A legfőbb ok, amiért megépítették ezeket, hogy megfigyeljék mindezt.--- A földönkívüliek tudják-e, hogy mi ott vagyunk és együtt dolgoznak velünk?--- Nem, nincsenek földönkívüliek azokban a létesítményekben, amikről tudomásom van. És nem kommunikálnak a be- és kijövő földönkívüliekkel. Egyszerűen csak olyanok vagyunk ott, mint egy fényképész Afrikában, aki elbújik a bokor mögé és nézi, ahogy az oroszlánok esznek.--- Szóval a földönkívüliek nem mutatnak felénk semmilyen ellenszenvet. Nem, nem. Tudomásom szerint nem.--- Ki agyalta ki ezt a tervet? Hogyan kezdődött ez?--- Azért kezdődött, mert a műholdak segítségével valahogy kiszúrták az odalent lévő energiajeleket, és beküldtek néhány drónt és filmre vették, ahogy ezek a hajók ki- és bejönnek a Mariana-árok környékén, nem tudom, hogy pontosan hol. Úgy döntöttek, hogy ez olyasvalami, ami nagyon fontos és amit természetesen tanulmányoznunk kell. Szóval milliárdnyi és ezermilliárdnyi dollárt költöttek arra, hogy letegyék oda ezeket a létesítményeket, hogy megfigyelhessék, mit csinálnak a földönkívüliek és hová mennek és nyomon követték a hajókat az óceánban is. És ezek a hajók nem különböznek azoktól a hajóktól, amiket interdimenzionális utazásokra használnak. Szóval létrehozzák a saját gravitációs mezőjüket, akár a víz alatt is és nagyon-nagyon gyorsan tudnak menni és végrehajtani nanővereket. Jönnek ki és be. Igen, jönnek be és ki a vízből és ezt a katonaság sok éve látja és levideózza.--- Azt mondják, hogy a náci Németországnak szintén voltak víz alatti bázisai. Van erre bármilyen bizonyíték?--- Azt hiszem, voltak ilyenek. Nem tudok túl sok mindent ezeknek a történelméről, de tudom, hogy a németek nagyon jártasak voltak az új technológiák megtanulásában és én hiszem, hogy az elsők között voltak, akik találkoztak földönkívüliekkel és technológiát cseréltek velük vagy lelőttek űrhajókat, amiket mérnökileg visszafejtettek. Szóval erősségük volt a technológia, azt biztos és bámulatos dolgokra voltak képesek vele. Szóval nincs kétségem afelől, hogy mindenfelé voltak ilyen bázisaik.--- Mi volt a te küldetésed? Miért voltál odalent?--- Valaki „lebetegedett". Nem tudott bejönni aznap, hogy elvégezze a munkát. Valamilyen okból kifolyólag nem tudták átszállítani hozzánk a lényt, így aztán engem küldtek, hogy hozzam magammal a mintákat. Ennyi volt.Vannak lent idegen akvarisztikus lények.
Földönkívüliek vagy úgy tűnik, hogy földiek?--- Embernek néznek ki, de uszonyaik vannak. Beszéltem már róluk egy másik epizódban, úszóhártyás kezeik vannak, uszonyok jönnek le a karjuk és lábaik szélén és a testük olyan, mint egy tintahalé. Kékes fehér színűek. A miénkhez képest kerekebb fejük van és kopoltyúik vannak és csak a vízben lélegeznek. Egyáltalán nem szeretik a fényt, hatalmas szemeik vannak és minden bizonnyal képesek látni a víz alatt. Egy faj, amiről valószínűleg nem tudunk.---Igen, ez egy faj, amit most megpróbálnak tanulmányozni. Azt hiszem sok ilyen faj lett felfedezve, és biztos vagyok benne, hogy egyre több és több jön majd elő a jövőben ezekből az odalent élő fajokból, akik a Mariana-árok belső földi barlangjaiban élnek és képesek ellenállni az odalent lévő nyomásnak. Ezeknek a lényeknek annak ellenére, hogy nagyon emberinek és törékenynek néznek ki, valahogyan olyan csontjaik vannak, mint a madaraknak – a csontjaik üregesek. És az egyik dolog, amit észrevettem ezekkel a fajokkal kapcsolatban, hogy szivacsos csontjaik vannak. Nagyon hasonlítanak a porcokhoz. Azt hiszem megvan az a sajátosságuk, hogy megnyúljanak és zsugorodjanak.--- Úgy hangzik, hogy ők sokkal inkább földiek, mint földönkívüliek. Jó feltételezés ez?--- Azt hiszem, hogy ők ugyanúgy ide lettek telepítve, mint mi. De ugyanakkor én abban hiszek, hogy hozzánk képest ők sokkal régebb óta vannak itt.--- Barátságosnak tűnnek?--- Nem láttam őket élőben és nem láttam róluk videofelvételeket. Sok történetet hallottam a projektekben arról, hogy ezek a lények a létesítmények tudomására hozták a jelenlétüket, de nem tettek semmit, hogy bántsák, vagy fenyegessék őket. De én hiszem, hogy a létesítményeknek sok videója és fényképe van ezekről a lényekről, mert láttam, hogy sok ilyet vízalatti drónfelvétel készült róluk.---Hogyan lehetne összehasonlítani ezeket a laboratóriumokat a felszínen lévőkkel?--- Ó, ezek nagyon hasonlóak. Az egyetlen, amiben különböznek, hogy sok földalatti létesítmény eléggé régies/elavult, mert egy kis bázisként indultak és aztán ahogy egyre mélyebbre mentek, úgy lettek egyre modernebbek, mert folyamatosan bővítették őket. Szóval pont az ellentéte ezeknek az új bázisoknak, amiket nagyon gyorsan fejlesztenek az óceánokban, sok ultramodern technológiával és nagyon másként néznek ki.--- Milyen más technológiáknak voltál szemtanúja odalent?--- Nos, az egyik csinos kis dolog, amit láttam, olyasmi, ami itt is megtalálható, úgy értem a mi földalatti létesítményeinkben, ezek a hatalmas akvárium-jellegű műtőszobák.
Sok földönkívülit, akin dolgozunk, speciális sós vízben kell tartanunk, amíg mintát veszünk belőlük, mert különben a szövet állapota valamilyen oknál fogva romlik vagy lebomlik, ha oxigénben gazdag levegőbe hozod fel. Volt ott lent pár ilyen műtőszobájuk, amik természetesen akváriumok, amik bámulatosak voltak a számomra, mert azt gondoltam: „Ó, talán innen vették az ötletet ehhez és ezért van ugyanilyen a mi létesítményeinkben is."---Légzőkészülékkel és ehhez hasonlókkal kell dolgoznod a víz alatt?--- Néhány lény esetében, akiken dolgoztam, ilyen akvárium műtőszoba környezetben kellett lennem, mert a testnek egy bizonyos sótartalomban és pH tartományban kellett lennie, különben felbomlott volna. Szóval megvolt a saját öltözetünk ehhez, ami nem olyan, mint a könnyűbúvároké, mert az öltözetnek saját levegővel kellett rendelkeznie, a cipőnek pedig mágnesekkel, hogy menni tudj a helyiségben... De minden ugyanaz, megvan az asztal, megvannak a számítógépek, az összes eszköz, minden megvan, de mindennek víz alatt kellett lennie.--- Ezek az azonosítatlan objektumok... először is mit csinálnak odalent?--- Felhasználják a Földet, hogy eljussanak „A” pontból „B” pontba. Szóval azt hiszem, hogy ez csak egy átvonulási terület számukra, hogy őszinte legyek. Én azt hiszem, hogy ezen a portálon keresztül egy másik portálhoz mennek. Azt gondolom, hogy egyszerűen csak ott vannak lent ezen a területen és nem hiszem, hogy lenne más szándékuk ezen kívül, egyszerűen csak használják ezt. Úgy tűnik, hogy valami beágyazódott a sziklába ott, ami talán egy földönkívüli bázis. Megpróbálnak rájönni, hogy mi az. Szóval én az hiszem, hogy az egyszerűen csak ez a csomópont. Egy csomópont - olyan, mint mi a repülőtereink. Ez egy forgalmas zóna.
Honnan érkeznek azok a hajók?--- Amik a portálokon jönnek át, azok földönkívüliek. Ezek képesek a légkörben és a képesek a víz alatt is közlekedni, bármire képesek. .--- Ki építette azokat?--- A földönkívüliek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése