NÉLKÜLED...

Zuhanó éjek törnek hitvány életemre,
s a jelen fájó percei,
mint keselyűk a rothadó tetemre
úgy szállnak szégyen-fejemre.
Nélküled.

Forró könnyeim mély utat vájnak arcomon,
s nem törli már le hűs kezed.
Csak a vak félelem lóg a falakon,
és eltűnik köztük alakom.
Nélküled.

Karjaim helyett, szívem percenként átkarol.
Képzelt árnyadba kapaszkodom.
De tűnő kezed a semmin áthatol
s már csak a nem igaz látható.
Nélküled.

Szétfoszlottak a múltban szőtt törékeny vágyak,
s eltűnök én is a semmiben.
Előtted állva engem csak vádak,
és nem ölelések várnak.
Nélküled.

Összeforrt tükreimben a régi arc,
visszanéz rám... majd sírni kezd.
Sima üvegén egy hajszálnyi karc
jelzi, hogy nekem: élni harc.
Nélküled.

Bánom, amit tettem. A pokol kínjai várnak,
ha Te nem segítesz nekem.
Az erkély alatt rettegések járnak
s meghalok, ha újra bezárnak.
Nélküled.

Nem akarok már semmit. Erre nincs bocsánat.
Maradsz eltűnt mindenem: Te.
És most a büntetés első szavára
vastag falak nőnek a szobára.
Nélküled.

Innen nem láthatod, a kínom mily végtelen.
Eszembe jut egy - egy emlék.
És most már látom a régi képeken,
mily semmi lett az életem.
Nélküled.

Örökké tartó végtelen éjszakák jönnek,
s félelem zárja rám ablakát.
S amikor rémálmaim rám törnek,
ébresztve hullnak a könnyek.
Nélküled.

Ha rám tör ma is a kínzó éj, arra várok,
hogy talán holnap rád találok,
de a képzeten túl a valós átok
köd - képén egyedül állok.
Nélküled.

Képzelt alakodon áthatol tekintetem,
de mégis oda rohanok.
Hozzád bújnék, de élni úgy kár nekem,
ha öleléseden átesem.
Nélküled.

Nem múlnak a percek, órák, lassul a világ.
Nem akar járni az óra.
Most megáll a mutatója magától,
kitilt az idő magából.
Nélküled.

Felriadok. Még mindig kereslek. Nem vagy itt velem.
Hol vagy? Odalettél hirtelen.
S ha már elviselhetetlen a félelem,
képzelt öledbe hajtom a fejem.
Nélküled.

Leülök asztalom mögé. Tollat keresek.
Hűvös szél rázza a függönyt.
Csak ereimben érzem a meleget,
de szívem nem dobban eleget.
Nélküled.

Fejemben borzalmas gondolatok járnak,
s nem tudom, így meddig bírom.
Kínjaim újra és újra rám találnak,
s ráérően engem várnak.
Nélküled.

Talán elmúlik egyszer minden, s úgy ébredek,
hogy semmi baj... s minden a régi.
De ha nem mennek el soha a szellemek,
én innen akkor sem megyek.
Nélküled.