2023. december 31., vasárnap

FÉNYESLITKE - EGYÜTTESE- 1970

FÉNYESLITKE PANORÁMA BEND A zenekar a 70-es években alakult, elő története így kezdődött.Bodnár Zoli,Eszenyi Tibi és Kallós, a Besibe jártak és kezdtek gitározni tanulni, aztán Litkében kezdtek el próbálni, Lippai Berti ekkor csatlakozott hozzájuk, az első erősített gitárt Széles Pisti fabrikálta Zoli búndozta, és tett rá pick-up-ot Csimbók Tibi segítségével aki aztán állandó technikusa volt a zenekarnak, ahogy Lippai Pisti is, első erősítés a Lippai Berti rádiója volt két 6 wattos hangszóróval, aztán a kultúrház mozi gépe volt az erőssítő az ottani hangszóróval, majd a 100 vattos községházáról származó erősítő, a hangszórót a tetőről szedték le, a sok, sok hangszóróból lett egy hangfal .Később már Kisvárdáról kaptunk gitárt egy10 wattos erősítőt. a klubban már száz wattal nyomtuk, a tsz helységében.-----A FOTÓ A VOLT TSZ IRODA FOTÓJA--- 1968-70 volt az őskor klubbal együtt működött a zenekar a clubot Lippai Berti és Csimbók Laci és Lippai (éveges) Józsi alapították, hogy a zenekarnak legyen állandó helye, ahol próbálhatnak és játszhatnak. Lippai Berti a dobos volt, de játszott Olajos Pisti is. tőle sokat tanultak, hiszen ő már pofi volt. Játszottak időnként mások is, Kocsis Józsi dobon, vagy Bodnár Imi dob, Juhász Imre tangó harmOnikán, mikor lagziba mentek. Lippai Berti 70 -ben elmentem a zenekartól, pestre költözött, utána Kocsis Józsi dobolt. A zenkar végső felállása, Bodnár Zoli gitár Nagy Sanyi gitár, Eszenyi Tibi dob. A neve a Panoráma Bend lett, a tagok neveinek kezdőbetűjéből ----A régi Tsz irodában a recsegő olajos padlós teremben sokat rendeztek bált a zenekarral,az épület parkjában sok csók elcsattant.A környező falvakban is játszottak, valamint lakodalmakban. Az akkori slágereket játszották. Közkedvelt volt a zenekar egyik lassú száma. Majd sajnos később megszűnt, feloszlott.Most pedig hallgassuk meg a SZÉP SAJÁT LASSÚ SZÁMUKAT.