WILL EXTRATERRESTRIALS DECIPHER THE BUSINESS CARD OF HUMANITY?

Megfejtik az emberiség névjegyét a földönkívüliek? Egyetlen ember készítette tárgy sem hagyta el még (igazoltan) a Naprendszert az amerikai Voyager-1 űrszondát kivéve, amelyet 45 éve lőttek ki, és jelenleg 23,4 milliárd kilométerre van tőlünk. Már önmagában ez is egy rendkívüli teljesítmény, de azt, hogy még most is működni fog, és adatokat küld a Földre, álmukban nem gondolták volna 1977 szeptemberében a NASA-nál. És azt sem, hogy tíz műszeréből négy még ennyi idő után is működik. Nem azért, mert tönkrement volna a többi, csak lekapcsoltak hatot a tízből azért, hogy a leglényegre koncentráljanak, és az igencsak szűkös energiát az óriási távolság miatt két napig eltartó kérdés-válasz kommunikációra fordítsák. (Elképzelések szerint az 1973 áprilisában kilőtt, és a Jupiterhez és Szaturnuszhoz küldött Pioneer-11 űrszonda is kiléphetett már a csillagközi térbe, vagy nem, mert a rádiókapcsolat 1995 szeptemberében megszakadt vele.) Eredetileg a Naprendszer bolygóinak lefényképezésével (és sugárviszonyainak megfigyeléseivel) volt megbízva a Voyager-1 (fejlettebb kamerákkal, mint amiket a Pioneerok vittek magukkal), és a tervek szerint a Jupiter és a Szaturnusz gravitációja – parittyaként – gyorsította volna őket messze-messze kifelé a végtelen űrbe. Így is történt, de vicces, hogy a Voyager-2 már bő két héttel korábban, 1977. augusztus 20-án elindult (tudtunkkal a küldetésnek semmi köze sincs Szent Istvánhoz és az új kenyérhez), de a Voyager-1 megelőzte őt a Mars és Jupiter közötti aszteroida-övben. Nem volt hiábavaló a sürgölődése, mert jórészt a Voyager-1 képeiből van közelebbi elképzeléseink a Vénuszról, a Jupiterről, a Szaturnuszról, a Neptunuszról, és ezeket nézegettük és nézik gyerekeink ma is a tankönyvekben. Gyűrűk és bolygók ura Közben felfedezte és lefotózta, hogy a Jupiternek is van egy vékony gyűrűje (persze nem akkora, mint a Szaturnusz széles frizbije), és kapásból talált két új nagy holdat is, a Thébát és Metiszt. Részletes képeket küldött a Jupiter rejtélyes vörös foltjáról és a legnagyobb klasszikus (Galilei) holdakról (Io, Europa, Ganymedes és Callisto), amelyeket a reneszánsz mester kezdetleges távcsövével azonosított még 1610-ben Toszkánából (ma már 79 Jupiter-holdról tudunk). Amikor elrepült a Szaturnusz mellett – csak úgy mellesleg –, észlelt megint három nagyobb új holdat, a Prometheuszt, a Pandorát, és az Atlast, no meg egy új gyűrűsávot is, a G-gyűrűt. Felbecsülhetetlen ezért is a Voyager-1 küldetése, és még ha nem is annyira átélhető, mint az első holdra szállás volt 1969. július 20-án, mindenképpen történelmi jelentőségű, és ez az űrszonda sikeres küldetése is egy hatalmas lépése az emberiségnek. Feladtuk a leckét a földönkívülieknek De ez még semmi. Ha már kilőtték a beláthatatlanul mély világűrbe, felkészítették egy esetleges földönkívüli találkozóra is. Tudományos konszenzus szerint ugyanis végtelen kicsi az esélye annak, hogy kizárólag mi, emberek vagyunk az egyetlen értelmes (?) létforma az Univerzumban. És ha már ott hasít a (számunkra) csúcstechnológiás szerkezet 61 ezer kilométer/órás sebességgel az abszolút nulla fok közeli, élettelen sötétségben, akkor megadták az esélyét, hogy bármilyen típusú találkozás formájában bemutatkozhassunk. Nyilván alaposan átgondolták az emberiség névjegyét: a Föld elhelyezkedését jelző ábrákat, aranymetszésben pompázó, ideális testalkatunkat mutató Leonardo-rézkarcot és egy Arany Albumot (Golden Recordot) is elhelyezett rajtuk (a Voyager-2-n is) a NASA, Carl Sagan sztárcsillagász vezényletével. Rögtön ötven nyelven hallható köszöntéssel indítanak az aranyozott analóg rézlemez mikrobarázdáin (ugyanolyan, mint egy bakelitlemez, csak masszívabb anyagba öntve), ami gyönyörű gesztus ugyan, csakhogy mi, emberek sem ismernénk fel belőle minimum negyvenötöt. De nemcsak hangokat, hanem képeket és zenéket is kódoltak rájuk, és Saganék – nagyvonalúan – elhelyeztek egy használati utasítást is az intelligensnek gondolt emberiség információs lemezén. Kár, hogy egy előzetes teszten még a földi kutatók sem tudták megfejteni a használati utasításnak szánt grafikát, de mindegy is, mert úgy tűnik, hogy csakis menő létformákkal szeretnénk felvenni a kapcsolatot, a misszió mottója pedig az is lehetne, hogy akik nem tudják megoldani rafinált rébuszainkat, köszönjük, de haladjanak szépen csak tovább. Még 2025-ig kitart a plutónium hajtóanyag, és kommunikációképes marad az űrszonda.