A KIMONDATLAN SZAVAK.

"A kimondatlan szavak Annyi mindent el akartam mondani neked. Szavak, gondolatok, érzések kavarogtak bennem, és valahogy mindig azt hittem, hogy lesz még időm. Hogy majd holnap, majd jövő héten, majd egy csendes pillanatban leülünk, és mindent elmesélek, amit a szívem mélyén őrzök. Mert azt gondoltam, az idő a barátom, hogy mindig ott lesz, türelmesen vár rám, amíg készen állok. De az idő nem ilyen. Az idő nem vár, nem kérdez, nem figyelmeztet. Csak szalad, könyörtelenül, és mire észrevesszük, már elillant a kezeink közül, mint homok a szélben.-------- Te elmentél. -- Elindultál egy útra, ahonnan nincs visszaút, és én itt maradtam a kimondatlan szavaimmal, a szívemre nehezedő bűntudattal, hogy nem mondtam el, amit kellett volna. Hogy nem öleltelek meg elégszer, hogy nem mondtam ki, mennyire fontos vagy, mennyire szeretlek. Most már késő, és ez a késő olyan súlyosan ül a mellkasomon, hogy néha alig kapok levegőt. Megértettem, hogy az idő nem jár, hanem rohan. Olyan gyorsan fut, hogy észre sem vesszük, ahogy kicsúszik az ujjaink közül, és csak a hiány marad utána – a tiéd, és mindazé, amit nem mondtam ki.--------- Az idő sosem áll meg....... Neked megállt, egy pillanatra befagyott, és most már csak én görgetem tovább az enyémet, napról napra, percről percre. Néha úgy érzem, az idő egy kegyetlen társ, aki nem törődik a fájdalommal, amit maga után hagy. Azt mondják, az idő bölcs, hogy begyógyítja a sebeket, hogy a napok múlásával könnyebb lesz. De szerintem az idő nem igazán gyógyít. Nem tünteti el a sebeket, csak betakarja őket. Olyan, mint egy vékony fátyol, ami elfedi a fájdalmadat, de ha megérinted, ha csak egy pillanatra is elidőzöl a gondolataidban, a seb újra felszakad. Mindig fáj. Talán halkabban, talán tompábban, de ott van, és soha nem szűnik meg teljesen.--------- Mégis, a te távozásod megtanított valamire. Megértettem, hogy az idő, amit kapunk, soha nem elég. Túl rövid ahhoz, hogy igazán kiélvezzük, hogy minden álmunkat valóra váltsuk, hogy minden szót kimondjunk. De éppen ezért kell a legtöbbet kihoznunk belőle. Minden egyes pillanatból, minden lélegzetvételből, minden mosolyból és ölelésből. Az élet törékeny, és az idő nem kegyes – de éppen ez teszi értékessé. Mert ha tudjuk, hogy minden mulandó, akkor minden pillanat kincs lesz.------------ És van még valami, amit most már kristálytisztán látok: sosem késő, és sosem túl korai kimondani, amit érzünk. Azok, akiket szeretünk, akik fontosak számunkra, megérdemlik, hogy tudják. Hogy hallják a szavainkat, hogy érezzék a szívünk melegét. Ha még élünk, ha még dobog a szívünk, akkor mindig itt az ideje. Nem kell várni a tökéletes pillanatra, mert az a pillanat most van.---------- Most, amikor még megölelhetjük őket, amikor még a szemükbe nézhetünk, amikor még együtt nevethetünk. Mert ha egyszer eljön az a nap, amikor már nem tehetjük, a kimondatlan szavak örökre a lelkünkben maradnak, és azok a legnehezebb terhek. Így hát, bár neked már nem mondhatom el, amit akartam, megígérem, hogy azoknak, akik még itt vannak, nem hagyom, hogy az idő ellopja tőlem a szavaimat. Kimondom, amit érzek. Megölelem őket, amíg lehet. És próbálom úgy élni, hogy minden nap, amit kapok, egy kicsit teljesebb legyen, egy kicsit igazabb. Mert az idő szalad, de amíg itt vagyok, addig én döntöm el, mire használom."