2022. július 3., vasárnap

PUTIN AND TRUMP ON THE WAR

Putyin szerint a Nyugat robbanthatja ki a harmadik világháborút 2022.07.03. Nem Oroszország, hanem a Nyugat robbanthatja ki a harmadik világháborút - erre utalt egyértelműen - (nyilván az orosz elnök véleményét közölve) Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő. Ugyanakkor Peszkov azt mondta, reméli, hogy a Nyugaton legalább egy kevés megmaradt a politikai gondolkodásból és észszerűségéből. Most az apokalipszis lehetőségét veted fel. Beszéljünk valami konstruktívabbról. Bízzunk benne, hogy végül is valamilyen politikai elme és akarat még mindig legalább részben megmaradt a kollektív Nyugaton – mondta egy interjúban Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a harmadik világháború. Ezzel egyértelműen arra utalt, hogy az oroszoknak ez nem áll szándékában, tartanak azonban attól, hogy a Nyugat eljut idáig. A Kreml képviselője megjegyezte, hogy Oroszországban a politikai gondolkodás teljes mértékben megmarad. „Ez biztos, nincsenek kétségeim" – hangsúlyozta Peszkov. Korábban, június 30-án Pedro Sanchez spanyol miniszterelnök azt mondta, hogy a NATO-országok nem terveznek katonai konfliktusba bocsátkozni Oroszországgal. Egyúttal viszont bejelentette a szövetség „elrettentő képességének növelésére" irányuló szándékát. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár ugyanakkor kijelentette, hogy a szövetség nem tekinti magát az ukrajnai konfliktus részének, és nem akarja, hogy az átterjedjen az ország határain túlra. Azt is megjegyezte, hogy a szövetség azt a célt tűzte ki maga elé, hogy megakadályozza a közvetlen konfliktust Oroszországgal, mert az abból származó károk összehasonlíthatatlanok lesznek.----------------------A harmadik világháború kitöréséről beszélnek Amerikában 2022.06.22. A korábbi elnök szerint az USA jelenlegi vezetése „komoly veszélybe" sodorta az országot. PUTYIN SZERINT A NYUGAT ROBBANTHATJA KI A HARMADIK VILÁGHÁBORÚT Senki nem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan ilyen rossz irányba fordulhat az ország, Joe Biden amerikai elnök az Egyesült Államokat egy lehetséges világháború felé terelte – mondta amerikai idő szerint hétfőn este a Newsmax című amerikai televíziónak adott interjújában Donald Trump, volt amerikai elnök. Világháborús fenyegetettség Hazánk a pokolra jutott, és nagyon gyorsan rossz irányt vett. Senki sem gondolta, hogy lehetséges, hogy ennyire rövid idő alatt rossz irányba fordulhat – fogalmazott Trump. „Nem tudok róla, hogy bármi megakadályozna abban, hogy 2024-ben elinduljak az elnöki posztért. Újra naggyá kell tennünk az országunkat. Szeretem a hazánkat. Megteszem, ami az országnak jó" - tette hozzá a volt republikánus elnök. TRUMP SZERINT AZ ORSZÁG „BORZASZTÓAN MŰKÖDIK" BIDEN IRÁNYÍTÁSA ALATT. „Azt gondolom, hogy soha nem voltunk még ennyire mélyen" – fogalmazott. A volt elnök az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta: „komoly veszélybe sodródott az Egyesült Államok. Trump: Világháborúba torkollhat az orosz-ukrán konfliktus. Ahogyan ők kezelik a helyzetet, lehet, hogy világháborúba torkollik. Őrület, amit csinálnak – tette hozzá. Irán mint atomhatalom Trump arra hívta fel a figyelmet, hogy Irán az atomhatalommá válás küszöbén áll, Kína a világ szuperhatalmává válik, Oroszország pedig háborúban áll Ukrajnával. „Ez együtt mindent lángra lobbanthat, ha nem tisztelik az országunkat szerte a világon. Nem számíthatsz Kínára, hogy majd újra naggyá teszi Amerikát" – fogalmazott a volt elnök. „Recesszióban vagyunk" – mondta Trump az Egyesült Államok gazdasági helyzetével kapcsolatban. Most látjuk, mit tesz Biden politikája a gazdasággal – fogalmazott. A VOLT ELNÖK SZERINT BIDEN ZÖLDENERGIA-PROGRAMJA, AZAZ A FOSSZILIS TÜZELŐANYAGOK LECSERÉLÉSE MEGNÖVELTE A BENZINÁRAKAT, ÉS VÉGÜL HATALMAS INFLÁCIÓHOZ VEZETETT. Trump kritikát fogalmazott meg a mostani kormánnyal kapcsolatban, amiért nem használják az ország kőolajkészletét. A lábunk alatt folyékony arany van, és most könyörgünk más országoknak, hogy adják el nekünk az olajukat – tette hozzá. A volt elnök szerint a magas üzemanyagárak nem fenntarthatók, és elsősorban ez okozta az inflációt. „Ez sokként hatott a rendszerre, amikor kevesebb mint 2 dollárról 5-6-7-8 dollárra, sőt, 9 és 10 dollárra drágult az üzemanyag. Ez szörnyű" – fogalmazott Trump.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése