GYEREKEK A HALÁLRÓL

Gyerekek a halálról Szerintem nem könnyű a halálról beszélni – megtalálni a megfelelő szavakat, s meglehet, szavakra talán nincs is szükség az emlékezéshez. Halottak napján kedves gyermekhangokra lettem figyelmes. A rádióban arról kérdezték őket, voltak-e a szüleikkel a temetőben, mi történik akkor, amikor valaki meghal, illetve amikor a szeretteik közül hal meg valaki, és hogy a családban beszélnek-e az elhunyt rokonról?----- Meglepett, a gyerekek milyen válaszokat adtak, hogy milyen határozott elképzeléseik vannak például a halálról és a halál utáni létről. Egy kislány arról mesélt, mennyire szerette a dédijét, és mennyire fájt neki, amikor a dédi meghalt. Az édesanyja magyarázta el neki, miért kell a temetőbe menni, és hogy arra már nem emlékszik pontosan, betegségben vagy öregségben halt-e meg a dédije, de végül is el kellett mennie. A kislány egy felnőtt szavaival és higgadtságával mondta mindezt. Mikor a riporter azt kérdezte: hol van most a dédid?----- A kislány gondolkodás nélkül felelte: mindenhol. – És mit csinál? – Vigyáz rám. – Honnan tudod, hogy vigyáz rád? – Hát mostanában többször is ért baleset, de soha nem lett komoly bajom. Érzem, hogy vigyáz rám Valaki.------ Egy másik kislányt arról kérdeztek, mit gondol, hová kerül az ember, miután meghal. Azt felelte: átkerül egy másik Földre, ahol minden ugyanúgy van, mint itt. És azon a másik Földön találkozunk a barátainkkal és rokonainkkal, ha majd egyszer mi is meghalunk. Voltak, akik a mennyországról meséltek, az egyik kisgyerek pedig újjászületésről beszélt. Szerinte mindenki eltölt vagy két évet a mennyben, aztán keres magának egy új anyukát, és belebújik.------ Felfigyeltem rá, hogy a legtöbb gyermek azt mondta, hogy a családban nem beszélnek az elhunytról – legalábbis a gyerekkel, vagy őelőtte nem. Pedig szerintem érdemes és érdekes lenne a szülők számára is, ha hallanák az aprónép figyelemreméltó gondolatait. Az ilyen beszélgetések olyan alkalmak, amikor közelebb kerülhet egymáshoz a felnőtt és a gyermek.