I DREAMED OF A FAMILY FOR MYSELF

Álmodtam egy családot magamnak – erre kaptam egy álompasit gyerekkel. Álmaid férfija itt van, megérkezett. El sem hiszed annyi csalódás, elcseszett párkapcsolat, egy fájdalmas válás, esetleg több méltánytalan randi után. Mégis itt van egy ember, aki megért, aki annak lát, ami valójában vagy (pedig lehet azt még Te sem látod), aki felemel és kezded elhinni, hogy a jövő mégiscsak lehet szép és nem egyedül fogsz megöregedni. ÁLMODTAM EGY CSALÁDOT MAGAMNAK Amikor fiatal voltál álmodoztál az ideális családról. Az élet azonban nagy rendező és bár mindennek megvan az oka, előzménye, nagyon fájdalmassá tud válni a valóság, hogy nem állsz még készen a vágyott életre. A válás okozta trauma, a csalódás, hogy erre se voltál képes elég mélyre képes vinni, még akkor is ha Te mondtad ki a végső szót, és tudod, hogy ez egy jó döntés volt. Beleragadni valamibe -ahol semmivé leszel, ahol elfogynak az energiáid, ahol már arra sincs erőd, hogy vitázz, ahol a nőiességed és az emberi mivoltod lassan köddé válik és az egyetlen sikered az anyaságod, viszont már ott sem tudsz teljesíteni, -félelmetes. Nem könnyű a döntés, a felelősség pedig a tiéd. Elbírod a terhét, bárhogyan is döntesz? Van az a pont, hogy nincs tovább, hogy nincs már miért harcolni. Van azt pont, amikor többet adsz a gyermekednek azzal, hogy felállsz és elindulsz egy ismeretlen úton. MERT AZ ÉLET MEGY TOVÁBB ÉS JÖHET ÚJABB SZERELEM Hidd el nekem, bátor vagy, hogy talpra álltál és belevágtál valamibe ami sok ember számára ijesztő és elképzelhetetlen. Elfogadni, szeretni és nevelni egy másik ember gyerekét? Nem biztos, hogy tudod mire vállalkoztál, sőt meg merem kockáztatni, gőzöd sincs. Talán van a fejedben egy kép arról, hogy milyen lehet egy mozaikcsaládban az élet, hiszen láthattál sorozatokat, filmeket, melyek zömével a békés egymásra találást igyekeznek közvetíteni. AZ ÉLET AZONBAN NEM EGY SOROZAT, hanem maga a megtestesült valóság és ami ezzel az élethelyzettel jár, az biztosan nem az amire fel vagy készülve. Hiszen nem elég, hogy el kell engedned azokat a társadalmi beidegződéseket, hogy pótszülőként (mostohaként) ritkán lehet jó kapcsolatot kialakítani a nevelt gyerekkel, hogy minden “mostoha” gonosz (lásd a meséket), egy ilyen család pont úgy működik, mint egy hagyományos ( pedig mennyire nem), nem lehet szeretni egy idegent (miért ne lehetne, többféle szeretet létezik) majd ha a gyerek elfogad én is elfogadom… stb. De még a saját ambivalens érzéseiddel is nap mint nap meg kell küzdened. Igyekszel jól csinálni, adsz, hogy elfogadjanak, aztán nem érted, miért nem úgy alakulnak a dolgok ahogyan szeretnéd. Látod, érzékeled, hogy a párod mennyire nem jól kezeli a gyereket, a helyzetet, hogy amikor ott van a vér szerinti gyermeke, a férfi, akit istenítesz, aki a minden, aki a hétköznapokban a megtestesült tudatosság, mivé válik az apás napokon. Nem érted, miért nem látja, hogy amit csinál az nem szolgálja sem a gyerek, sem a kapcsolat, sem a családdá válás folyamatát. (Bezzeg azt nagyon jól látja, ha te “túl jó anya vagy”.) A máskor határozott férfi a gyermekei bábjává változik, aki minden kifogást előhúz arra, mit miért csinál és miért nem gáz az, ahogyan a gyerek vagy ő viselkedik. Arról nem is beszélve, hogy olyankor mintha nem is léteznél, azon kívül, hogy az ellátásukról gondoskodsz. AZTÁN EGYSZER CSAK FELESLEGES HARMADIKNAK ÉRZED MAGAD Kivonulsz, veszekszel, haragszol… inkább a “baj forrására” a gyerekre, aki idegen, mintsem arra az emberre akit szeretsz. Aztán megint jön a bűntudat, hogy tényleg nem a gyerek a hibás, és valahol a párod sem. És mégis követi a tehetetlen düh, az elkeseredés, hogy hogyan fog ez működni. Bekattan, hogy már megint nem sikerül, nem vagy rá képes, úgy ahogy az előző kapcsolatodat sem tudtad megmenteni. És jön a küzdeni akarás, ezt nem adhatod fel. Hiszen mi vár Rád utána? Újra a párkeresés sokszor megalázó folyamata, a magány, a kérdések, hogy miért nem sikerült. Van egy párod, akivel “egyébként” minden működik, ezért a nehézségek ellenére érdemes kitartani. És ez csak egy szelet a mozaikos tortán, hiszen ott van az áskálódó, sértett ex aki nem partner, az eltérő nevelési minták, a szülői szerepek tisztázatlansága, a féltékenység, az eltérő pénzügyi gondolkodás, melyek sokszor tabuként rombolják a még fejlődésben lévő családot és párkapcsolatot. Hidd el, hogy minden érzés, gondolat, probléma, ami jelen van, az NORMÁLIS! Nem vagy egyedül ezekkel, ezért ne ostorozd magad és ne érezd azt, hogy ez csak neked nem megy. Minden család más, a benne élők alakítják, formálják, ehhez viszont sok idő, türelem és szeretet szükséges. A kérdés itt inkább az, hogy harmonikus otthont szeretnél teremteni vagy pedig az elvárásaid fogságában őrlődni?