2025. június 2., hétfő
ELHAGYOTT A FÉRJEM
A férjem összepakolta a dolgait, és azt mondta, hogy egy másik nővel megy el: egy ilyen reakcióra egyáltalán nem számítottam
Úgy ment el, mintha csak egy üzleti útra indulna. Nem volt vita, nem volt előjel. Egyszerűen csak összecsomagolt, felvette a kedvenc könnyű dzsekijét – azt, amelyet én vettem neki születésnapjára –, és azt mondta:
Elmegyek. Egy másik nőhöz. Szeretem őt.-------
Mosolyogtam. Hihetetlen volt. A szemem se rebbent. A lelkem abban a pillanatban annyira megdermedt, hogy a testem meg sem tudott remegni. Csak amikor becsukódott az ajtó mögötte, értettem meg, hogy minden, amit magamról tudtam – feleség, anya, az ő felesége – többé nem létezik.
Ez volt életem legüresebb pillanata, 56 évesen. A gyerekeink, Áron és Mária, már régen külföldön éltek. Saját családjuk, saját otthonuk, saját életük van.
És én? Egyedül maradtam egy néma lakásban, fogalmam sem volt, ki vagyok most.--------
Az első hétben csak járkáltam a szobák között egy üres pohárral a kezemben, a fülemben visszhangzott az utolsó mondata.
„Szeretem őt.” Engem nem szeretsz? Szerettél valaha egyáltalán?
Egy álmatlan éjszaka segített. Másnap felkeltem – feldagadt szemekkel, de kevésbé nehéz lélekkel. Úgy döntöttem, elutazom a régi kertembe – abba, amelyet évek óta nem látogattam. Soha nem volt idő. Soha nem volt érdekes számára. Nevetett rajta: „kár egy halott bokrot öntözni” – mondta.-------
A kert mentett meg. Minden egyes elvágott száraz ág után éreztem, hogy valamit elengedek. Tisztítottam a földet, mintha magamat tisztítottam volna meg a sokéves hallgatástól, félelemtől, hazug boldogságtól.
Egy nap odalépett hozzám egy idős asszony. A közelben lakott. Az időjárásról beszélgettünk. Másnap sütit hozott. Aztán meghívtam teázni. Ő lett az első igazi barátnőm az elmúlt húsz évben.------
Amikor visszatértem a városba, már más ember voltam. Ugyanazzal a névvel, ugyanazzal a szemmel – de új lélekkel.
Ma, amikor ülök a kis, napsütötte konyhámban, és melegítem magamnak a kávét – nem várva senkire –, tudom:
el kellett mennie, mert nekem szabaddá kellett válnom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése