2025. július 23., szerda
ANGYALOK
Angyalok pedig vannak----
Az elmúlt néhány évszázad természettudományos, materialista világképe tagadta az angyalok létezését, az emberiség népei mégis mindig, minden korban tudták, hitték, tapasztalták, hogy vannak ilyen lények. A Szentírás pedig elsõ könyvétõl az utolsóig egységesen állítja létezésüket, és mély betekintést ad természetrajzukba.
Az angyalok tér által nem korlátozott, az emberi élettel nem összemérhető élettartamú, öntudatos, az embernél nagyobb tudású, de nem mindentudó élő valóságok. Először az Angyaltörténelemről szeretnék beszélni, tehát arról, hogy az idők folyamán mi hogyan láttuk az angyalokat, azután rátérnék az Angelológiára, az Angyalismeretre."--------
I. Angyaltörténelem--------
Kultúránkban az angyali jelenések három hullámát különíthetjük el.
1. A bibliai időket, amelyekben pátriárkák, próféták, látóemberek találkoztak angyalokkal. A Biblia több mint 300 helyen említi őket.----
2. A középkort, amikor szenteknek, látnokoknak jelentek meg és teológusok rendszerezték őket.----
3. A 18. századtól napjainkig, amikor egyre több ember számol be angyalélményekről.-----
Bibliai idők
A biblia angyaljelenéseivel kapcsolatban legközelebb Maimonides véleménye áll hozzám, aki szerint az angyaljelenések látomások révén történtek, akkor is, amikor a szent iratok erről külön említést nem tettek. A legnevezetesebb angyaljelenések egyike az Ábrahámot meglátogató három angyal ... A zsidók pusztai bolyongásakor Isten vezérlő angyalt rendelt eléjük, akinek a kabalisták a nevét is megfejtették a malaki=küldött, Isten küldötte szó betűcseréjével Mikáelként. A szent sátor szentek szentjének két kerub alakja hajolt .
Énok könyve is nevén nevezi az angyalokat: Azázel volt a "hét" bukott angyalok vezére, míg a bolygók angyalai ilyen neveken szerepeltek:
Uriel, a "Tartarosz fölé helyezett angyal"
Rafael, "aki az emberek minden betegsége fölött uralkodik",
Mikáel, "az Isten népe fölé helyezett angyal",
Gábriel, "A Paradicsom őrzője",
Az Újtestamentumban Gábriel megjelenik Máriának, Józsefnek, Zakariásnak. ... az Apolalipszis egész angyalseregeket vonultat fel, köztük a harsonák és csészék 7 angyalát, akik a bolygóprincipiumokat képviselik, mégpedig a kabalista életfa sorrendjét követve.-----
Ezekből alakítják ki később az angyali karokat és rendeket, a középső régióban némi sorrendcserével a különböző renszerekben. Pál közléseiből fontos intelem, hogy ezen angyali hatalmasságok bukott képviselői "e sötét világ kormányzói", és nemcsak hússal - vérrel, hanem elsősorban velük van tusakodásunk.-----
Összefoglalóan azt mondhatjuk, hogy halál előtti látomásokban, veszedelmek előtt vagy nagy ínységben leggyakoribb a megtapasztalásuk. (Akár fizikai testben is, mert élő embert átiráníthatnak segíteni, vagy - esetleg - materializálódnak.) Moolenburgh holland orvos sok betege angyalélményét feldolgozva arra a következtetésre jutott, hogy az emberek élete olyan, mina a mélyvízi búvároké, s a felszíni védőszemélyzet szerepét az angyalok töltik be. Éjszakánként azután felhúznak magukhoz.---------
A Kabbala (a keleti tanokkal jó egyezésben) egyarcú, kétarcú és négyarcú angyalokat különböztet meg. (A hinduknak van még egy szép kategóriája: a sokarcú-ezerkarú. Ez vonatkozik a legfelső isteni szintű angyalok egységére, de az emberiségben testet öltő istenségre is.) Ezek a kifejezések nem azt jelentik, hogy ezek az angyalok így néznek ki, hanem lényegi sajátosságukat fejezik ki szimbolikus nyelven. Egyarcúnak a különválasztott külső duálpár egyik tagját tekintik, kétarcú az egyesült duálpár. Az asztrálszféra angyalai közt mindhárom előfordul, a romlatlan menny angyalai legalább négyarcúak.--------
Jó, ha tudjuk: nem vagyunk egyedül. Tudatunkba őrnagyalaink, védőszellemeink sugallatai is behatolhatnak. De azt is tudnunk kell, hogy sem nem makulátlanok, sem nem tévedhetetlenek. Minden sugallatot a legfelsőbb, legtisztább tanítás fényében kell mérlegelnünk.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése