2023. január 14., szombat

NO DEATH....

Nincs halál: a tudatunk nem veszítjük el a halál beállta után – állítják a tudósok Tudományos bizonyítékot találhattak arra, hogy van élet a halál után. Néhány esetben és pár percig legalábbis biztosan. Néhányan a szívleállást követően is eszméletüknél maradnak, írja a Mirror egy tanulmány alapján. A Resuscitation orvosi folyóiratban publikált kutatás során 2060 szívleállást vizsgáltak. Az egyik megkérdezett férfi pontosan emlékezett arra, hogyan hozták vissza az életbe az orvosok. A tanulmány szerint a beteg felülről, a terem egyik sarkából figyelte az eseményeket. A férfi pontosan leírta a szobában megforduló embereket és a hangokat. Az orvosi feljegyzések később megerősítették a történetet és azt is, hogy defibrillátorral élesztették újra. Vagyis nagyjából három perc telt el a szívmegállás és az újraélesztés küzött, aminek minden mozzanatával tisztában van az akkor éppen halottnak számító ember. A beteg elmondta, hogy emlékszik, amint a nővérrel beszélt, majd hirtelen csend lett. Ezután rohantak be és kezdték el az újraélesztést. Eközben a szoba egyik felső sarkából intett az éppen halott férfinak egy nő, hogy menjen oda, ő azonban nem tudott odáig eljutni. Fogalma sem volt arról, hogy ki lehet a nő, csak azt érezte, hogy valahonnan ismeri és megbízhat benne. Egy pillanattal később már a fenti sarokból szemlélte az eseményeket. Teste fölé a nővér és egy kopasz férfi hajolt. Utóbbi arcát nem látta, csak kék öltözékét és a tarkóját, amit meglehetősen vaskosnak írt le. Ezután már csak arra emlékszik, hogy magához tért az ágyában. A nyolc évvel ezelőtti kutatás 2060 alanya közül 330-at sikerült visszahozni a szívleállás után. Sokan közülük nem tudták felidézni a halál és az újraélesztés között eltelt időt, néhányan azonban tisztán emlékeztek a megpróbáltatásaikra. A megkérdezettek közül kilencnek volt halálközeli élménye, ketten pedig vizuális észlelésekről is beszámoltak. A tanulmány szerzői arra a következtetésre jutottak, hogy a túlélők „az emlékek széles skáláját tapasztalták”, melyek között egyaránt előfordultak félelmetes és a fentihez hasonló tudatos élmények.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése