AMIKOR A SZERETET FÁJ

Amikor a szeretet fáj: Egy anya gondolatai a kihasználásról és az elfogadásról. A jó édesanya,édesapa mindig HISZ a gyermekében,mert önzetlenül szereti,sajnos sokszor, talán sokkal jobban hisz benne,mint amennyire a gyermeke hisz önmagában. Édesanyaként az ember azt hiszi, felkészült mindenre. Az álmatlan éjszakákra, a hisztikre, a kamaszkori viharokra. Aztán jön egy olyan időszak, amikor rájössz, hogy vannak dolgok, amikre egyszerűen nem lehet felkészülni. Amikor a szíved szakad meg, látva, hogy a gyermeked, akit a tenyereden hordoztál, hogyan taszítja el magától a segítséget, és hogyan vádol téged mindenért. Mikor a jószándék falakba ütközik.------- Mindannyian azt akarjuk, hogy a gyerekeink boldogok és sikeresek legyenek. Én is ebben a szellemben neveltem a gyermekemet. Hittem benne, jobban, mint ő saját magában. Azt gondoltam, a feltétel nélküli szeretet és támogatás elegendő ahhoz, hogy megtalálja a helyét a világban. De aztán jött a lázadó korszak, ami soha nem látott méreteket öltött. A tanácsok süket fülekre találtak, a jóindulatú figyelmeztetések ellenségeskedéssé fajultak. Lassan ráébredtem, hogy minden erőfeszítésünk, a párommal közös munkánk, csupán arra szolgál, hogy a gyermekünk kihasználja.--------- Az önsorsrontó út és a bűnbakkeresés Látni, ahogy valaki önsorsrontó útra téved, a legfájdalmasabb tapasztalat egy szülő számára. Az ember megpróbálja megmenteni, fogni a kezét, de ő csak taszít el. És ami a legrosszabb: amikor szembesíted a felelőtlen, meggondolatlan döntéseivel, amelyek az önpusztításhoz vezetnek, te leszel a hibás. Én lettem az, akit mindenért vádol. „Senki sem ért meg! Ti vagytok a hülyék! Én vagyok az áldozat!” – visszhangozták ezek a mondatok a fejünkben, miközben ő maga soha egy pillanatra sem vállalt felelősséget a tetteiért. A világ volt a hibás, és mi, a szülei, akik a legtöbbet akartuk neki. A kihasználás csapdája: Hogyan törhet tönkre a jóhiszeműség? Sok anya van hasonló helyzetben. A jó szív, a feltétlen hit a gyermekben – ezek azok az érzések, amik sajnos könnyen kihasználhatóvá tesznek minket. Amikor valaki a szeretetet gyengeségnek tekinti, és gátlástalanul manipulál, az ember tönkremegy. A lelki terhek, az állandó aggodalom, a remény és a csalódás hullámvasútja felemészti az embert. Lassan elhiszed, hogy tényleg te vagy a rossz szülő, te hibáztál. Sajnos, a jelenség nem ritka: sok gyermek még 40-50-60 évesen is a szülői házban él, mert az élete egy végtelen buli, felelőtlenségbe fúlt, és a szülők nyugdíjával is szinte ő rendelkezik. Láttam a munkám során számtalan édesanyát, akik belebetegedtek ebbe a helyzetbe, akiknek az élete a gyermekük problémái körül forgott, akik a végkimerülés szélén álltak a folytonos aggódás és a kihasználás miatt. A kölcsönös odafigyelés hiánya---------- Megtanulni elengedni, erőt gyűjteni és megbocsátani Nehéz elfogadni, hogy néha, bármennyire is szeretjük a gyermekünket, el kell engednünk a kezét. Hogy néha hagynunk kell, hogy megtapasztalja a saját döntéseinek következményeit. Ez nem azt jelenti, hogy nem szeretjük, hanem azt, hogy felismerjük: a mi mentális és fizikai egészségünk is fontos. Meg kell tanulnunk meghúzni a határokat, és megvédeni magunkat a manipulációtól és a kihasználástól. A jóhiszeműség nem egyenlő a naivitással.------- És ami talán a legfontosabb a gyógyuláshoz: a megbocsátás. Megbocsátani magunknak, hogy hittünk, hogy szerettünk, hogy hibáztunk. Megbocsátani a gyermekünknek, nem azért, mert amit tesz, rendben van, hanem azért, hogy felszabadítsuk magunkat a harag és a csalódottság súlya alól. Ahogy sok édesanyával találkoztam, tudom, a megbocsátás az első lépés ahhoz, hogy a szívünk meggyógyulhasson, és visszanyerjük a békénket.------ Talán egyszer, amikor majd maga is megtapasztalja a felelősség súlyát, rájön, hogy a szülei nem az ellenségei voltak, hanem azok, akik a legjobbat akarták neki. Addig pedig nekünk, anyáknak, akik hasonló cipőben járunk, össze kell tartanunk, és erőt kell merítenünk egymás történeteiből. Mert nem vagyunk egyedül.