2023. január 16., hétfő

SPIRI SIGNAGE BLOG

Sokszor adok hálát azért, amim van és ami körülvesz. Valamint azért is, amit elértem a munkásságom és belefektetett energiáim során. Sokáig csak csendben a háttérben dolgoztam. Majd több mint két évvel ezelőtt létrehoztam ezt a blogot, ahol megoszthatom a gondolataimat, tapasztalataimat a kedves olvasókkal. Mindig lesz hova fejlődnöm a munkámban és a magánéletemben, ez változatlan. Ezt felvállalva szeretnék értéket képviselni ezen az oldalon. Továbbra is úgy gondolom, hogy sokszor jobb aszerint élni, amit a lelkünk elbír. Nem kell mindent mindenáron kifelé mutatni, csak mert a mai világ ezt követeli meg tőlünk. Van, amit jó megosztani a külvilággal, hiszen inspiráló, motiváló lehet másoknak, segítséget nyújthat a hétköznapi élet kihívásaival szemben. Ebben keresem az egyensúlyt és tényleg csak azt fogom megosztani, ami szükséges, ami ad másoknak és ami én vagyok. Számomra minden kis eredmény fontos, minden apró részlet hozzátesz a nagy egészhez. Az évek során több magyar vendégem is megtisztelt a bizalmával - akár távolról, akár személyesen Angliában. Nagyon köszönöm a bizalmukat. Emellett mindig is arról álmodtam, hogy más kultúrákhoz közel tudjak kerülni, megismerni különböző nemzetiségű embereket. Ez most már a hivatásomban is valósággá vált: folyamatosan érkeznek hozzám a világ minden tájáról vendégek, ami számomra leírhatatlanul jó érzés. Akár személyesen, akár az online térben is tudunk együtt dolgozni, hiszen a léleksegítés közös munka. Aki felkeres, az szeretne változtatni, megérteni, hogy mi zajlik benne, illetve körülötte pontosan. Ebben igyekszem segíteni a kártyák, illetve színek segítségével. A mai napért is hálás vagyok, hogy segíthettem a színek által egy igazán erős, szeretettel teli hölgynek, aki szintén másik országból származik, de mégis egy szeretetnyelvet beszéltünk. Átadni a színek üzenetét a saját nyelvemen izgalmas feladat, viszont megtanultam megnyitni a lelkem egy másik nyelven is, amely így még több lélekhez segít kapcsolódni. Kinyílt a világ számomra, befogadóbbá és megértőbbé tudok válni általa. Szeretem ezt a napot, továbbra is szívvel-lélekkel végzem a munkámat.ANIKÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése