2023. január 24., kedd

THE CORE OF THE EARTH

Megáll a Föld magjának forgása és elindul visszafelé? Világkatasztrófa előtt állunk? Döbbenetes felfedezést tettek a tudósok: elkezdődött a visszaszámlálás? A Pekingi Egyetem szakértői egészen hátborzongató dolgokat állítanak a Föld magjáról. Ha igazuk van, akkor a Föld magjának forgása jelentősen lassul, sőt, a jövőben meg is állhat, majd akár visszafelé kezdhet el forogni. Ezeze pedig akkora galibát okozhat a bolygónkon, amit az emberiség törétnetében mgé soha nem éltünk át. Már az 1960-as évek óta figyelik a tudósok a földmag viselkedését, és meglepő módon azt vették észre egyesek, hogy az szinte folyamatosan forog, ráadásul nagyjából 70 évente megáll egy rövid időre, és megváltoztatja a forgási irányát. Ez leginkább a mágneses terek és a gravitáció miatt van, és egy folytonos „harcról” van szó, ami természetesen nagyon izgalmas téma a szakértők és az érdeklődők számára. A Pekingi Egyetem két szakembere, Yi Yang és Xiaodong Song a kutatásaikra alapozva azt állítják, hogy a földmag forgása pont most állt meg, és nagyjából a következő 10 éven belül elkezdi a szokásos irányváltását – amire állítólag az 1970-es években volt legutóbb példa. Xiaodong Song szerint a belső mag olyan, mintha egy bolygó lenne a bolygónk közepén, ezért kiemelten fontos annak a mozgása. Nagyjából 1220 km az átmérője és 5200 fokos, ami önmagában is elég érdekesnek számít, hát még a viselkedése. Világkatasztrófát ugyan nem fog okozni, de óriási felfordulást igen, legalábbis erre számítanak sokan. Arról van szó, hogy sokak szerint 70 évvel ezelőtt nem volt még ennyire sok és ennyire érzékeny elektromos infrastruktúrája az emberiségnek. Egyelőre pedig senki sem tudja, hogy ezen elektromos hálózatok hogyan fognak viselkedni, megzavarja-e őket a visszafelé forgó Föld magja által keltett hatás. A bolygón minden mindennel összefügg, így a mag forgási irányának megváltozása is egészen új dolgokat hozhat – gyanítják a szakértők.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése