2010. március 13., szombat

RÉGI BÁLOK HANGULATA

Kis iskolás koromban milyen boldogsággal töltött el a tanári felügyelet alatti bambi bál, kis csatos üvegből ittuk a bambit. Szégyenlősen bátortalanul néztük, a lányokat mind két nem egy, egy csoportot alkotva, pusmusoltak, míg egy bátrabb pár elkezdett táncolni a kis mambó magnóra.------ Aztán már a többiek is bátorságra kaptak. Itt köttetek az első igazi diák szerelmek, hazakísérve a kislányt, az első félénk gyermeki tiszta és őszinte simogatások és csókok és az azt követő mérhetetlen boldogság és a bimbózó szerelem.------- Ez egész életünkre meghatározó volt. Majd jöttek a gimnázium évei, ahol a tornateremben az akkori környékbeli tánczenekar az év aktuális slágereit, előadva, zenélt, hajnali -5óráig. A futópadon, felügyeletet ellátó anyukák szorongva nézték az ő kis drágájukat (éjféltől kissé szunyókálva egész heti munka után) hogyan táncol a közösen megvarrt legszebb ruhájában.------- Azok a lassú számnál izzadó, kezek, egymásra pillantások, összenézések, finom csípőszorítások, finom lehelet a nyakra, táncközben, és ha egy pillanatra elment az áram, gyorsan egy lopott forró csók, ami a mennyekbe repítette a fiatalokat.------- Nem voltunk fáradtak reggelig bírtuk a táncot, mert a legközelebbi bál nem tudtuk mikor lesz.. Ezek mind gyönyörű élményei ifjú éveinknek,amit mélyen tárolunk emlékeinkben és még nagymama,nagyapa korunkban is szivesen felidézzük.

3 megjegyzés:

  1. Minden szavad igaz!!:-) Emlékeim szerint ugyanezt tudnám papírra vetni. jaj, de jó volt!! egy /faludbéli fiú volt a gimis nagy szerelmem/ gimis, vagy egy szomszédfalu műv.házában tartott bál, ahonnan nagymamámhoz hazatérve a hűs szobában a nagy dunna alatt még egyszer eszembe jutott egy tánc...
    szép emlékek!

    VálaszTörlés
  2. Valahol tudnék szerezni bambis üveget?

    VálaszTörlés
  3. Itt vásárolhatsz bambis üveget csatosat, 3000 ft https://galeriasavaria.hu/termekek/reszletek/uveg/3692971/HUSI-RETRO-CSATOS-BAMBIS-UVEG/

    VálaszTörlés