2023. január 24., kedd

BLACK HOLES ARE EVIDENCE OF TIME TRAVEL.

, megdöbbentő teóriával állt elő A híres elméleti fizikus forradalmi elmélettel állt elő. A feketelyukak lehetnek a “kapuk” más idősíkokra? Michio Kaku napjaink egyik legnagyobb zsenije és tudományos szakembere is egyben. Michio Kaku számára is nagy kérdés az, hogy vajon ezek között az univerzumok között milyen elemi rétegek, dimenziók vannak, és hogy ezek között mennyire megoldható az átjárás. Nagy a valószínűsége azonban, hogy valamiféle átjárásnak lennie kell, mivel a világmindenségben minden mindennel összefügghet. Ez pedig időbeli átjárást is jelenthet. Sőt, szerinte a feketelyukak tulajdonképpen ezek az átjárók, kapuk lehetnek. A lyukak egyes végpontjai két időbeli és térbeli pontot köthetnek össze. A végtelen tömeg és szingularitás miatt pedig alkalmas az időben való utazásra, mivel a teret, a fényt és feltehetően az időt is eltorzítja maga körül. Bár a legtöbb ember állandónak és visszafordíthatatlannak gondolja az időt, Albert Einstein azonban megmutatta, hogy az idő illúzió, és relatív: folyamatosan változik a különböző megfigyelők számára, a sebességüktől függően. EINSTEIN ELMÉLETÉBEN AZ IDŐ LETT A NEGYEDIK DIMENZIÓ. Micho Kaku fejetegeti azt is, milyen lenne visszamenni az időben, mi történne ebben az esetben. Az új kvantummodell szerint viszont, ha valaki visszamegy az időben, és találkozik tinédzserkorú szüleivel, nem tudja szétválasztani őket. A KUTATÓK ÚGY VÉLIK, AZ IDŐUTAZÁS MEGTÖRTÉNHET EGYFAJTA VISSZACSATOLÁSI HURKON BELÜL, AHOL LEHETSÉGES A VISSZAFELÉ MOZGÁS, de csak oly módon, ami komplementáris a jelennel. Tehát elméletileg bárki „visszapattanhat” az időben és körbenézhet, de nem tud semmi olyat tenni, ami megváltoztatja azt a jelent, amit hátrahagyott. Az antigravitációs hatású sötét anyag elméletben megoldást nyújthat erre a problémára, és az imént említett kozmoszt átható negatív energia is. Ha rájövünk mi is ez a negatív energia, lehet, hogy képesek leszünk „kitámasztani” a fekete lyuk bejáratát, elegendően hosszú ideig ahhoz, hogy az egyik végén bemenjünk, és a másikon kijöjjünk. Ez azonban minden bizonnyal nem évtizedek, hanem még évszázadok kérdése – vélekednek sokan erről a szakmában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése