2025. július 1., kedd

ÖSSZEDŐLÉS RENDSZERE

A Szegedi Tudományegyetem orvosi diplomaosztóján. "A frissen végzett orvos nem rejtette véka alá véleményét: Biztosan lesznek nehéz napok, amikor azt érezzük majd, hogy bármit is csinálnánk, csak nem ezt. Ezen az sem fog segíteni, hogy azon társaimmal, akikkel itthon szeretnénk majd dolgozni – és remélem, ez minél többünkre igaz lesz –, nos, azon társaimmal egy diszfunkcionális, az összedőlés szélén álló rendszerben kell majd dolgoznunk. Egy olyan rendszerben, ahol az anyagi és humán erőforrások hiánya mindennapos gondokat okoz. Egy olyan rendszerben, amelyet belülről feszít az orvosok és szakdolgozók közti bérszakadék. Egy olyan rendszerben, amelynek a vezetője a kórházi fertőzések elleni harc helyett Facebook-kommentekkel harcol. Kincse doktor beszédében a jövőre vonatkozó reményeit is megfogalmazta: "Ezért kívánom generációnknak, hogy ne csak a betegeket, hanem a rendszert is gyógyítsuk meg. Merjünk kiállni saját, kollégáink és betegeink érdekeiért. Hozzunk létre egy olyan egészségügyet, amely méltó Semmelweis, Szent-Györgyi és Karikó hazájához."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése