2024. április 8., hétfő

THREE ERRORS.

HÁROM HIBA. Kedves férfitársaim, hadd osszam meg a velem történteket, hátha lehet belőle profitálni valamit… Huszonkilenc éve vagyok házas. Jól indult, minden a szokásos. Építkezés, két gyerek, mindkettőt becsülettel felneveltük, már kirepültek. Aztán ott maradtunk, mint két lakótárs. Csendes vacsorák, közönyös reggelek, semmitmondó beszélgetések. Hát ez nem túl izgi, de szeretem az asszonyt.---------- Csak hát úgy alakult, hogy megismerkedtem egy nővel. Tüzes, szenvedélyes, érzéki. Imádom minden porcikáját! Mivel sokat utazom a munkámból kifolyólag, meg ő is, elég gyakran össze tudtunk hozni egy-egy találkát. --------- Januárban a cégem elküldött egy kétnapos konferenciára, és mivel ő is meg tudta oldani, hogy épp vidéken kelljen tartózkodnia, nem bajlódtunk azzal, hogy külön szobát foglaljunk… Totál széthajtott voltam a melóban és hulla fáradtan érkeztem meg a helyszínre, ahol nekem szinte azonnal be kellett csekkolnom egy online meetingbe a kollégáimmal és a főnökömmel. ---------Mondtam az én kedvesemnek, hogy menjen le egyedül vacsorázni a szálloda éttermébe. Az első hiba, amit elkövettem, hogy azt viszont nem mondtam az én szívem hölgyének, hogy kétórás meetingem lesz, úgyhogy a vacsora után, amit nélkülem lesz kénytelen elkölteni, igyon még egy-két koktélt, és csak este fél kilenc után jöjjön vissza a szobába. ---------A másik hiba, amit elkövettem, az az, hogy úgy ültem oda az asztalhoz, hogy háttal az ajtónak, azaz a kamera épp a bejárati ajtót vette. Már a megbeszélés vége felé tartottunk, és épp a főnököm szónokolt, hogy mit kell még tennünk, hogy az idei év megalapozottan induljon pénzügyileg, amikor nyílt a szoba ajtaja. Ezek után minden másodpercek alatt történt. Előbb a kedvesem hangját hallottam meg.--------- - Remélem már nagyon kemény vagy, mert én már készen állok! Csakhogy nem csak én hallottam, hanem mindenki az online térben, aki épp a konferenciabeszélgetésben tartózkodott. És mindannyian nagyon jól ismerik a hölgyet. A hangjával együtt.--------- Mindenki néma csendben, kerek szemmel, dermedten figyelte a kamerát. Arra sem volt időm, hogy kicsekkoljak a beszélgetésből, mert az ajtó immár szélesre tárult és ott állt a szívem hölgye, magas sarkú cipőben és egy nyitott bőrkabátban, ami alatt nem viselt semmit. TELJESEN PUCÉR VOLT a kabát alatt! Az összes kollégám és a főnököm szeme pislogás nélkül az ajtóban álló jelenséget bámulta.---------- - Azonnal tégy a magadévá! – kiabálta a hölgy, miközben beljebb lépett. Majd konstatálta, hogy mi a szitu. - Ó! – mondta, de nem húzta összébb a kabátját. És akkor ehelyütt említem meg a harmadik hibát, amit elkövettem: a szóban forgó hölgy nem más volt, mint a főnököm felesége…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése