LAGZI VÁLOGATÁSOM

Táncolnak, Fergeteges Magyar Lagzi és Zene, Hatalmas Buli" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture; web-share" referrerpolicy="strict-origin-when-cross-origin" allowfullscreen>iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/kjTmmQZ5jlc?list=RDKBvjaByHC34" title="Holdvilág Party Band Tel-07475903" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture; web-share" referrerpolicy="strict-origin-when-cross-origin" allowfullscreen>

INTERNETES RANDI......

Internetes randi, avagy átverések kontra igaz szerelmek Miért van ilyen sok webrandi honlap és ilyen sok felhasználó? Miért vagyunk ilyen biztosak, hogy tényleg egy magas, szőke, kék szemű, izmos férfival beszélgetünk, miközben az egyetlen biztosíték egy fotósorozat, ami valószínűleg nem is róla készült? Miért jobb az interneten? Egyenesben, élőben már ódivatú, vagy ilyen sokszor jártunk pórul? Félénkek vagyunk, vagy ellenkezőleg, újat szeretnénk kipróbálni? Internetes randi, avagy átverések kontra igaz szerelmek-------- Szerintem nagyon sok helyzetben nem jó megoldás az internet, de minden szkeptikusnak két érvet szajkóznak: 1. Egy csomó ismerősöm így találta meg az igazit 2. Sokkal kényelmesebb Miért jobb a monitor mögé bújni és kiszínezni a valóságot, vagy éppen hagyni, hogy becsapjanak? "Találd meg a nagy Őt egy SMS útján!" Ebbe azért gondoljunk bele! Mennyi esélye lehet egy olyan szerelemnek, amit rövid üzenetek kötnek össze?--------- Hogy lehet egyáltalán megismerni valakit, ha nem is halljuk a hangját, nem látjuk az arcát, nem érezzük a szagát, nem látjuk a mimikáját, a gesztikulációit és viselkedését. Azt persze megtudjuk, hogy mit csinál szabadidejében, mi a kedvenc színe és szeretne egy nagy kocsit. Hol itt az összeköttetés? Az internet olyan sokat ígér, de mennyit nyújt? "Regisztrálj és találd meg életed párját akár ma!" Chatelhetsz, e-mailezhetsz és nézegetheted a képeit, amíg el nem mentek a nagy első találkozásra és első látásra egymásba nem szerettek.-------- Vagy az egyik fél (hacsak nem mindkettő) hatalmasat csalódik és érdeklődését veszti a partner iránt, mert azt elfelejtette közölni, hogy ízléstelen ruhákban jár, hangosan és útszéli stílusban beszél és ma még nem mosott fogat. Kellemetlen, de gyakori. Sebaj! Adjunk fel apróhirdetést! "Magas, teltkarcsú és szexis nő keresi élete párját,előnyben jóképű, jó libidójú és jó humorú férfiak." Választ biztosan kapunk, sajnos 50%-ban titkos szexpartnert keresnek, a maradék pedig vagy komoly szándékú, de nem felel meg a követelményeinknek, vagy fordítva.-------- Miért nem szakadunk el végre az otthonülés kényelmeitől és megyünk ki a szabadba (ha már itt a tavasz) és próbálunk szerencsét a valóságban, nem áltatjuk magunkat szőke hercegekkel és mackótestű adoniszokkal? Ellenpéldának viszont ott van az a szerencsés kisebbség, akik ilyen úton találták meg azt, akit kerestek és áldják a modern technikát. Valamint, ha mégse jön be "Lali, az isten" vagy "Furkógyurkó", csak nyomd meg a "visszautasít" gombot.

LEÁNYANYA..........

Leányanya, avagy a felelősségtelen anya? Ha valaki 20 éves kora előtt vállal gyereket, nevezhetjük egyáltalán leányanyának, vagy az csak a 15 éves anyákra vonatkozik? Mindenesetre nem könnyű feladni a gyerekkorodat örökre, egy kis jövevény kedvéért... Anyának lenni sose egyszerű, de nem könnyíti a dolgot, ha fiatal és egyedülálló lány lesz anya. Borzasztó sok minden változik, hihetetlen kevés idő alatt. Alkalmazkodást, törődést, önfeláldozást és szeretetet tanultam a kislányomtól. Akármennyire is nehéz volt, megérte és nem hiszitek el, de ha újrakezdődne az egész, nem vetetném el, sőt talán már vállaltam volna magamtól.----------- Egy kisbaba a legnagyobb ajándék és ne higgyétek, hogy a fiatal anyák gyermekei nem kapnak olyan törődést, mint a 26-27 éves anyák gyermekei. Nem voltunk meggondolatlanok. Szerettük egymást és nem voltunk önzők. Vigyáztunk, védekeztünk, megelőztünk. De ahogy a hormontabletták oldalára is felírják: "Előfordul, hogy a megfelelő védekezés mégsem elég. Védettség: 98,99%"----------- Ki hitte volna, hogy pont beletartozunk ebbe a százalék töredékbe? De így történt. Tavaly szeptember elején jöttem rá, hogy miért késik a menzeszem. Terhes voltam és már nem volt szívem elvetetni a kicsit. A szerelmem nagyon megijedt, nem csoda, hiszen csak egy évvel volt nálam idősebb és voltak tervei a karrierjével. De nem hagyott magunkra minket. Nagyon kellemesen csalódtam benne és sokat számít, ha valaki van melletted az ilyen időkben. Anyukám és apukám viszont csalódott bennem. Nem tudták elfogadni, hogy az egyetlen lányuk hazaállít terhesen. Nem akarták elfogadni. Teljesen kiborultak.-------- Ráadásul a szerelmem szülei megutáltak, amiért "magamhoz láncoltam" a fiukat. Nagyon sok időbe telt, mire újra beszélő viszonyba kerültünk velük. Így természetesen segítséget sem kaptunk tőlük, sőt az én szüleimtől sem. Az anyagi helyzetünk, olyan volt, mint a Titanic: lassan belesüllyedt a mélybe. Reménytelen volt a helyzetünk, körülbelül hat hónapig. Persze amíg nem jött meg a baba, addig nem kellett költenünk túl sokat, volt pénzünk elég. De a tudat, hogy a világra jön a kicsink és semmink nincs, amit nyújthatunk neki, nagyon elkeserített.-------- Minden nagyon normálisan ment orvosi szempontból, nem voltak egyáltalán komplikációk. Az orvosi ellátást idővel állták a szüleink. Anélkül nem hiszem, hogy megoldottuk volna. Minden nagyon jól ment, én otthon dolgoztam, mert a munkám megengedte az otthoni munkát (festőművész vagyok, a kulturáltabb fajta). Életünk legcsodásabb napja volt, amikor a kislányunk megszületett. Nem volt egyszerű, nagyon fájdalmas volt a tíz órás vajúdás és nem tudtam utána ébren maradni, hogy megnézhessem a kisbabámat. Elaludtam sajnos. Minden eddigi felfogásomat feladtam és a gondolkodásom is gyökeresen megváltozott azóta. Nem érdekelnek a kicsinyes dolgok, csak az igazán fontosak.--------- Kedvesemmel azóta is boldogan élünk, és a kicsink, Fanni, a mindenünk. De már sose leszek ugyanaz. Valamit elvett az életemből a Fanni születése, de olyan sok mindent adott, hogy észre se veszem, néha mi hiányzik az életemből.

AZ ALKOHOL HATÁSA AZ ESKÜVŐRE

Az alkohol hatása az esküvőkre Ha esküvő, akkor mindenkinek az eszem-iszom, dínom-dánom jut eszébe táncos, zenés környezetben felhőtlen, vidám hangulattal, elvégre valakik összeházasodtak és a násznép együtt örül az ifjú párral. A pár, mint jó házigazda természetesen igyekszik a vendégek kedvében járni és mindenféle földi jóval elhalmozza őket, többek között különféle szeszes italokkal. Ennek módja többféle lehet, van amikor a helyszín adott ital csomagját választva meghatározott fajtájú és márkájú italokat lehet korlátlanul, vagy valamilyen limitált mennyiségben fogyasztani, esetleg csak a ceremónia utáni pezsgő van a csomagban, de az is előfordul, hogy a pár maga viszi a szeszes italokat az étterembe (anyagi vagy akár termelői megfontolásból).--------- A gond ott kezdődik, hogy ami ingyen van, abból sosem elég. Megfelelő számú vendég esetében minden alkalommal van egy vagy több olyan személy, aki nincs teljesen tisztában saját képességeivel az alkohol lebontását, valamint annak agyműködésére gyakorolt hatását illetően. Tetőzi a problémát, ha ez az illető esetleg egy közeli rokon… mit lehet kezdeni velük ebben az esetben, illetve hogyan lehet elkerülni az ilyen helyzeteket? Elsődleges és legfontosabb, hogy bármit is teszünk, azt a lehető legdiszkrétebben tegyük, ha lehet úgy, hogy abból az ifjú pár semmit se vegyen észre. Legegyszerűbb eset megkérni egy arra fizikálisan is alkalmas rokont vagy vendéget, hogy kísérje el sétálni, cigizni a kedves vendéget – aki miután már három poharat és két vázát összetört, épp a dj pult felé vette az irányt – és közben hívjon egy taxit neki. Természetesen mindezt úgy, hogy a személyes iratai, öltözéke, táskája, stb is épp ott legyen, hogy amikor a taxi megérkezik, semmi se maradjon a helyszínen, ami később hiányozhat neki. Ezt a lépést természetesen még a teljes filmszakadás előtt célszerű megtenni, utána már mindegy. -------- Miért fontos ez? Egyrészt - akár kimondottan, akár kimondatlanul,- de minden vendéget zavar az ilyen személyek jelenléte. Ha nem is szándékosan, de lökdösődnek, kötözködnek és az esemény szelleméhez nem feltétlen illő módon viselkednek. Egy-két ember képes elrontani akár egy 100 fős lagzi hangulatát, amire az ifjú pár hónapokat, de akár egy évet is készült, megtett mindent, hogy a legcsodálatosabb, legjobb és legszebb legyen életük nagy napja és akkor jön xy és tönkreteszi az egészet. Szerintem ilyenkor a kisebbik rossz megszabadulni a rendbontótól. A hangulat rombolásán kívül van egy szintén borítékolható következménye annak, ha nem lépünk időben, mégpedig az anyagi károkozás. Ez lehet egy leejtett pohár, ami talán nem egy nagy összeg, de pillanatok alatt lehet 6-7 számjegyű a kár, elég a zenekar, fotós, videós technikai felszerelésére gondolni, amik önmagukban 1-1 autó árát képviselhetik. Ha ebben kár keletkezik, akkor biza ugrott a nászút (merthogy a szolgáltató a párral van leszerződve, rajta fogja számon kérni az okozott kár megtérítését, aki majd vagy megpróbálja behajtani a kedves vendégen az összeget, vagy nem).--------- És ha nem volt elég, lehet még ennél is rosszabb… Pl egy hangfal felborítása esetén, ha az rádől valakire, az egy dolog, hogy a zenekar/DJ megy az őrszobára csőrmesterhez, mert jogilag őt fogják elővenni, de az akire rádőlt vélhetően nem ússza meg 8 napon belüli sérüléssel és sorolhatnám az egyéb ilyen lehetőségeket, amik ellen jobb mindent megtenni még azok bekövetkezése előtt. Mit tehetünk annak érdekében, hogy ez ne következzen be?-------- Úgy gondolom, aki alkohol nélkül nem képes jól érezni magát, annak nem egy esküvőn, hanem a kocsmában a helye. Ez lehet, hogy keményen hangzik, de sajnos ez az alap probléma. A teljes tiltás viszont nem a legjobb megoldás mivel annak kicsit gyerekzsúr üzenete van, így a cél valahol félúton lehet. Vannak ugye amolyan „kötelező” italfogyasztások, mint a pezsgős koccintás, wellcome drink. Ezen felül viszont úgy gondolom elegendő csupán az alkohol mentes italokból biztosítani a korlátlan fogyasztást, ha valaki szeszes italra vágyik, akkor azt önköltséges alapon (természetesen éttermi árakon) megoldhatja. Ezzel a megoldással anélkül bírhatjuk önmérsékletre a vendégeket, hogy bármiben is korlátoztuk volna őket, mégis jóval kisebb az esélye a fentebb felvázolt történetek bekövetkeztének. Az már csak hab a tortán, hogy az egy főre jutó költségeknél a szeszes italok elég komoly tételt képviselnek, így anyagilag is jelentős megtakatítást eredményezhet ez a lépés.

VÁLOGATÁSOM

ARTE CONCERT VÁLOGATÁSOM

BLUES VÁLOGATÁSOM

DREAM THEATER STB VÁLOGATÁSOM

EMLÉKEZZÜNK GŐSI ZOLTÁNRA

Lassan 25 éve, hogy a görögországi Korfu szigetén a magyar Gősi Zoltán kimentett a háborgó tengerből egy fuldoklót, őt viszont elnyelte a mélység. A menyasszonya a sziklákon állva nézte végig szerelme utolsó pillanatait. Zoltán 26 éves volt csupán, az édesanyja pedig a tragikus halál után fordult az írás felé és lassan húsz éve ír verseket gyermekének. Szívszorító.---------- Pedig minden annyira szép volt. Zoltán és a menyasszonya előnászútra érkeztek a csodás görögországi szigetre 2000 júliusában. A fiú hosszú ideig spórolt, hogy elvihesse szerelmét álmaik nyaralására. Imádták egymást. Ott, a csodás szigeten fogalmazódott meg Zoltánban az is, hogy gyermeket szeretne kedvesétől. Fürödtek, nagyokat sétáltak és minden pillanatban fogták egymás kezét. Egy szombati nap volt. ------- A tenger a kevésbé szép oldalát mutatta, így abban maradtak, aznap nem fürödnek, hanem sétálnak egyet a Canal d’Amournál, a szerelmesek csatornájánál. Így is tettek, ám a sziklás, meredek part mentén arra lettek figyelmesek, hogy mindenki a mélybe tekint. Volt, aki még kiabált is.--------- Odamentek és egyből látták, egy fiatal fiú hánykolódik a több méteres hullámok között. Mindenki csak nézte. Gősi Zoltán nem, pillanatok alatt döntött és a fiú után ment a háborgó tengerbe. Aztán még valaki követte őt. A meggondolatlan gyereket kitolták a meredek partra, ám ekkor, mintha még inkább tombolni kezdett volna a tenger. ------- A másik életmentőnek sikerült kimásznia egy ledobott kötélbe kapaszkodva, Zoltán viszont hiába próbálta elérni, mindig elsodorta a háborgó víz. Aztán egyszer csak elmerült. Örökre. ------- A menyasszonya pedig ott állt és már tudta, nincs tovább. Nem lesz esküvő, gyerekek, nem lesznek nagyszülők. Nem lesz semmi sem. Felfoghatatlan. Zoltán szüleit hamar értesítették, ők pedig az első repülőgéppel Korfura mentek. Pontosabban az édesapja és a testvére, mert csak két hely volt a gépen és úgy érezték, szükség lehet Zoltán testvérének nyelvtudására. Az édesanyja otthon maradt. Elmondhatatlan fájdalommal. ---------- Sokáig nem találták meg a hős magyar életmentő testét. Amikor viszont igen, pont ott volt az édesapja. A parton simogatta a fia fejét, majd felhívta telefonon az édesanyát, aki annyit mondott, hozd haza a kisfiunkat. Megtette. -------- Győrben, a család lakhelyén kísérték utolsó útjára. A család és a fiú szerelme képtelen volt feldolgozni a feldolgozhatatlant. Egy orvos ajánlotta az édesanyjának, Gőse Valinak, hogy ne gyógyszerekkel próbáljon megnyugodni. Így kezdett el előbb leveleket írni a fiának, később verseket és az öngyógyítás vezetett oda, hogy ma már elismert költőként jegyzik az asszonyt. Bár ne kellett volna írnia sosem… --------- A megrendítő mélységű írásokat a saját internetes oldalán hozta nyilvánosságra. Nem lehet könnyek nélkül elolvasni az Aludj kisfiam című a versét sem, amelyhez egy képet tett, ahogy a fia sírjánál ül. „Csitt, csak hallgass, a szív szava szól: szeretlek kincsem!, hallod valahol? Csöndes a sírkert, lobban a láng, altatót dúdol az édesanyád.” -------- Gősi Vali ma is minden nap megemlékezik a hős gyermekéről. Zoltán ugyanis néhány napja ünnepelte volna a 51. születésnapját. Ha a tenger nem veszi el, a szerelmével, a gyermekeivel, csodás emlékekkel. Az édesanya, aki hihetetlen erős ember, még azt is megköszönte nem is olyan régen, hogy valaki egy rózsacsokrot tett a fia sírjára. ------- Némi vigaszt jelent számára, hogy a másik gyermeke, azóta már unokával is megajándékozta a családot. Utóbb derült ki az is, hogy azon a környéken évente négy-öt ember fullad meg azért, mert felelőtlen, de életmentőt még sosem ragadtak el a hullámok. Egy emlékhelyet is állították Zoltánnak ott, ahol elnyelte a tenger. ------- Ha Korfu szigetén járnak, akkor - önfeledt nyaralás ide vagy oda - menjenek el a Canal d’Amourhoz és tegyenek egy szál virágot az emlékhelyre. Megérdemli az a fiú, aki feláldozta a saját életét azért, hogy más szíve tovább doboghasson. Ő a mi igazi hősünk. Nyugodj békében, Gősi Zoltán!

A BOLDOGSÁGHOZ NEM KELL PÉNZ.

Én ezt már nagyon rég tudom. Nem is volt soha, épp csak annyi, hogy megéljünk, sokszor még annyi se. Az anyagiak hullámoznak, hol van, hol nincs. Mi mégis mindig túléljük. És ami a legfontosabb: van valamink, amihez nem is kell pénz. És ez a szeretet. A boldogsághoz nem kell pénz 13 éves voltam, mikor elváltak a szüleim. Mindhárman jöttünk édesanyánkkal, őt választottuk. Ekkor kerültünk először rossz helyzetbe. Újra kellett kezdeni az életet, gyakorlatilag a semmiből. Tudtunk, hogy ha kitartunk, menni fog. Így is lett. Pár évvel később már jobban éltünk, sikerült hitelre venni házat is. Ekkor azonban újra visszaestünk: a sok költség felemésztette minden megtakarításunkat.--------- Ezt már jobban felfogtam, mint az előző alkalommal, igyekeztünk is mindannyian segíteni anyunak. Szerencsére talált magának egy nagyon rendes férfit, aki azóta a férje lett. Örülök neki, hogy ő van, különben nem tudom, anyu hogyan bírta volna ki. Sokszor éreztem, hogy szörnyen érzi magát, főleg ünnepekkor. Szeretett nekünk vásárolni, el se tudta képzelni, hogy ne legyen ajándékunk, hiába tiltakoztunk ellene. Tényleg nem kellett. Az, ami kellett, rég megvolt: a szerető család, egészség, béke.------- Még mindig hallom tőle, nem is egyszer, hogy hát ő még szeretett volna szerezni nekünk mindenfélét, csak hát... De nem kell a mentegetőzés. Nem kell semmi más, csak ami eddig is megvolt, hogy együtt üljünk az ünnepi asztalnál, hogy együtt főzzünk, együtt nevetgéljünk Karácsonykor a fa alatt, még ha nem is jut igazi fenyőre. Május van, a héten szülinapozunk. A húgomnak és nekem is most van. Gyönyörű lesz, már most tudom. Elmegyünk sétálni a városba, anyu süt tortát nekünk, este leülünk és megesszük, de előtte még meghallgatunk egy dalt a bátyám vicces előadásában. Mindenki nevet majd.------- És ráadásul egy év múlva már a kistesónk is ott fog ülni velünk. Mi kell még ezen kívül? Ez az, ami felbecsülhetetlen értékű. Mert nekem bizony mindenem megvan: szerető szülők, testvérek és egy csodálatos férfi.

Bün és bünhődés

A nő azt hiszi van szép családja, háza, kutyája, íróasztala ahol dolgozhat...Talán boldog is lehetne, ha nem érezné azt, hogy ez az egész egy nagy hazugság, ami felőrli a boldognak hitt életét. Keresi a kiutat, változtatni próbál, de csak csöndben, nehogy valakit zavarjon, nehogy fájjon. Pedig a változás elkerülhetetlen velejárója a fájdalom. Fájni kell, hogy élvezd az örömet, a jót a szépet, és megbecsüld azt, amit nagy fájdalom árán elértél... Bűn és bűnhődés------- 16 év. Ennyit töltöttem el mellette. Ahogy mondani szokták a legszebb éveim őrá áldoztam. Hamar a saját lábamra álltam, mert így neveltek, nekem így volt jó és hagytam, hogy a 16 éves kamasz is az én lábamra álljon. Itt követtem el az első hibát… Szerelmesek voltunk, már nem gyerekek, de még nem felnőttek, mindenesetre úgy éreztük miénk a világ… mindegy milyen áron, csak együtt legyünk. Egyedül kellett volna elkezdenem a nagybetűs életet, őt pedig hagyni az édesanyja had nevelje még tiszteletre, megbecsülésre, tisztességre, felelősségre, türelemre, óvatosságra… Olyan alapvető emberi tulajdonságok ezek amit elvárna egy lány, ha nem túl vak vagy szerelmes. Talán soha nem bízott bennem, soha nem szeretett eléggé ahhoz, hogy tudomásul vegye, nem a tulajdona vagyok, „csak” a barátnője, élettársa, felesége.------ És teltek az évek, egyre gyakoribbá váltak a féltékenységi rohamok, már nem is tetszett annyira ez a nagyfokú szeretet, mondhatnám úgy is, beértem volna kevesebbel… Ő birtokolni akart, én pedig szabadulni a kötelékből. Ő úgy gondolta, neki joga van tudni életem minden mozzanatáról, én pedig kétségbeesetten próbáltam megőrizni a „privát szférámat”. Nevetséges, nem is volt nekem olyan soha, hiszen mindig mindenről beszámoltam, elszámoltam, megmagyaráztam. Akkor már időnként elhagyta a szám a „semmi közöd hozzá”, vagy a „nem nézheted meg”, „nem veheted fel a telefonom”, „ne nyúlkálj a táskámba” kezdetű mondatok. Az asszony titkol valamit… ez fölöttébb gyanús, neki pedig joga van tudni azt, amiről nem tud, a titkot… Keresett, kutatott, lehallgatott, kihallgatott, követett és megfigyeltetett és az eredmény SEMMI. Egyelőre… de biztos, hogy van valami, tehát ha nem megy nyomozóhatósági módszerekkel, akkor majd elmondja kínjában..--------. Már egyáltalán nem voltam büszke arra, hogy engem valaki nagyon szeret és akkortájt azt hiszem az egyik szemem résnyire kinyílt. Szétnéztem és azt láttam, emberek vannak körülöttem, akik figyeltek engem, némelyik figyel rám. Kíváncsi voltam vajon van élet a férjemen és az üveghegyen túl? Persze, hogy van…csak még én nem láttam. Elfogott a vágy hogy megismerjek embereket, beszélgessek velük, elmondjam nekik ki vagyok, és megtudjam ők vajon kik és mi a véleményük rólam? Nyitottam a világ felé és alapjában véve tetszett, amit láttam. Alaposan megszűrve, átválogatva, kigyomlálva a kínálatot néhány igen értékes embert ismertem meg, akikkel sokszor órákat beszélgettünk a világ „nagy” dolgairól. -------. Azt mondják, amiről nem tudok, az nem fáj. Milyen igaz. És kinyílt a szemem és nem tetszett amit láttam… Minden amiről azt hittem, hogy jó nekem, nemcsak hogy nekem nem volt jó, hanem még annak sem aki ezt elhitette velem. Évekig homokba dugtam a fejem, gondoltam ha én nem látom ami körülöttem történik biztosan más sem látja. Nevetség tárgya lettem. Én és az életem. Nekem is volt már titkom, bár korántsem éltem olyan „kalandos” életet, mint a férj, de azért titok volt, és az enyém. Őszintén szólva nem volt olyan fontos része az életemnek, de volt egy férjem, aki azzá tette. Ha ő nem keres, kutat, lehallgat, kihallgat, követ és megfigyeltet talán beteszem életem egy fiókjába, ahol aztán rövid időn belül feledésbe merül, és maradok az, ami voltam, mert még mindig hittem, hogy alapjában véve jó az én emberem és annyi mindent elértünk, átéltünk és olyan erősek vagyunk MI. Dehát volt nekem egy szerető, féltő, habzó szájjal kutató egyetlenem, aki egyre gyakrabban és vadabbul zaklatott azzal, hogy úgyis megtudja… És persze utálatos is voltam, talán időnként még hisztis is és végtelenül szomorú is....Magányos lettem mellette Aztán jött egyik veszekedés a másik után béküléssel tarkítva, vagy hetekig tartó haragszom rád, nem veszek tudomást rólad, átnézek rajtad és duzzogok, ha mondandóm van a gyerekkel üzenek állóháború. Hadüzenet volt a javából, neki megsértették a férfiúi büszkeségét, elvették a játékszerét, és nem és nem tudja magát túltenni rajta, mert akkora az a fájdalom, amit okoztam. Ja, igen, neki is voltak kicsapongásai, de bezzeg benne van „becsület”, mert ő engem választott, elvégre ő a gazdám. Mert ő jó ember és nem tehet róla, hogy nem tud jót tenni, mert nekem semmi sem jó.---------- Időt kért, hogy bebizonyítsa, ő a világon a legjobb férj, apa, szerető…stb. Időt kért és kapott is. Tudtam, hogy hiába, én nem akarok tovább élni vele, de nem akartam úgy véget vetni a házasságnak, hogy nem tettem meg mindent azért, hogy ő is belássa jobb lesz nekünk külön. Nem akartam, hogy egyedül az én elhatározásom alapján váljunk el, nem akartam csak én dönteni, mint oly sok éven keresztül, nem akartam egyedül ezt a terhet. Végre valahára ki akartam kényszeríteni azt, hogy ő saját elhatározásából tegyen valamit, még akkor is, ha ez lesz az utolsó a közös életünk alatt.-------- Mikor közöltem vele, hogy menjen oda, ahová akar nem ment el..... azt mondta, hogy mit képzelek én innen nem rakhatom ki...tényleg nem. Akkor voltam hülye hogy nem szedtem össze a gyereket és nem mi mentünk el tőle....de a gyerekre gondoltam...meg arra, mennyit dolgoztam a házunkon annyi éven keresztül, ennyim van, ebből kell új életet kezdenem magamnak és a lányomnak. Hülye voltam, és persze mint annyiszor megaláztam magam. Aztán öntudatomra ébredtem, leültem a lányommal és elmondtam neki, mennyire szeretem és tudom, hogy haragszik rám. Én nem haragszom rá, és amit érez az adott helyzetben teljesen „helyénvaló”, és majd ha kicsit nagyobb lesz pontosan fogja érteni mi történt és látni fogja az okokat és az összefüggéseket is. Tudom, hogy így lesz. Mint ahogy a kutyából, úgy apából sem lesz szalonna. Én pedig harcolok a világgal, a gyerekemmel, a „még” férjemmel és mindeközben ha a férjemre nézek nem egy boldog ember az akit láttok, aki végre szabad és végre élheti az életét, de nem ám...ő mártír, neki rossz, ő az, akinek a fejéhez én tartottam fegyvert, hogy ezt tegye velem, mert kizárólag az én hibám, mert nem mondtam el a titkot, pedig ő kérte, és az is az én bűnöm, hogy megcsalt de mikor volt az már, és különben is most én tettem meg. Még mindig minden az én hibám, pedig ő mondta, húzzunk egy vonalat, kezdjük elölről és leszünk mi még boldog család…-------- Én már elfogadtam a tényt, hogy egyedül vagyok, nincs aki óvón átölel, nincs, aki szeret. Nem érzek semmit. Sem haragot, sem félelmet. Már nem ugrik görcsbe a gyomrom, ha megszólal a telefon és ő az, vagy meghallom a kocsi hangját, mert megérkezett.... Mély a seb és nem biztos, hogy az idő begyógyítja. Mindig lesz egy dal, egy illat, egy fotó, ami újra és újra felszakítja a sebet, ami eszembe juttatja majd, milyen buta voltam amikor elhittem, hogy lehet engem úgy szeretni ahogy ő „szeretett” és mennyire fájt nekem ez a „szeretet”. A szívem az sosem lesz a régi....Jól jönne egy defibrillátor, hátha lehet még életet lehelni bele. Valaki egyszer azt mondta, ha meghalt volna, csak a szép emlékek maradtak volna meg...így csak a rosszak jönnek elő...illetve van előtte és utána. 5 éve tart a kínlódás. Ez 5 év az életemből. Nagyon súlyos bűnt kell ahhoz elkövetni, hogy valaki 5 év után szabaduljon a börtönből. És nekem még nincs vége, mert még nem váltunk el...

AZ ELSŐ ÉV NÉLKÜLE

Emlékül az első évfordulóra "Hiányzik egy érzés, egy szó, egy élet. Hiányzik minden, mi körülölelt téged! Kedves melegséged, ölelő karjaid, Szemed fénye, mosolygó ajkaid... Az égre nézek, hol egy csillag ragyog, Tudom őriznek téged az angyalok!" Az első év Nélküle...-------- 2020. augusztus 11. Egy éve lesz, hogy távozott kislányom az angyalok közé. 15 boldog évet ajándékozott nekünk a földi élete során. Egy éve ilyenkor, még más terveink voltak... új élet kezdete, továbbtanulás... Most pedig a sírkövessel egyeztetünk, tervezünk, hogy az első évfordulóra elkészüljön a síremlék.------ Ha arra gondolok, mikor találkoztunk utoljára? Nagyon rég nem láttam! Ha arra az estére, mikor történt? Mintha tegnap lett volna! A világ legnagyobb fájdalmát megélni nagy próbatétel a sorstól. El nem múló fájdalom, szűnni nem akaró hiányérzet. Azelőtt azt gondoltam, ha elveszíteném gyermekemet, biztos nem élném túl!------ A hír hallatán nem is hittem el: "- Nem! Az én gyermekem nem halhatott meg! Biztos tévednek!" Nem tévedtek!----- Tudtam, de fel nem fogtam, mi történt. Tettük a dolgunk, végeztük a "kötelező" teendőket. Az első perctől kezdve kerestem, kutattam a választ. A fizikai okát tudtuk: autóbaleset. Valahogy mindig is éreztem, van valami. Valami, ami felsőbb rendű, ami irányít. Hittem, hogy nem hagyhatott itt "csak úgy!" Kerestem a választ.----- Spirituális témájú könyveket kezdtem olvasni, jártam "látóembernél", parapszichológusnál. A család felépítése megváltozott - apa, anya, fiú, a kislány elment. Felborult az egyensúly, négyen voltunk, hárman maradtunk. Elvesztettem életem egyik értelmét, elveszett a cél is! Mi, akik itt maradtunk, szomorú napokat éltünk - és élünk meg. Az ünnepeket, az évfordulókat... Az Ő napjait!----- Az egész csodás egyénisége, az egész ADRIENN hiányzik mindannyiunknak. Nehéz nélküle. Tanulunk újra élni. Már semmi nem olyan, mint volt, hiszen minden változik. Sokszor gondolok arra, ha most visszajönne, mit mondanék Neki? Miért raktam el a holmijait? Miért ég a gyertya minden percben a fényképe előtt? Tudom, hogy sokszor jön, itt van velünk. Mi nem láthatjuk, de ő lát minket. Nem szereti, ha sokat sírunk, Ő sem tette…------ Beszélünk róla minden nap. Nevetünk, ha kell. Tudom, el kell engednünk Őt. Mennie kell az úton tovább… mert elindult a fénybe! Mély fájdalommal és el nem múló szeretettel gondolunk Rá. Magával vitte szívünk egyik darabját, de minden nap elteltével közelebb kerülünk hozzá. Hiszem, hogy találkozunk az Öröklétben…de "az a perc ma sem múlt el még... "

A LÁNY EGY NAP ALATT NŐTT FEL.

Vasárnap korán reggel rendőr csizmák dübörgése verte fel Kittyt, aki mély álmában azt hitte, még nem ébredt fel. Hálóingben, úgy ahogy volt, kirohant a konyhába és ott valóban rendőrök voltak. A lány, aki egy nap alatt nőtt fel Anyát kérdezgették, hogy apa máskor is szokott-e kimaradni éjszakára? Sajnos.... erre én is tudtam a választ. Apa hol van??? - szinte kiáltottam fel. Ne ijedj meg kislány! Ő jól van, de volt egy karambolja, ahol egy kisfiú meghalt.-------- A föld furcsán kezdett mozogni alattam, nem értettem a szavakat. Leültettek és hoztak vizet. Nem tudtam megszólalni, de ahogy láttam, anyám is is bámult maga elé. Most hol van? Nyögtem ki végre.------ Benn van a rendőrőrsön, kihallgatják, de utána hazajöhet. Anyámnak mentőt hívtak. Tőlem megkérdezték, nem félek-e itt maradni egyedül? Nem. - válaszoltam gyorsan. Fel tudsz hívni valakit a rokonságból, aki érted jön? Persze, a nagyanyámat.-------- Hány éves is vagy? 13 leszek novemberben. Így lettem én a lány, aki túl korán nőtt fel. És lettem mosolytalan arcú egész életemben. A kis Kitty itt kísért bennem, pedig már nagymama vagyok.------ De visszamennék, ha megtehetném és tovább aludnék. Apu hazajönne, mint máskor

WOLFMOTHER FULL LIVE VÁLOGATÁSOM

QUITAR LEGENDS VÁLOGATÁSOM

RAINBOW VÁLOGATÁSOM

FESTIVALS VÁLOGATÁSOM 2

FEUER IM STADION (Moscow - 2019)"

DEMONIC CELLO VÁLOGATÁSOM

DARK,VIOLIN,PIANO, SYMPHONY------VÁLOGATÁSOM

FULL MOVIE EGY ÁLOM NÁSZÚT......

FULL MOVIE VISSZATÉRT A POKOLBÓL…

GOTHIC ROCK VÁLOGATÁSOM

Életem legszörnyűbb története

Szeretném veletek megosztani életem legszörnyűbb történetét. 18 éves voltam akkor, boldognak kellett volna lennem, örülni a fiatalságnak, buliknak, de én a szörnyeteg karjaiba rohantam inkább. Aztán megmenekültem…horrorfilmbe illő történet főhősnője voltam, a való életben. Életem legszörnyűbb története--- Én meg kis hülye 18 éves voltam, még bőgtem is... pedig dehogy akart elhagyni, csak jól érezte magát, ha bánthatott! 2 évet voltunk már együtt, amikorra már csakis sírásból álltak a napjaim, mert nem volt olyan nap, amikor nem bántott volna! A szüleim már ki sem bírták állni, mert látták, hogy mit csinál velem, de sosem engedtem, hogy beleszóljanak az életembe! Mígnem 2022-ben elmentünk Sanyival nyaralni 1000 kilométerre a városunktól, messze a tengerre! Na, ott is csak kínozott... életem legszörnyűbb nyaralása volt az! Hazafelé már azt hajtogatta, hogy ez volt az utolsó, hogy együtt voltunk, többé nem jön el hozzám, elhagy, vége! Persze megalázkodtam neki, könyörögtem, hogy ne! Még aznap, amikor hazaértünk a tengerről, este eljött és szakított velem…én meg azt hittem meghalok, egy világ omlott össze bennem!------ De 2 nap alatt a szakítás után éreztem, hogy annyira nyugodt vagyok, szinte fellélegeztem, miközben azért nagyon-nagyon szerettem! DE legalább nem kínozott senki!------- Mígnem harmadnap éjszaka kopogott a szobám ablakán, én kimentem, ki akart békülni és mondta, hogy eladták a házat és elköltöznek Újvidékre, menjek vele. Még aznap éjszaka összecsomagoltam és megszöktem otthonról!----- Aztán egy napon teherbe estem! Határtalanul boldog voltam, akartuk ezt a gyereket. Vagyis úgy mondanám, ő csupán csak egy gyenge pillanatában akarta, aztán már nem, de én nagyon-nagyon örültem, hogy babát várok! Úgy éreztem, most már bármi történjen, nem vagyok egyedül! Ha szomorú vagyok, ha sírok is és szenvedek, de akkor sem vagyok egyedül többé!------- Telt múlt az idő, Sanyi anyja mindinkább össze akart veszíteni bennünket! Amikor Sanyi dolgozott, az anyja bántott folyamatosan, irigyelte, hogy annyira szeretem a fiát, de az égvilágon semmi nem volt jó, amit én csináltam! Aztán mikor Sanyi hazajött, akkor meg ő bántott, és nekem ott senkim sem volt, sem ismerősök, sem barátok, sőt még telefonálnom sem volt szabad a szüleimnek, mert az sokba kerül! Aztán egy este az anyós kihívta a rendőröket minden indok nélkül, hogy rakjanak ki minket a házából, mert mi zavarjuk őt, még, hogy én, de hogy a saját fiát is kidobassa a rendőrökkel, hát az már sok volt! Én cigány vagyok,akkor 3 hónapos terhes voltam!------Szülés után el akarta venni a gyerekem.Na az volt az a pont, amikor tudtam, hogy a gyermeket még csak a nevére sem fogom íratni, nem voltunk megesküdve és tudtam, akkor már biztos voltam abban, hogy elhagyom én még a baba születése előtt. Még akkor nem menekültem meg, hisz a vonatállomás onnan 6 kilométerre volt, buszjárat sem ment, stoppoltam, stoppoltam 9 hónapos terhesen! Hála Istennek megálltak és elvittek egy darabon, aztán stoppoltam tovább... mígnem végre hazaértem, hála azoknak az embereknek, akiket életemben sosem láttam és mégis megálltak és elhoztak engem! Ezt a történetet még a szüleimnek sem meséltem el soha! Anyám teljesen tönkrement idegileg ettől az én kis kiruccanásomtól! Nem mondtam, hogy hogyan sikerült végre hazajönnöm, csak annyit mondtam, hogy sose többet nem akarom látni SANYIT! Na, akkor éreztem, hogy megmenekültem, SOHA TÖBBET ILYEN KAPCSOLATOT!

Sugárkezelés kalandokkal

Időre érkeztünk: az előjegyzés reggel nyolcra szólt. Szédelgek, sem enni, sem inni nem volt szabad, ráadásul hajnali háromkor kellett kelnünk, hogy felérjünk kocsival. Ülünk a rendelő előtt, idősek többségében, én vagyok az egyetlen fiatal közöttük.-------- A legtöbbjüknek már nem ez az első alkalom. Beszélgetünk, a tapasztaltak elmondják, mire számíthatok: kihullik a hajam és a szemöldököm, nem hullik ki; többször vissza kell jönnöm, nem kell többet jönnöm; ellentmondás ellentmondás hátán. Megunom, felállok, sétálni kezdek, nézelődöm. Nyílik az egyik ajtó, középkorú nő lép ki rajta. Elborzasztó látványt nyújt: koponyáján ormótlan vasszerkezet ül stabilan, egyfajta újkori töviskoszorúként. Hogy a kép teljesebb legyen, látom, homlokában lyuk van, abba van az egyik rögzítőszeg belecsavarozva. Természetesen vérzik, de ez már csak a hab a tortán, hogy egy kicsit morbid legyek. Á, velem úgysem fogják ezt csinálni – gondolom, akkor az orvos biztosan elmondta volna…------- De mi van, ha azért nem szólt, mert akkor esetleg soha többet nem megyek vissza? – Töprengek. Kísérőm, barátom nyugtatgat, egészen más lesz, különben is, ha mégsem, úgyis rendesen elérzéstelenítik… Közben szóba elegyedem a keretes hölggyel, mint kiderül, neki ez már a harmadik beavatkozása, lassan megszokja. Igen, ezt a szót használja. A nevemet hallom, egyelőre csak egy papírt nyomnak a kezembe, amivel az alagsori CT-t kell felkeresnem, mert a beavatkozáshoz naprakész felvétel szükséges. A vizsgálatot már jól ismerem, fél évente csinálják ezt és az MRI-t is. Gyorsan vége, a kontrasztanyagra, amit közben kapok, most sem reagálok rosszul, ami jó hír, mert innentől ehetek-ihatok. Az eredménnyel vissza az aktuális rendelő elé, leülök, és habzsolni kezdeném a magunkkal hozott szendvicseket, ám ekkor ismét szólítanak, most oda, ahonnan korábban a hölgy jött ki. Egyedül megyek be, már nem félek. Bekapcsolt a „robotpilóta”, ami a stresszes helyzetekben mindig zúdít egy adag humorérzéket az ereimbe. Kinek adrenalin, kinek ez… Szerintem én vagyok szerencsésebb.------- A már jól ismert orvos fogad, felcsípteti a felvételt egy megvilágított üveglapra, majd mutogatni és magyarázni kezd. A tumor mérete az elmúlt fél év alatt nem csökkent – mitől csökkent volna -, ezért a sugárkezelés elkerülhetetlen. Majd a további információk a beavatkozásról, amiket korábban már megbeszéltünk. Ezután méricskélni kezd a fejemen, figyelmeztetve: nagyon fontos, hogy szikrányit se mozduljak. Kijelöl három pontot. Rövid idő múltán egy asszisztensnő lép be, és érzéstelenítőt vesz elő, fecskendőbe szívja, majd a doktor a megjelölt helyeken a bőr alá fecskendezi. Apró szúrás, nem fáj, amint az sem, amint a már zsibbadt bőrön szikével kb. centiméteres vágást ejt. A következő pillanatban egy fúróval a kezében lép hozzám, és én majdnem felvihogok, ugyanis mi otthon a falat fúrjuk Black and Decker szerszámokkal, és a doktor kezében a miniatűr fejjel ellátott kis masina is ezt a márkanevet viseli.------- Hát persze, hogy a koponyacsontot fúrja meg. Fájdalom semmi, csak valami fura rezgés, és kellemetlen pörköltcsont-szag. Hát persze, hogy a nehéz fémkeret rögzítőszegei kerülnek a lyukakba. Magyarul én is töviskoronát kaptam… Jó nehéz. És jól is tart, ugyanis az orvos két oldalon megragadja, és szinte elemel a földtől. Szilárd. Bármit csinálhatok, míg a mentő megérkezik, csak egy dologra vigyázzak: lehetőleg ne üssem be sehová. Kilépek, az elsápadó arcokból olvasom, nem akármilyen látványt nyújthatok. Pár pillanat múlva kiderül: mivel a zsibbadt bőr miatt nem érzem, ám mindenki látja: horror, amint a homlokomon vérpatak araszol a szemem felé. Kapok gézt, immár nem vérzik. Viszont WC-re kell mennem. Kb. 70x70 cm-es, fogalmam sincs, kikre méretezett fülke, mire nagy nehezen magamra csukom az ajtót, és leülnék, naná, hogy alaposan belecsapom a fejem az ajtó belső, boldogabbik felébe. Csak úgy rezeg az agyam.-------- Rengeteget kell várni a mentőre, ami délután kettő körül érkezik meg, addig azon zsörtölődöm, hogy bezzeg ilyenkor egy francos kamera sincs a közelben – normál esetben barátom 2 db. kamerával, és 1 db digitális fotómasinával a kocsijában közlekedik – mint kiderül, vanni most is van, viszont nem hajlandó kimenni érte. Közben Niki Lauda miatt elveszítjük kísérőinket a csúcsforgalomban, mire a célhoz érünk, kiderül, közülük senki sem tudott követni bennünket, valahol elkeveredtek. Az épületkomplexumban egy alagsori helyiségbe megyünk, ott leülünk, ekkorra már kezd kimenni az érzéstelenítő hatása. Eltelik negyedóra, a barátom sehol, ekkor sírom el magam. -------Nem tudom, hol van, nem tudom, mi van vele, tudja-e, hogy ide kell jönnie, ide talál-e, és úgy egyáltalán, kiborul a bili. Robotpilóta zárlatos lett. Két perc múlva már azért zokogok, mert megpillantom: itt van, idetalált! Keret ide vagy oda, rohanok hozzá. Elmondja: csak a kocsiban tartott térképnek, szinte páratlan tájékozódási képességének, valamint egy segítőkész portásnak köszönheti, hogy ránk talált, ugyanis a mentőt két perc alatt elveszítette szem elől.------ Most már megnyugszom, az első embert be is hívják. Egy óra múlva már én fekszem a bonyolult, földönkívüli technológiát idéző masinában, szorosan becsavarozott fejjel. Ezért kellett a keret. Megint a mit keresek én itt, a pánikot kedvenc sorozatom egyik hősével (ő Hétkilenced - Hetes -, aki egy cyborg, félig ember, félig gép) azonosulva próbálom távol tartani. Lassan telik az idő, de sikerül. Nem kell tüsszentenem, köhögnöm, egyéb mozgáskényszer sem jön rám.----- A jó hír: a szerkentyűt itt helyben szedik le, nem kell visszamenni az Amerikai útra. Könnyű a fejem, elmélázva nézem a pesti csúcsforgalmat, miközben a dugóban araszolunk. Vége. Túléltem.

Oryn Etheria--VÁLOGATÁSOM

A FALÚ RÉGEN

Régen a faluban szinte kivétel nélkül minden háznál látni lehetett ilyet. Volt disznó, sok helyen kacsa, liba, gyöngyös, néhol birka, marha és minden, ami az állatokhoz kapcsolható. Húsárú, sonka, kolbász, szalonna, sajt, tej, vaj, tojás és nem sorolom.------- Az egyik kedvencem a fiatal csirkéből készült pöri volt galuskával és tejfölös uborkasalátával. ----- Ma már az emberek inkább az akciós újságokat olvassák, hogy hol van véletlenül a hétvégén 2 napos akció valamelyik boltban és közben meg azon morfondíroznak, hogy megváltozott minden.------ Pedig ők változtak meg, csak ezt nem könnyű belátni. Ma sincs megtiltva senkinek, hogy háziállatokat tartson és legyen zöldséges kertje, de az emberek többségének nincs, lassanként már még falun sem.

DEPRESSZIÓ,MAGÁNY........

>Depresszió, magány, gyász, félelem és egyéb démonok… Mostanában sokat gondolok a nővérem férjére. Nyolc éve követett el öngyilkosságot. Nem ez volt az első próbálkozása, de ez lett az utolsó. A nővérem a pincéjükben talált rá a holttestére. Egy vastag csőhöz kötötte fel magát és miután a korábban bevett nagy mennyiségű altató szétterjedt a szervezetében, szépen lassan megfulladt. Egyedül, rettegve, a saját elméje által emelt börtön foglyaként végzett magával hátra hagyva egy meggyötört feleséget és két zavarodott kislányt. Skizofrén volt. Mindenki próbált valamit tenni érte, de sajnos nem sikerült.------- Legalább egyedül vágott neki az ismeretlennek…---- Igen, sokat gondolok rá mostanában! Szomorú emléklét felidézték a Tényőn történt tragikus események. Azóta is próbálom megérteni, hogy mi vesz rá egy embert, egy szülőt, hogy ártson saját gyermekeinek és szeretett feleségének. De nem tudom megérteni! És nem is kell megértenem! Nem kell megértenem, de megakadályoznom - megakadályoznunk igen! Esélyt kell adnunk mindenkinek, hogy elmondhassa a problémáit, megossza velünk a gondjait, elsírja szerette elvesztése fölötti bánatát! Nem szabad megengednünk, hogy egy társunkon annyira elhatalmasodjon a kétségbeesés, a magány és az elesettség érzése, hogy önmaga vagy családja ellen forduljon.-------- Az elmúlt években nem ez volt az egyetlen ilyen szomorú esemény az életemben. Sajnos végzetes hibát követtem el, mert nem figyeltem eléggé a közelgő tragédia árulkodó jeleire, melynek következtében elveszítettem egy nagyon jó barátomat. Nem feltételeztem Róla, hogy képes önkezével véget vetni az életének. Soha sem mesélt a sötét gondolatairól, mindig kedves és szeretnivaló volt. Egyedül élt. Naponta beszéltünk, néha többször is. Egyik reggel hiába álltam a kapuja előtt...nem jött többé!-------- A testére egy parkban találtak rá, gyógyszert vett be. Az én kedves barátom amilyen csendben élt, olyan csendben ment el hatalmas űrt és mardosó bűntudatot hagyva örökül! Minden évben november elsején kimegyek a temetőbe és gyertyát gyújtok az emlékére. Érte már csak ennyit tehetek!-------- De van, akiért még nem késő küzdeni! Soha sem sejthetjük, hogy egy embertársunkat milyen gondolatok gyötörnek. Mindannyian mások vagyunk, más az értékrendünk, másképp dolgozzuk fel a nehézségeket és megrázkódtatásokat. Jó lenne, ha ez a cikk felhívná mindenki figyelmét a láthatatlan veszélyre, a néma sikolyokra és a szavak nélküli segélykiáltásokra! Figyeljünk oda jobban egymásra, halljuk meg a kétségbeesés hangját, mert a tragikus következmények súlyát egy életen át cipelni fogjuk!------- Ha úgy érzitek, hogy kisiklott az életetek, vagy jó lenne egy nyitott fül, akkor én és még nagyon sokan rajtam kívül itt vagyunk! Azt szeretném, ha leírnátok, ha megosztanátok velem és a többiekkel mindennapi gondjaitokat, félelmeiteket, mielőtt bármi ostobaságot gondolnátok vagy elkövetnétek! Adjatok esélyt magatoknak jobbá tenni a jövőt - és nekem jóvátenni a jóvátehetetlent! „Vannak, akik besétálnak az életünkbe, nyomot hagynak a szívünkben, tovább lépnek, és mi örökre megváltozunk.”

PÁNIKKAPUK

Mindenki megijed, amikor észreveszi, a kapuk lassan elkezdenek bezáródni körülötte. Olyan ez, mint amikor állsz Stonehenge közepén, feletted az égbolt, érzed a mágikus erőt, ami a kövekből árad, s egyszer csak elindulnak a falak… a rések egyre kisebbek és kisebbek lesznek…és elfog a pánik, hogyan jutsz ki onnan… egyáltalán ki tudsz surranni, mielőtt teljesen összecsukódnak? Pánikkapuk--- Hülye hasonlat, hiszen még soha nem jártam Stonehenge kövei között… de falaim és kapuim azért vannak. Kicsik, nagyok, díszesek, omladozóak…olyan „mindenfélekapuk”… "Összevisszák", mint az életem… Kapuzárási pánikom is lesz…mert lesz…(tényleg lesz?!), nem csak a férfiemberek kaphatják el ezt a borzadályos betegséget, hanem mi, nők is…Fura, ugye?------- Mikor kezdődik? Fene tudja… de jön, és jön, és jön… megállíthatatlanul…Talán amikor felfedezed az első ráncot ott, a szemed sarkában…vagy az első ősz hajszálat sziszegve téped ki…vagy egyre több mellfeltaszigáló fehérneműt vásárolsz a boltokban…de a legrosszabb, amikor azt látod, hogy már nem érdekled az utcán rohangáló férfinépet…De hoppá! Nem is kell az utcára kimenni… hiszen ott van melletted valaki (ha van, és nem éppen tegnap vettél újratölthetős elemeket… mert már a Duracell sem bírja a hajtást), aki nem téged bambul, hanem a tévét… a keménycsecsbimbójú, feszes fenekű csodakancákat… s közben a szépen elkészített vacsorai falatokat nem a szájába, hanem a fülébe dugdossa… és észre sem veszi, ahogy éppen a legszexisebb hálóviganódban te is szexistennő szeretnél lenni… nem másnak… csak neki… No, ez szerintem rosszabb, mint Stonhenge…------- Tényleg megérdemled! Mármint azt, hogy nem látod azt a bizonyos rést a fák között…olyan sűrű erdőt növesztettél magad köré…te pedig üldögélsz a tisztásodon, és pfujjogsz holmi királyfikról, akik nem jönnek, mert ugye a fehér ló megdöglött…vagy már a királyfiak is kihaltak… a békákat csókdossa a fene, mert ki tudja, mi lesz belőlük egy nagy cupptól…a toronybéli púpos is megtalálta már a maga cigánylányát, bár „heppiend” nélkül…és amíg ott sírdogálsz, hirtelen megjelenik az erdész, talán azért, mert megunta, hogy az erdő összes állata neki panaszkodik, hogy nincs egy nyugodt nappaluk-éjjelük a nagy nyirvákolástól. - Miért sírsz, királylány? - Hülye vagy? Ki itt a királylány? - nézel rá meglepetten. - Na, akkor gyere velem! - és kézen fog, elvezet egy patakhoz, kiránt a zsebéből egy kockás zsebkendőt, és elkezdi módszeresen, s nem éppen finoman letörölni az arcodról a könnyeidtől szétmaszatolódott festéket…simára fésüli bebongyorkázott hajad…takarót terít meztelen válladra… majd odanyomja a fejed a víz tükréhez. - Most nézd meg magad------ …és akkor rájössz, hogy igenis királylány vagy… mert a saját valódat mutatod…kendőzetlenül… leplezetlenül…az a ránc ott pont oda való… főleg most, hogy a visszaverődő fény is ráesik…a szemed ragyog…a szád élettől lüktet…nincs „mismás”…nincs praktika…és felnevetsz… - Hogy én milyen hülye voltam! – és hatalmasat harapsz a feléd nyújtott zsírosszalonnából, kenyérrel, hagymával… Az erdő vadjai pedig megkönnyebbült sóhajjal nyugtázzák, hogy végre végigalhatják az éjszakát… Én pedig szintén megkönnyebbülten sóhajtok fel, mert engem még nem ért el a kapuzárási pánik legkisebb fuvallata sem...

ODYSSEY - -WORLDS - VÁLOGATÁSOM