ÉDESANYÁM VIRÁGOS RUHÁBAN

Nem is tudom hány éves kislány lehettem, de élénken emlékszem erre az emlékre, erre a képre, amikor az utcabeli lányokkal játszottunk a szabadban és én megláttam anyukámat, aki épp hazafelé tartott – talán a munkából jött – és a virágos nyári ruha volt rajta. Fiatal volt még nagyon és olyan szép volt, hogy ez a mozgókép még mindig előttem van. Karcsú alakja volt, csinos lábai, szép frizurája és aznap abban a gyönyörű virágos ruhában olyan volt, mint egy tündér. Nyári meleg volt, rekkenő hőség. A barátnőimmel kint csatangoltunk a faluban, mentünk ide is oda is, de nem nagyon volt igazán konkrét elfoglaltságunk, egyrészt a meleg miatt, és talán azért is, mert még elég kicsik voltunk ahhoz, hogy valami rettentő csínytevést vigyünk véghez. Bicikliztünk az utcán és csak úgy voltunk… Az utca másik oldalán egyszer csak megpillantottam egy fiatal nőt, aki olyan szép volt, hogy elállt a lélegzetem. Néztem kecses járását, szépséges, színes ruháját, ahogy fújta a szél és tökéletes hajkoronáját, kedves, mosolygós arcát. Megcsodáltam őt és eltelt egy röpke kis pillanat, mikor rájöttem, hogy ez a tündér, az én anyukám! Amint a felismerés belém hasított, én már szaladtam is hozzá, hogy átöleljem és üdvözöljem. Olyan őszinte öröm volt ez, amit az ember legtöbbször csak gyermekként érez. És ki gondolta volna, hogy az a nap, az az egyszerű kis nyári nap még 35 év után is emlékezetes lesz. És most eszembe jutott. Eszembe jutott, mert gyűjtögetem az emlékeket, és néha elcsodálkozom, hogy hová tűnt az a tündér? Mert közben én magam is már bőven idősebb vagyok, mint akkor ő volt… Emlékszem, átölelt, mosolygott, és továbbment, engem pedig visszaküldött játszani. Örömmel mentem, élveztem a szabadságot, de az anyai ölelés olyan jól esett. A napokban egy családi ünnepen öleltem meg a szüleimet… Néztem, ahogy ülnek a tömegben a sok ember között. Az a tündéri nő, most rendezetlen ősz hajjal, arcán ráncokkal, szemében fáradtsággal nézte a felnőtt unokáját és fénytelen barna szemeiből könnyek szöktek elő. Próbáltam megfejteni a gondolatait… Csak sejthettem azokat. Talán arra gondolt, hogy elmúlt minden, talán fájdalmas a fiatalságtól, a szépségtől elválni. Talán neki is eszébe jutottak olyan napok, amire én is emlékszem… De nem kérdeztem meg, hagytam, hogy figyelje az unokáját, akinek szalagtűző ünnepsége volt és aki büszkeséggel és örömmel töltötte meg a szívét. A virágos ruhás tündér elrepült a múltban, de akkor, azon a napon otthagyta szívemben a pillanatot, amit sosem felejtettem el. Sly