ÉRTÉKES KISCICÁK - MANUL

A gazda befogadta a magukra maradt kölykeket a pajtából – később kiderült, hogy a bolyhos lelencjei aranyat érnek… Minden a mindennapos gondokkal kezdődött: a gazda bement a pajtába, hogy megkeressen egy szerszámot – ám onnan egy ölelésnyi sikoltozó kölyökkel tért vissza. A kisdedek azonban túlságosan bozontosak és mogorvák voltak ahhoz, hogy egyszerű falusi kiscicák legyenek.----- „Valami itt nincs rendben” – villant át a gazda agyán. Pár nappal később már maga sem hitte a szerencséjének: a szakértők elmagyarázták, hogy ezek a „kiscicák” némely autónál is értékesebbek. Ez a történet a Bajkál mögötti régió szívében játszódott. Egy egészen hétköznapi gazda reggel bement a pajtába, hogy megkeresse a megszokott szerszámot – semmi különös, a mindennapok hétköznapja. A pajtát amúgy sem bírta: a széna, a nedvesség és a rozoga bádogszegélyek szúrós szaga mindig is irritálta. De ma a szokásos zűrzavar helyett valami más fogadta: a sötétből vékony, szüntelen „pi-pi-pi” hang hallatszott. Mintha egérrajtapte lenne, de mégis segélykiáltásra hasonlított.------ A gazda megdörzsölte álmos szemét (épp csak fél napja aludt le, miután éjszaka a gépekkel bajlódott), majd közelebb lépve meglátta: a legtávolabbi sarokban, ahol a falat régi takaró borítja – négy bolyhos gombóc kuporodott. Teljesen egyformák, mintha a sztyeppi szőnyeg mintájára szőtték volna őket. Nem a falhoz bújtak, hanem egymáshoz, kétségbeesetten nyüszítve és összerándulva. Az anyjuk sehol sem látszott. Még a legkeményebb ember szívébe is hatalmas szúrást érzenek a vak, éhes és fázós kis lények láttán. A gazda mindenféle érzelem nélkül óvatosan felkapta mind a négyet egy régi kabátba és hazavitte. A kabátot a radiátor mellé tette, majd meleg tejet készített. Mintha csak egy filmben lett volna, azt várta, hogy kortyolnak három cseppet – és máris felélénkülnek. De az élet, mint általában, nem a forgatókönyv szerint alakult.------ A kölykök nem ettek. Négyen makacsul elfordultak, köpködték a tejet és csak morcosan néztek. Minden alkalommal, amikor a gazda újabb cseppet hozott, egyre ellenségesebben viselkedtek. Még egy tapasztalt, kemény férfi is tehetetlennek érezte magát…Más talán legyintett volna – hát, kidobták őket, megesik. De a gazda érezte: itt valami rendkívüli dolog van. Elment a szomszédasszonyhoz, aki mindig befogadta a kóbor macskákat, hátha ő tud valami tanácsot adni. De ő is csak tanácstalanul legyintett: „Ez nem az én asztalom, ilyet még nem láttam.”----- – Ezek manulok – mondta végül a kutató. ---- A gazda hallgatott. Hallott ugyan manulokról, de legfeljebb plakátokon látta őket. Most minden összeállt: a viselkedés, a külsejük, a reakcióik. Ezek a kölykök nyilvánvalóan nem átlagosak voltak. A manul – ritka ragadozó, nem véletlenül szerepel a Vörös Könyvben. A legújabb becslések szerint egész Eurázsiában alig ötvenezer felnőtt egyed maradt. Azonnal vészhelyzeti üzemmódba kapcsoltak. A manul kölyköknek nem megfelelő a hagyományos tej – anyjuk teljesen más, magas zsírtartalmú és minimális laktózt tartalmazó táplálékkal eteti őket. A tehéntej károsítja őket, sőt, visszafordíthatatlan károkat okoz. Sem tejpótlék, sem kefir – semmi sem jó.----- A rezervátumban nem volt sem speciális tápszerkészlet, sem „manul tejbank”. Felhívták a közeli állatkertet, ahol néhány éve sikerült felnevelni egy manul kölyköt. Videóhíváson útmutatást adtak: először elektrolitok, majd apránként darált hús, szigorú időbeosztás szerint, két-három óránként. Az ápolás non-stop. Menetrend, mérések, minden gramm nyilvántartása. Mindelet csendben. Csak munka. A harmadik napon vette észre valaki: a pofájuk kivilágosodott, a tekintetük élesebb lett. Az állatorvos egyet mondott: – Ha kibírják a hetet, van esély.------ A manul vadállat, érzékeny. Tízből kettő él túl a természetben. A többit kiszórja a kiválasztódás: ragadozók, betegségek, hideg. Napról napra egyre aktívabbak és… haragosabbak lettek a kölykök. Egy hét múlva már ketten vicsorogtak mindenkire, aki túl közel merészkedett. Az egyik kipróbálta a csirkefarhúst, a másik nyalogatta a tápszeres fecskendőt. Haladt a dolog. De nem szabadott elbizakodni. A manulok nem házi macskák. Még kézben felnevelve is igazi ragadozók maradnak. A házi macskáknál évszázadok alatt kialakult a szelídség. A manuloknál az ösztön uralkodik: elrejtőzni, nem bízni senkiben, a legkisebb fenyegetésre támadni. Megszelidíthetetlenek. Még fogságban is mindig vadak maradnak. A rezervátum dolgozói elmagyarázták: bár a manul egy lusta macskára hasonlít, másképp érzékeli a világot. Az ember számára nem barát, hanem szükséges rossz. És ha már kapcsolatba kerülnek, csak szigorú szabályok szerint. Eközben elterjedt a hír a környéken: a „négyesnek” mesésen szerencséje volt. A gazda nem ment el mellettük, megmentette őket. És példát mutatott: nem mindent lehet árral mérni. Nem minden a világon árucikk.------ Néhány hónap múlva, miután biztosra mentek, hogy a megfelelő ösztönök kialakultak, az állatokat egy védett sztyeppei övezetben szabadon engedték. Ott, ahol senki nem bántja őket, ahol a saját törvényeik szerint élhetnek. Eltelt egy év. A gazda, ahogy a pajtájában rendet rakott, néha mosolygott, emlékezve, hogyan kezdődött minden egy sarokból jövő nyüszítéssel. Hogyan tört be a hétköznapjaiba négy furcsa, pimasz, túl vad kis lény. Néha felnézett a rezervátum honlapjára – hátha frissítés, fotók, hírek. Remélte, hogy legalább egy közülük felnőtt, életben maradt, és most a sztyeppén szaladgál boldogan.